Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen, amelyre Gyárfás Tamás lemondása miatt kerül sor
Akinek cége van, megfontolhatná, hogy a következő napokra bezárja a boltot, mert munkavállalóinak egyik fele már fizikailag is szabin van, másik fele pedig talán még az íróasztala mögött ül, de lélekben már nincs ott - írja a napi.hu egy dán cég kutatásáról.
Mintegy 23 millió eurós - több mint hétmilliárd forintos - kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) az Edenred francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen - írta az MTI.
A Paks előtti, a Dunakömlőd és Paks közötti szakaszon az utat 10 méter hosszúságban borítják kisebb-nagyobb földdarabok és tömbök. A leomlott falszakaszt statikusnak is meg kell vizsgálnia majd. A hatóságok lezárták a főút érintett szakaszát, a forgalmat egy közeli parkolón át terelik. (MTI)
A San Antonio legyőzte a vendég New Orleanst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján, a texasiak a meccs után ünnepélyesen visszavonultatták Tim Duncan 21-es mezét.
Minek örülnek a munkavállalók karácsonyra? Egy szép szappannak? Irodai kiegészítőknek? Cserepes virágnak? Egy közös vacsorának vagy egy csapatépítő tréningnek? Adunk pár más, jóval trendibb tippet is.
A Banca Monte dei Paschi di Siena ma kezdi a frissen kibocsátott részvényeinek értékesítését, amellyel az államosítást akarják elkerülni. A bank ötmilliárd eurós tőkeemelést akar végrehajtani az...
Hetedik helyre került Budapest a CBRE listáján, ami a kontinens technológiai iparát és annak fő központjait elemzi. A 35 vizsgált város közül London az első majd Párizs, Berlin, München és Madrid...
Budapest - Sajnos sem a károsultak, sem a Kun-Mediátor volt dolgozói nem számíthatnak kártérítésre, hiszen a cég vagyona az adókra és a büntetések kifizetésére sem elég -írja a Magyar Idők.
13 millió forint értékű kokainnal a gyomrában próbált meg bejutni az országba egy venezuelai nő, akit a NAV pénzügyőrei feltartóztattak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tudatta a NAV
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) becslése szerint január 1-től mintegy 20 ezer vállalkozással bővül az online pénztárgépet használók köre, a kötelezettek több mint fele már igényelte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a kassza üzembe helyezéséhez szükséges kódot - mondta Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az ünnepek alatt sokan úgy gondolják, itt a büntetlen evés-ivás szezonja, és gyakoribb a gyomorrontás. Segítünk elkerülni a jelentős súlygyarapodást és az ünnepi rosszulléteket.
Tájékoztatást tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövedéki szabályozásban alkalmazott vámtarifaszámoknak 2017-ben megfelelő Kombinált Nómenklatúra (KN) kódokról.
2017-ben a munkáltató béren kívüli juttatásként pénzt is fizethet a munkavállalóinak, de ha előre sokat ad, akkor az évközi munkaviszony megszüntetéskor az arányos rész feletti összeget a kilépés hónapjának kötelezettségeként kell jövedelemként adóztatni - írta közleményében Fata László cafeteria szakértő.
Brutális terjedelmű és igen átfogó szabályozási csomagot jelentett be november végén az Európai Bizottság, ami gyakorlatilag teljesen újraszabná az európai energiapiacokat. Egy fundamentálisan új...
Kártérítési előleget fizet a tragédiában érintett családoknak a debreceni Grand Tours utazási iroda, amelynek autóbusza szombaton éjszaka balesetben felborult az M3-as autópályán - közölte az iroda Facebook-oldalán vasárnap késő este. Az M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt balesetben hárman meghaltak, több tucatnyian pedig megsérültek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) becslése szerint január 1-től mintegy 20 ezer vállalkozással bővül az online pénztárgépet használók köre, a kötelezettek több mint fele már igényelte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a kassza üzembe helyezéséhez szükséges kódot – mondta Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán