2016. február 14. vasárnap

febr. 14
21:10
Áder: ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten (Gondola)
A tervek szerint november végén vagy december elején ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten - jelentette be az államfő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában, azzal összefüggésben, hogy meghívást kapott az ENSZ Vízügyi Elnöki Testületébe
febr. 14
21:21
Ezzel a játékkal azonnal tönkreteheti gyereke életét - videó (BorsOnline)
Nem mintha azt gondolnánk, hogy bárkinek is ilyen vágyai lennének... Ellenben, ha gyermeke túlságosan kisimult, ezzel a játékkal egy időre biztosan gondoskodhat arról, hogy ne így legyen.
febr. 14
21:24
Sorra menekülnek Délkelet-Törökországból (Gondola)
Naponta mintegy száz család hagyta el a délkelet-törökországi Nusaybin várost, miután Efkan Ala török belügyminiszter kedden bejelentette, hogy a biztonsági erők ott is felszámolják a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) barikádjait és lövészárkait – közölte vasárnap a Dogan török hírügynökség
febr. 14
21:26
A világháborús pusztításokra emlékeztek Drezdában (Gondola)
A szövetséges hatalmak 71 évvel ezelőtti bombázásaira és a légicsapások közel 25 ezer halálos áldozatára emlékeztek a hét végén Drezdában, amely manapság többnyire az idegengyűlölő Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű német mozgalom miatt került a figyelem középpontjába
febr. 14
21:27
Lewandowski csúcsformában, ő repíti a Bayernt - videó (Sport365)
A Bayern München a papírformának megfelelő, 3-1-es győzelmet aratott vasárnap este az Augsburg otthonában rendezett bajor derbin, ezzel nyolc pont távolságban tartotta maga mögött az üldöző Borussia Dortmundot.
febr. 14
21:28
Telefonon egyeztetett Obama és Putyin (Gondola)
Telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a szíriai rendezésről - jelentette vasárnap a Ria Novosztyi orosz hírügynökség a Kremlre hivatkozva
febr. 14
21:30
Ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten (Gondola)
A tervek szerint november végén vagy december elején ismét víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten - jelentette be az államfő.
febr. 14
21:33
Végre itt a majom éve, és a világ legjobb focistái hülyét csinálhatnak magukból (444.hu)
364 napon át a sztárok csak szaladgálnak és labdáznak, a kínai újév tiszteletére viszont Neymarnak és Pogbának is kötelező vicces videókat forgatni. Borzalmasak.
febr. 14
21:35
Áder János bejelentette: víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten (444.hu)
Mindezt egy nappal azután mondta, hogy meghívást kapott az ENSZ Vízügyi Elnöki Testületébe. Az igen!
febr. 14
21:37
Alávaló, mocskos, gané, tróger, aljas idő lesz a héten (444.hu)
Alighanem az amerikai imperializmus próbálja így kivéreztetni a nemzetállamokat.
febr. 14
21:42
Ljubljana szigorít a menekültek fogadásának feltételein (Gondola)
Ljubljana a jövő héten szigorít a menekültek fogadásának feltételein - közölte a szlovén belügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében
febr. 14
21:42
Az Atlético visszaelőzte a Real Madridot (Metropol)
Győzött, így visszaelőzte a Real Madridot, és megint második a spanyol labdarúgó-bajnokságban az Atlético Madrid.
febr. 14
21:44
Jégkorong: Szétlőtt olimpiai álmok (Gondola)
A magyar jégkorong-válogatott szétlövéssel kikapott a lengyeltől a budapesti olimpiai selejtező utolsó, harmadik fordulójában, így nem jutott tovább a következő körbe
febr. 14
21:44
Kikapott a Podgoricától a Győr (Metropol)
A sérülésektől tizedelt Győr nagyon gyengén kezdte a mérkőzést, de végül csak három góllal kapott ki.
febr. 14
21:46
Oda az olimpia, pedig a végsőkig partiban voltunk (Metropol)
A magyar jégkorong-válogatott második helyen zárt a budapesti olimpiai selejtezőtornán.
febr. 14
21:54
KLIK Delete (HR Portál)
Benne van a levegőben, hogy közös zászló alá állnak. Nem lehetetlen, hogy kiforr egy vezető, aki összefogja a pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat és másokat. Most segítene a népharag, ami persze hamar elillanhat.
febr. 14
22:00
Független jelöltek lettek polgármesterek (Gondola)
Rudolf János Ferencnét választották polgármesternek Tiszanagyfaluban Rudolf János Ferencné (független) nyerte a vasárnap tartott időközi polgármester-választást Tiszanagyfaluban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője
febr. 14
22:00
Egy büntető döntött, álom marad az olimpia a hokiválogatottnak (Sport365)
A magyar jégkorong-válogatott második helyen zárt a budapesti olimpiai selejtezőtornán, és így nem lesz ott a 2018-as pjongcsangi téli játékokon, miután a torna vasárnapi zárófordulójában gól nélküli döntetlent követően szétlövéssel kikapott az addig szintén százszázalékos lengyel csapattól.
febr. 14
22:02
A Győr alulmaradt a BL-címvédő otthonában (Sport365)
A Győr nagy csatában, három góllal kikapott a címvédő montenegrói Buducnost Podgorica vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének nyolcadik fordulójában.
febr. 14
22:06
Szlovénia szigorít a menekültek fogadásán (444.hu)
A szlovén hatóságok szerint a jövőben nem lesz elég, ha a migránsok azt mondják, Ausztriában és Németországban akarnak menedékjogot kérni.
febr. 14
22:08
Charles Barkley fogadott Shaquille O’Neallel, hogy már nem is tud zsákolni (444.hu)
Itt a válasz: A vesztes félnek ezért el kell mennie jégkorcsolyázni. (Mashable)
febr. 14
22:12
Időkorláthoz kötnék a külföldi munkaerő alkalmazását Ausztriában (ProfitLine)
Csökkenté a külföldi vállalatoktól Ausztriába delegált munkavállalók létszámát, és időkorláthoz kötné az ausztriai munkavégzésüket az osztrák kancellár. A terveket az Österreich című osztrák napilap vasárnapi száma közölte.
febr. 14
22:15
Mit művel ez a nő a gyerekével? - videó (BorsOnline)
Érthetetlen, hogy valaki ennyire felelőtlenül viselkedjen anyaként.
febr. 14
22:18
Nem az ördög mellett döntöttünk (Gondola)
Vasárnap délelőtt este Ferenc pápa Mexikóváros külvárosában Ecatepecben négyszázezer hívő előtt mutatott be szabadtéri szentmisét.
febr. 14
22:18
Kézilabda BL - Kikapott a címvédőtől a Győr (Alternatív Energia)
Buducnost Podgorica (montenegrói) - Győri Audi ETO KC 25-22 (12-12).
febr. 14
22:33
Nikolics és Németh is duplázott – videó (Sport365)
Tajti Mátyás a Barcelona U19-es csapatában lépett pályára, míg Bogdán Ádám a Liverpool U21-eseinek kapujában remekelt és jutottak kupaelődöntőbe.
febr. 14
22:35
Ötöt rúgott a második félidőben a Barca, Messi tizenegyesből adott gólpasszt! (Sport365)
Félidőben még 1–1-re állt a Barcelona a Celta Vigóval, de a vége kivégzés lett, Luis Suárez triplázott, Lionel Messivel eladta a Cruyff-féle büntetőt is.
febr. 14
22:36
A terrortámadásokra emlékeztek Koppenhágában (Gondola)
Gyertyás felvonulás keretében több százan emlékeztek vasárnap este Koppenhágában az egy évvel ezelőtti terrortámadások halálos áldozataira
febr. 14
22:39
Ez lehetett volna Messi 300. bajnoki gólja (444.hu)
Csakhogy szokatlanul végezte el 11-est.
febr. 14
22:48
LaVine a zsákolóbajnok, Thompson a triplakirály (Infostart)
Zach LaVine lett a zsákolóbajnok, Klay Thompson pedig a triplakirály az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) torontói All Star-hétvégéjén.
febr. 14
23:06
Kumli József Ferenc lett Szemely polgármestere (Infostart)
Kumli József Ferenc független jelöltet választották polgármesternek a Baranya megyei Szemelyben vasárnap tartott időközi választáson - közölte a település jegyzője az MTI-vel.
febr. 14
23:08
Rudolf János Ferencnét választották polgármesternek Tiszanagyfaluban (Infostart)
Rudolf János Ferencné (független) nyerte a vasárnap tartott időközi polgármester-választást Tiszanagyfaluban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője az MTI-vel.
febr. 14
23:12
Két választáson a Munkáspárt két jelöltje összesen 3 szavazatot kapott (444.hu)
A nap hőse Szabó Zoltán és Horváth József.
febr. 14
23:14
Három fekete ruhás fegyveres bukkant fel az Arkansasi Állami Egyetemen (444.hu)
A rendőrség a helyszínre ment, miután több bejelentés is érkezett erről. Lezárták a campust, de egy órával később feloldották, mert kiderült, nincs fenyegetés. Utoljára december 10-én volt ilyesmi, akkor egy shotgunos férfi hajtott be kocsival az egyetem területére, de nagy baj nem lett, megadta magát. (ABC News)
febr. 14
23:15
Vizelettartási gond, hólyagsüllyedés, húgyúti fertőzés (WebBeteg)
A menopauza idején számos urológiai probléma merülhet fel, mely megkeseríti a nők mindennapi életét. Ide tartoznak a vizelettartási gondok, a húgyhólyag süllyedés (mikor a húgyhólyag a hüvelybe süllyed), és a különböző húgyúti fertőzések is.
febr. 14
23:24
Ljubljana szigorít a menekültek fogadásának feltételein (Infostart)
Ljubljana a jövő héten szigorít a menekültek fogadásának feltételein - közölte a szlovén belügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében.
febr. 14
23:39
Jött Babacar és Sousáék megverték az Intert (Sport365)
Paulo Sousa csapata, a Fiorentina egy, a hosszabbításban szerzett találattal 2–1-re legyőzte az Intert és fellépett a Juventus és a Napoli mögé.
febr. 14
23:42
Aranyérmes a magyar női tőrcsapat a kerekesszékes világkupán (Infostart)
Aranyérmet nyert a magyar női tőrcsapat az egri kerekesszékes vívó világkupán.
febr. 14
23:45
Vége a Valentin-vasárnapnak (444.hu)
Meghitt, kellemes estét kívánok!
febr. 14
23:51
Külföldi sajtó Magyarországról - Orbán vs. Merkel (ProfitLine)
A nemzetközi menekültválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal több német lap a hétvégén.
febr. 14
23:57
Könyvelők, ingatlanosok! Titkos doksit kaphat, ha kéri. Ez komoly (Adózóna)
Az ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet folytató, valamint könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet megbízási, illetve vállalkozási jogviszony alapján folytató szolgáltatók részére bocsátott ki közleményt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Keresés