Hat évvel ezelőtt történt megrázó élményéről számolt be egy interjúban Pásztor Anna: kiderült, hogy az énekesnőt valószínűleg bedrogozták egy baráti iszogtás alkalmával és arra sem emlékszik, hogyan jutott haza.
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint 23 embert kellett kórházba szállítani, 16 állapota súlyos. Az első hírek még csak hat túlélőről szóltak. Az orosz légierő Il-18-asa Tikszi városától 27 kilométerre hajtott végre kényszerleszállást, egyelőre még ismeretlen okból. (Via MTI)
Budapest - Bár az utasok biztonsága szempontjából megfelelő állapotban van a 3-as metró, az üzembiztonságról ez már korántsem állítható, tehát, ha negatív szakvéleményt kap a jármű - le fogják állítani.
Lezuhant egy orosz katonai repülőgép 39 emberrel a fedélzetén hétfőn a kelet-oroszországi Jakutföldön - közölte a TASZSZ hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva
A nagyvárosokban biztosan hoz érzékelhető életszínvonal-emelkedést a béremelés, de a kistelepülésen, ahonnan elmentek a fiatalok és nincs munka, nem lesz nagy forgalombővülés a boltokban. A COOP új vezetője elmondta: árat kell emelniük, ha ki akarják fizetni a magasabb béreket.
Közös nyílt levélben kért azonnali garanciavállalást a brit kormánytól a brit üzleti szféra legnagyobb képviseleti szervezete és az országos szakszervezeti szövetség arra, hogy a külföldi EU-munkavállalók a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradhatnak.
Minimális elmozdulásokat látunk hétfőn a devizapiacon, a jelek szerint már a befektetők is év végi hangulatban vannak. Az egyetlen említésre méltó esemény a dollár további gyengülése, a jelek szerint...
Magyarországon senkinek nem sikerült visszajönnie a közélet színpadára a korábban visszavonult politikusok közül - mondta az ATV Start című műsorában Gyurcsány Ferenc.
A múlt heti rali után ma már mérsékelt eséssel indították a hetet a főbb ázsiai részvényindexek, ami mögött részben az állhat, hogy a japán jen erősödésnek indult a dollárra szemben, Kínában pedig...
Kártérítési előleget fizet a tragédiában érintett családoknak a debreceni Grand Tours utazási iroda, amelynek autóbusza szombaton éjszaka balesetben felborult az M3-as autópályán - közölte az iroda Facebook-oldalán vasárnap késő este
Göteborg – A Győri Audi ETO KC három kézilabdázója – a holland Nycke Groot és Yvette Broch, valamint a norvég Nora Mörk – is bekerült a vasárnap véget érő svédországi női Európa-bajnokság álomcsapatába.
A tésztához: 1 db tojás 15 dkg cukor 3 dkg vaj 2 ek méz 3 ek tej 40 dkg liszt 1 tk szódabikarbóna A töltelékhez: 1 csomag margarin 30 dkg cukor 3 dl tej 3 ek gríz 2 csomag vaníliás cukor baracklekvár
Három százalékkal emelik jövőre a közfoglalkoztatottak alapbérét, 5 százalékkal pedig a szakképzett közmunkások garantált bérminimumát - árulta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub...
Miután Japánban bemutatkozott a Mazda3 frissített változata, a megújult kompakt modell végre megérkezett hazánkba is. Az enyhén továbbfejlesztett külső és belső mellett élvezetesebb vezethetőséget kínáló típus 4,86 millió forinttól lesz elérhető.
Vannak Magyarországon olyan kistelepülések, amelyeken csak a kormányzattal közösen lehet megoldást találni a lakosság-megtartásra és a vásárlóerő növelésére, különben csak veszteségesen lehet üzemeltetni a helyi kisboltot - mondta Pekó László, a COOP cégcsoport új elnöke a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban.
Vasárnap jelentette be az ukrán kormány, hogy államosítja az ország legnagyobb bankját, a PrivatBankot, miután úgy látták, hogy a bank mérlegszerkezete aggodalomra ad okot - írja a Financial Times. A...
Újabb 100 repülőgép vásárlásáról állapodott meg Irán az Airbus-szal azt követően, hogy a múlt héten 80 darab Boeing repülőgép vásárlásáról döntött. A cél, hogy a nemzeti légitársaság, az IranAir...
A kórházban meghalt a baleset egyik sérültje. A buszt üzemeltető utazási iroda kártérítési előleget ad addig is, amíg kiderül, ki a felelős a balesetért.
Senki nem halt meg a hétfői jakutföldi légi balesetben, 23 embert kellett kórházba szállítani, közülük 16-nak súlyos az állapota - közölte az orosz védelmi minisztérium.
A Richter bejelentette, hogy visszavonta egy saját fejlesztésű biohasonló készítmény törzskönyvezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA). Mi a hír? A szóban forgó készítmény a...
A Brexit népszavazás, Trump győzelme és a nacionalista erők európai felemelkedése óta az Unió gyakorlatilag egy béna kacsa és kérdések hosszú sorában lett reménytelenül megosztott. Merkel és Hollande attól tart, hogy Trump átnyúl a fejük felett és kiegyezik Putyinnal. Mindez Berlin és Párizs félelmei szerint akár az EU, sőt a NATO széteséséhez is vezethet.
Arizona - A 34 éves Orean Aharon Cohen a rendőröknek azt mondta, részeg volt, így csak arra emlékszik, hogy egy sötét szobában volt és egy "törpével" játszott.
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggelre: a dollárral szemben erősödött, az euróhoz, a svájci frankhoz és japán jenhez képest viszont gyengült
Yorkshire - Bűnösnek nyilvánította a bíróság annak a három főből álló bűnbandának a tagjait, akik betörtek egy helyi család otthonába, és apukát azzal fenyegették, hogy ha nem adja át nekik ékszereiket és otthon tartott pénzüket, akkor a gyerekei előtt fogják levágni nemi szervét és ujjait.