Szerda reggel további eséssel kezdett a forint az euróval szemben, így már a 312-es szintet közelítette a jegyzés. Délelőttre azonban belehúzott a magyar fizetőeszköz, amiben szerepe lehetett a...
A Jobbik szerint Budapest idei költségvetése valójában egy szegénységi bizonyítvány, hiszen az fejlesztesekre csak akkor hagy lehetőséget, ha azok elengedhetetlenül szükségesek.
Borzalmas balesetet szenvedett egy fiatal győri labdarúgó Győrszentiván közelében. Autója kisodródott az útról, a vezető kizuhant a kocsijából, ami maga alá gyűrte. Egész éjjel - súlyosan sérülten - az autó alatt feküdt. A családtagjai keresték, de csak másnap reggel talált rá valaki. Zsédely Róbert a kórházban, műtét közben hunyt el.
Továbbra is kettősfronti hatás érvényesül térségünkben, a hideg- és a melegfrontra érzékenyeknél is felléphetnek kellemetlen tünetek, amik nyugat felé erősödnek.
A 2024-es nyári olimpia pályázati eljárásának fontos határideje február 17. A pályázó városoknak, így Budapestnek is a mai határidőig kell benyújtani a jelentkezési dokumentációt, az első pályázati anyagot.
Miskolc - Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.
Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.
2016. június 20-val nyugdíjba megyek, a nők 40 év lehetőségével. Munkáltatóm felajánlotta ezen időpontig a munkavégzés alóli felmentésemet – 2015. augusztus 24.-től betegállományban vagyok – távolléti díj egyösszegű kifizetése mellett, amelyet, az utolsó állományban lévő napon fizet ki. Azt szeretném megtudni, hogy ez az egy összegű távolléti díjat figyelembe veszik-e a nyugdíjam kiszámításánál.
Bár tegnap Amerika emelkedett, ma reggel Ázsiában már elbizonytalanodtak a befektetők, a vezető indexek többsége gyengült, részben a tegnapi, kiábrándító olajpiaci hírek hatására. A nyugat-európai...
A ligaelső Washington Capitals óriási csatában, az utolsó percekben ütött gólokkal győzte le 3-1-re a vendég Los Angeles Kings együttesét az NHL legutóbbi játéknapjának rangadóján.
Idén március 24-től 29-ig tart a tavaszi szünet a közoktatási intézményekben, vagyis a diákoknak szűk egy hetük van a pihenésre úgy, hogy a vakáció a hét közepén kezdődik, és akkor is ér véget. Ez a szülők életét sem könnyíti meg, hiszen így nehezebb megoldani a nebulók otthoni felügyeletét.
A fideszes ex-államtitkárnak, Klinghammer Istvánnak üzentek így a tanárok. Pénteken a diákok is azt szervezik, hogy minél többen kockás ingbe menjenek be.
A kormány nem enged a magyar emberek biztonságából, cél, hogy kellő mozgásteret kapjon a kabinet a terrorizmus elleni küzdelemben - szögezte le Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán, egy budapesti konferencián.
Különös kegyetlenséggel, hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 36 éves férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt késsel támadt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatalos ügyben eljáró két munkatársára, egyikük a sérülések miatt életét vesztette – közölte a főügyész szerdán az MTI-vel.
Sok szempontból tapasztalt előadó vagyok, viszont korábban nem vettem részt ilyen nagy nézettségű, grandiózus tévéshowban - nyilatkozta A Dal 2016 Felfedezettje.
Az MSZP vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a parlament mentelmi bizottságának elnökénél Győrffy Balázs és Simonka György fideszes képviselőkkel szemben, mivel a szocialisták szerint az érintettek nem tisztázták vagyonnyilatkozatuk ellentmondásait.
Bár rövid távon többen látják optimistán az anyagi helyzetüket, 35 százalék még mindig azzal számol, hogy nem lesz pénze a nyaralásra – állapította meg K&H biztos jövő indexe. Az index -3,7 pontról 2,4 pontra emelkedett 2015 negyedik negyedévében, ennek oka többek között az év végére jellemző pozitív hangulat, illetve a közbiztonság pozitívabb megítélése. A kutatásból kiderül, hogy míg a…