Az amerikai Cornell Egyetem állategészségügyi kutatói állatkórházak, lelkes gazdik és dagi cicáik segítségével bebizonyították, fontos figyelni állatunk súlyára, ugyanis a túlsúly ugyanazzal a veszéllyel fenyegeti a négylábúakat, mint az embereket.
Tiltakozást terveznek a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói azért, mert 71 fontot (28 500 forintot) kell fizetniük egy jegyért a dán Midtjylland otthonában csütörtökön sorra kerülő Európa Liga-mérkőzésre.
Kecskemét - Balogh Józsefet, Fülöpháza független polgármesterét súlyos testi sértés bűntette miatt 420 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Kecskeméti Járásbíróság.
Bár tegnap Amerika emelkedett, ma reggel Ázsiában már elbizonytalanodtak a befektetők, a vezető indexek többsége gyengült, részben a tegnapi, kiábrándító olajpiaci hírek hatására. A nyugat-európai...
Elfogadta a fővárosi önkormányzat idei összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Az elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 228 milliárd 86 millió 173 ezer...
A negyedik negyedévi nagy törlesztéssel 2015 végére a GDP 75,5 százalékára csökkent az államháztartás európai uniós módszertannal számított úgynevezett maastrichti adóssága a negyedévvel korábbi 78 százalékról - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye akár mellőzhető is – közölte egy kártérítési igénnyel foglalkozó peres eset kapcsán a Kúria titkársága. Összefoglaló az indokokról.
Az egy évvel ezelőttinél harmadával többen támogatják a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok erősítését - derült ki a Nézőpont Intézet felméréséből, amelynek összefoglalóját szerdán juttatták el az MTI-hez.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) Bukarestből érkezett ügyészei szerda reggel házkutatást tartottak Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester lakásán, majd szerda délelőtt a sepsiszentgyörgyi városházán folytatták a vizsgálatot - közölte az MTI-vel telefonon a polgármester
Egy jognak van mélysége és kiterjedési is, az utóbbi időben rendkívül durva támadások érték az információszabadságot mélységében, ennek egy következő lépése a posta szerződéseinek titkosítása - erről Majtényi László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A városvezetés szerint kiszámítható és stabil a most elfogadott költségvetés, az ellenzék szerint Budapest válságban van és kiszolgáltatták az államnak.
A német diplomácia a V4-es csúcs előtt igen ideges volt. Ez korábban nem volt jellemző. Gyakorlatilag minden V4-es fővárosba bementek, és megkérdezték, hogy mi a cél.
Az elfogadott rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 228 milliárd 86 millió 173 ezer forintban, míg kiadásait 313 milliárd 529 millió 61 ezer forintban állapítja meg.