2016. február 19. péntek

febr. 19
18:47
Részben vagy teljesen megújult a kórházak kétharmada (Gondola)
Az elmúlt öt esztendőben 322 milliárd forintot fordítottunk a kórházakra, az intézmények 70 százalékában történt részleges vagy teljes felújítás
febr. 19
18:48
Botrány! Megúszhatják felfüggesztettel a bunda vádlottak (Blikk)
Budapest – Mind a 17 vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott az ügyész a REAC-mérkőzésekről szóló labdarúgó fogadási csalási ügyben, amelynek újabb tárgyalása ma volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
febr. 19
18:49
Ismét csúsznak a tárgyalások (Gondola)
További halasztást szenved az Európai Unió állam- és kormányfőinek plenáris tárgyalása a brit reformelképzelésekről - jelentette be Preben Aamann.
febr. 19
18:50
A szomszédok sem sejtették, hogy halott anyját rejtegeti a férfi (Blikk)
Közel kétéves holttestre bukkantak egy dunakiliti ház pincéjében. A zsaruk a szomszédoktól kaptak bejelentést, hogy már hosszú ideje nem látták Katalint, aki fiával és annak élettársával lakott együtt a házban.
febr. 19
18:54
EU-csúcs: itt a zárónyilatkozat (Infostart)
Az Európai Tanács által elfogadott zárónyilatkozat szerint az Uniót sújtó migrációs válság kezelése során a migránsáradat mielőbbi megfékezésére, az unió külső határainak védelmére, az illegális migráció csökkentésére és a schengeni térség integritásának védelmére kell törekedni. A pénteken elfogadott zárónyilatkozat döntött a kvótákról, de arról is, hogy a menedékkérők nem választhatják meg…
febr. 19
18:56
Szeptember óta több mint 340 menekült gyermek fulladt vízbe az Égei-tengeren (Infostart)
Szeptember óta több mint 340 menekült gyermek fulladt vízbe az Égei-tengeren, miközben a menekülteket szállító hajókon a török partvidékről görög szigeteket igyekeztek elérni - közölte pénteken Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa Genfben.
febr. 19
19:03
Szupervírusok támadják meg a számítógépünket! Megmondjuk, hogyan védekezzen ellene (Blikk)
Magyarország - Ellopták Kabát Péter, az Újpest focistája fotóit a számítógépéről, mi több megzsarolták a sportolót, hogy csak akkor kapja vissza, ha váltságdíjat fizet.
febr. 19
19:03
Hét év fegyház a viagrás exfideszes képviselőnek (Alternatív Energia)
Az illegális gyógyszerkészítmény értéke megközelítette az 1,6 milliárd forintot.
febr. 19
19:03
Az autógyártók bojkottálják a legendás autószalont? (Portfolio)
A Mazda lehet a következő autógyártó, amely idén nem képviselteti magát a Párizsi Autószalonon - írja az Automotive News Europe. A Ford és a Volvo már korábban jelezte, hogy távol marad az eseménytől...
febr. 19
19:03
Christine Lagarde marad az IMF vezetője (ATV)
Az eddigi vezérigazgató, a francia Christine Lagarde lett további öt évre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője - jelentette be a washingtoni székhelyű szervezet pénteken közleményben. A francia szakembert másodszor választotta meg az IMF igazgatótanácsa a posztra.
febr. 19
19:05
Fegyverek dörrenése nyugtatja meg Bebét (Blikk)
Budapest — A nyugalmat testesítik meg Bebe (39) számára a maroklőfegyverek, céltáblák és a puskapor illata.
febr. 19
19:05
Kirepült az autóból, azonnal meghalt (fotók) (Alternatív Energia)
Frontálisan ütközött két személygépkocsi Dunaalmásnál.
febr. 19
19:05
Megerőszakoltak egy nőt egy menekültszálláson (ATV)
Őrizetbe vettek egy tizenéves afgán menedékkérőt, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt a helyi vöröskereszt meneni befogadó központjának pincéjében - erősítették meg pénteken a helyi hatóságok.
febr. 19
19:06
Kitiltották a rendelőből Rexet, a gyerekek kedvencét (Blikk)
Budapest - Hosszú időn keresztül Rex volt az, aki a gyermekorvosi rendelőben feszengő apróságokban oldotta a feszültséget, mi több, sokszor jobb kedvre is derítette őket.
febr. 19
19:07
Popsztár írt zenét a tengerbe veszett menekült kisfiú emlékére (Blikk)
Törökország - Felperzselte a világsajtót annak a szír kisfiúnak a fényképe, akinek holttestét még szeptemberben sodorta partra a tenger egy törökországi turistaparadicsom közelében.
febr. 19
19:09
Az R betűs szótól rettegnek, augusztus óta nem volt ilyen erős a forint (Privátbankár)
Az európai tőzsdék estek, az amerikai részvények azonban csak részben követték őket és a BUX index is tartotta magát. Négy papírunkból kettő felment és kettő le. A forint erős, utoljára augusztusban volt a jelenleginél olcsóbb az euró. Nagyot esett a Volkswagen, amely szenved a dízelbotrány következményeitől.
febr. 19
19:09
Mi történt Tabáni Istvánnal? (Blikk)
Tabáni István (38) 2009-ben nyerte meg a Csillag Születik című tehetségkutatót az RTL Klubon. Győzelme után otthagyta az Iparművészeti Múzeumot, ahol hosszú éveken keresztül a kelet-ázsiai részleg teremőreként dolgozott.
febr. 19
19:09
Megúszta a súlyos sérülést De Gea - sajtóhír (Sport365)
Nem súlyos az a térdsérülés, amelyet David de Gea, a Man. United kapusa szedett össze Dániában, a Midtjylland elleni, 2-1-re elveszített csütörtöki El-meccs bemelegítése során - állítja a Diario As.
febr. 19
19:12
Tüntetés a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója mellett (Infostart)
Tüntetés rendeztek a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója mellett az oktatási intézmény zuglói épülete előtt pénteken.
febr. 19
19:12
Tilla Ördög Nórira cserélte Claudiát (Blikk)
Meglepő fotó került szerkesztőségünk birto­kába: Ördög Nóra és Tilla együtt látható egy stúdióban, ami azért meglepő, mert Tilla az esetek többségében Liptai Claudiával szokott műsort vezetni. Olyan szuperprodukciók­ban dolgoztak együtt, mint a Megasztár vagy A Nagy Duett, ezért is újdonság, hogy a képeken Nóra szerepel.
febr. 19
19:15
Kikéri magának a diákolimpikon, hogy Balog Zoltán velük példálózik a Facebookon (444.hu)
A miniszter szelfije alatt kommentelt arról, hogy miközben propagandacélokra használják őket, a diákolimpikonokat sem becsüli meg az állam.
febr. 19
19:21
Új néven rappel Geszti (Blikk)
A Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár után Geszti néven indítja útjára újabb zenei projektjét Geszti Péter (51). Az énekes hatalmas koncerttel készül már­cius 4-én az Akvárium Klubban, ahol nem egyedül, hanem számos hazai hírességgel lép majd színpadra.
febr. 19
19:21
Mégsincs "válságbüdzsé"? (Kripto Akadémia)
A főpolgármester azt is elárulta, hány autót tilthatnak ki szmogriadó esetén.
febr. 19
19:21
Ők kerülnek idén az adóellenőrök célkeresztjébe (Pénzcentrum)
A vagyonosodási vizsgálatok a bűnügyi jelzések alapján indulnak....
febr. 19
19:23
Christine Lagarde marad az IMF élén (Kripto Akadémia)
"Erőskezű és okos vezetése nagy hatást gyakorolt az igazgatótanácsra."
febr. 19
19:24
Tóth Andi retteg, hogy elájul a színpadon (Blikk)
Nemcsak próbákkal, de vitaminkúrával is készül A Dal szombat esti középdöntőjére Tóth Andi (17). Nem is csoda, hogy az énekesnő jobban odafigyel arra, hogy egészségesen egyen, az elődöntő végén ugyanis összeesett a stúdióban.
febr. 19
19:25
Integrált uniós feszültségek (Kripto Akadémia)
A csúcstalálkozó a szövetség döntésképtelenségét mutatta, a viták megbonthatják a közös Európát.
febr. 19
19:30
Erősödött a forint árfolyama (Infostart)
Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken.
febr. 19
19:30
Egy vírusirtó program megalkotója felajánlotta szolgálatait az FBI-nak (Infostart)
John McAfee, a róla elnevezett számítógépes vírusirtó program megalkotója felajánlotta: feltöri annak az Apple okostelefonnak a kódját, amely az elmúlt év végén a kaliforniai San Bernardinóban megölt terroristáé volt.
febr. 19
19:30
Ágnes telefonon segített a zokogó anyának újraélesztenie gyermekét (Blikk)
„Nem lélegzik a gyerekem” – zokogta a mentésirányítónak egy fiatal nő, miután három hónapos, koraszülött csecsemőjének leállt a légzése.
febr. 19
19:32
Meredeken romlanak a brit adóskockázati mérőszámok a Brexit-kockázat miatt (Infostart)
Pénteki londoni piaci adatok szerint meredek ívben romlanak Nagy-Britannia szuverén adóskockázati mérőszámai a Brexithez, vagyis a brit EU-tagság esetleges megszűnéséhez fűződő befektetői félelmek miatt.
febr. 19
19:32
A németek többsége szerint nem sikerül a menekültek beilleszkedése (Infostart)
Németországban a lakosság többsége szerint sikertelen lesz a menekültek társadalmi integrációja egy pénteken ismertetett felmérés alapján, amely egyebek mellett azt is kimutatta, hogy csökkent az Angela Merkel kancellár menekültügyi tevékenységével elégedetlenek aránya és a javult a kormányfő személyes megítélése a januárban regisztrált ötéves mélyponthoz képest.
febr. 19
19:34
A Domogyedovo repülőtér tulajdonosát házi őrizetbe helyezték (Infostart)
Házi őrizetbe helyezték Dimitrij Kamenysikot, a moszkvai Domogyedovo repülőtér tulajdonosát pénteken. A vád szerint olyan biztonsági követelményeket szegett meg, amelyek közrejátszhattak a repülőtéren 2011-ben történt merényletben.
febr. 19
19:39
Beérheti Puskást a legjobb magyar női focista (Blikk)
Wolfsburg – Nemrég ünnepelte Jakabfi Zsanett (26) születésnapját, a tavasszal pedig behozhatja a magyar focilegendát, ehhez „mindössze” annyi kell, hogy csapatával megnyerje a Bajnokok Ligáját.
febr. 19
19:39
Nem is Baán engedte be a Szépművészetibe Habonyt? (Kripto Akadémia)
Habony üzlettársa felel a múzeum termeinek kiadásáért.
febr. 19
19:39
Fegyveres férfira csapott le a TEK Kiskunhalason (ATV)
Öt maroklőfegyvert, töltényeket és hangtompítókat foglalt le a Terrorelhárítási Központ Kiskunhalason egy autóval közlekedő férfitől.
febr. 19
19:41
Társasozzon! Marad a vacak idő, vasárnap sok esővel (Kripto Akadémia)
Reggel 3, napközben 12 fok várható.
febr. 19
19:42
Nikolics nem készül Kínába (Sport365)
Nemanja Nikolics nem készül Kínába. A magyar válogatott gólgyáros azután adott ki közleményt Facebook-oldalán, hogy egy ghánai portál azt terjesztette, már a Sanghaj SIPG játékosának tekinthető.
febr. 19
19:48
Ön hogyan védekezik számítógépes a vírusok ellen? (Blikk)
Ellopták Kabát Péter, az Újpest focistája fotóit a számítógépéről, mi több megzsarolták a sportolót. Senkinek sincsen biztonságban a számítógépe.
febr. 19
19:48
Hiúz ólálkodik a Karszton (444.hu)
Nem újdonság, hogy hiúz él az Aggteleki Nemzeti Parkban, viszont ritkán sikerült lefilmezni. A park zoológusa szerint a nyomokból ítélve nem egyedül él, és nem kell tartania tőle a kirándulóknak. (Aggteleki Nemzeti Park)
febr. 19
19:50
Videó! Britney Spears szexibb, mint valaha! (Blikk)
A 34 éves Britney Spears két gyerek után még mindig hihetetlenül szexi és bevállalós - Piece Of Me turnéján is többször ledobja ruháját.
febr. 19
19:52
Focilabda okozott brutális balesetet (Blikk)
Fülöp-szigetek - Egy autóban rögzített kamera vette fel, amint egy ártatlannak tűnő focilabda óriási balesetet okoz a Fülöp-szigeteken.
febr. 19
19:57
A jövő generáció - A diákolimpikon öntudatosan visszaszólt Balog miniszternek (Alternatív Energia)
"Visszautasítom, hogy az állami propagandagépezet részévé tegyenek minket!"
febr. 19
20:00
Életmentő burgonyafőzelék! (Blikk)
Le a zöldségekkel – ordítja bloggerünk! De egyet közülük főzelék formájában befogad a szervezete... És végre nem csak a tészta az úr!
febr. 19
20:03
Változások a világ legrosszabb légitársaságánál – te utaznál vele? (Privátbankár)
A légitársaságokat rendszeresen értékelni szokták, sokszor hallunk a legjobbakról, a gyengék közül viszont csak azokról, akiket kitiltanak az európai légtérből. Van azonban egy, akit a Skytrax évek óta a legrosszabbnak minősít: az Air Koryo. És vajon kinek a légitársasága ez? Hát persze, hogy Észak-Koreáé. De most úgy tűnik, feljavítják.
febr. 19
20:06
Pompeji romjainak védelméről tanácskoztak Münchenben (Infostart)
Pompeji maradványainak pusztulását akarják megállítani régészek és műemlékvédelmi szakemberek, akik pénteken egy müncheni konferencián vitatták meg az állagmegőrzés lehetőségeit.
febr. 19
20:06
Tarlós néha odacsap, és akkor tányércsörgés jön (Infostart)
A főpolgármester szerint a főváros költségvetése nem jó körülmények között készült, de a büdzsé végrehajtható számokból áll. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az iparűzési adóból idén Budapest a korábbiakhoz képest nagyobb bevételhez juthat.
febr. 19
20:06
Oroszország kérésére összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa (Infostart)
Zárt ajtók mögött ülésezik közép-európai idő szerint péntek este 9 órától az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely Oroszország kérésére a szíriai konfliktusról tanácskozik majd - derült ki az orosz külügyminisztérium közleményéből.
febr. 19
20:06
Az OSC győzni megy a Népligetbe (Infostart)
Az OSC vezetőedzője, Vincze Balázs bízik abban, hogy a fővárosi csapatot ősszel sújtó problémák idén nem kerülnek elő.
febr. 19
20:06
Gerard Butler a londoni metróban ritkítja a terroristákat (Blikk)
London – Gerard Butler (46) ismét megmenti az amerikai elnök életét A Támadás a Fehér Ház ellen 2. új előzetesében, csakhogy ezúttal nem Washingtonban, hanem London utcáin testőrködik.

Keresés