Tavaly december 1-én 821 ezer szarvasmarhát regisztrált a statisztika, 18 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a sertésállomány némileg csökkent, a juhállomány viszont kissé nőtt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Növekedéssel zárta a múlt évet a magyar lízingpiac. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a szerződésszám 10 százalékkal nőtt. A lízingpiaci szereplők szerint, ha lassabb tempóban is, de folytatódhat növekedés a 2016-ban.
Torino - Ijesztő maszkos képpel üzent a Bayern Münchennek a Juventus horvát labdarúgója, Mario Mandzukic a két klub jövő heti Bajnokok Ligája nyolcaddöntője előtt.
A Fidesz szerint a Jobbik ismét egyértelművé tette, hogy nem a magyar emberek oldalán áll és azokhoz csatlakozott, akik nem hajlandóak megvédeni a magyar emberek biztonságát
Végre lecserélhetjük vastag, ormótlan télikabátunkat egy csinos, nőies tavaszi modellre. Válasszunk alkatunknak, ízlésünknek megfelelőt, és ne feledjük a kiegészítőket sem – a megfelelő darabot Kraszkó Alexandra, az F&F szakértője segít most megtalálni.
Jelenleg hét munkacsoportban dolgoznak a kutatóink, az egyik az onkohematológiai megbetegedések genetikai és epigenetikai hátterének vizsgálatával foglalkozik dr. Bödör Csaba vezetésével – tudtuk meg dr. Matolcsy Andrástól, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Patológiai és Rákkutató Intézet igazgatójától, aki annak idején a Columbia Egyetemen kezdett el foglalkozni a limfóma transzformációval.
A Boko Haram 162 tagját ölték meg a kameruni különleges erők a Nigéria északkeleti részén található Goshiban, és a várost vissza is foglalták a terrorszervezettől - közölte a kameruni kormány.
Nem kapott elegendő szavazatot az ukrán parlamentben kedden az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök kormánya elleni bizalmatlansági indítvány. Az előterjesztést csak 194 képviselő támogatta. A kormány menesztéséhez legalább 226 szavazatra lett volna szükség a 450 fős törvényhozásban.
Az NB I 21. fordulóját követően Telikben lesz válogatott összetartás, ami azt is jelenti, hogy a magyar válogatott megkezdi közvetlen felkészülését a franciaországi Európa-bajnokságra. Bernd Storck rövid és hosszabb távú célokat is figyelembe vett a behívók kiküldése előtt.
Angela Merkel és Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök (AFP) Petro Porosenko ukrán elnök kedden lemondásra szólította fel Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt, valamint a főügyészt, hogy ezzel segítsék helyreállítani a hatalom iránti bizalmat az országban. Erről Porosenko szóvivője számolt be az AFP hírügynökség jelentése szerint. (AFP)
Ebből a dunaújvárosi pincéből ástak ki a rendőrök egy holttestet, mégpedig a Blikk információi szerint nem mást, mint a város volt fideszes önkormányzati képviselőjének, G. Rolandnak a gyanú szerinti áldozatát.
Beérett a futballreform, ezt a számok is bizonyítják végre. Szálasi terrorja és a szövetségesek szőnyegbombázásai ellenére mentek ki annyian meccsre, mint a mostani hétvégén.
London – Szexi tévésztárt csípett fel Leonardo DiCaprio (41) a londoni BAFTA díjkiosztójának pariján. A szőke Laura Whitmore (30) az est egyik háziasszonya volt, a szemtanúk szerint DiCaprio jól láthatóan rányomult az este.
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete továbbra sem tartja jó megoldásnak az új közfelügyeleti hatóság bevezetését, Zara László elnök szerint megalapozatlan elképzelésről van szó, létrehozása csak a bürokráciát növelné.
Az ázsiai tőzsdéken jó volt a hangulat, és az európai piacokon is óvatos erősödéssel indult a nap, miután az olaj reggel jelentősen drágult. De miután kiderült, hogy a olajkitermelésről tárgyaló...
A magyar gazdaság nagyon jól teljesít, az ország sérülékenysége pedig jelentősen csökkent, ugyanakkor az adósságráta és a finanszírozási szükséglet továbbra is magas - olvasható a Nemzetközi...
A Gazprom orosz gázipari cég vezetősége kínai kölcsön felvételének a lehetőségét vitatja meg a jövő héten. A cég egyben azt is bejelentette, hogy jelentősen növelte gázexportját Olaszországba.
Pjongcsang – Meghívást kapott a Burton US Open elnevezésű klasszikus versenyre a Világkupa-győztes Gyarmati Panka, aki előtt magyar hódeszkás még soha nem szerepelt a rangos eseményen.
A vállalkozói szektorban központi kérdés, hogy mi vár idén a magyar vállalkozói környezetre és a forintra. Szeretne hozzáférni a 2014-2020-as fejlesztéspolitikai forrásokhoz, és tudni akarja, mi kell...
Az MSZP nem tarja elégségesnek Hegedüs István lemondását az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki posztjáról, a szocialisták szerint Farkas Flóriánnak is távoznia kell a közéletből - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Van egy sziget Anglia és Írország között, mely sok tekintetben jóval több szabadságot engedélyez, mint pl. Európa legtöbb országa. Lakott területen kívül pl. nincs sebességkorlátozás, és olyan...
8 év után újra lemezzel jelentkezik Karányi Dani. A kétszeres Fonogram-díjas DJ február 27-én, az Akváriumban mutatja be legújabb albumát - csupa meglepetésvendéggel.
Telki – Keretet hirdetett Bernd Storck, a magyar labdarúgó-szövetségi kapitánya, aki februárban megkezdi az Európa-bajnoki felkészülést - írja a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja.