Wolfsburg – Nemrég ünnepelte Jakabfi Zsanett (26) születésnapját, a tavasszal pedig behozhatja a magyar focilegendát, ehhez „mindössze” annyi kell, hogy csapatával megnyerje a Bajnokok Ligáját.
Nem újdonság, hogy hiúz él az Aggteleki Nemzeti Parkban, viszont ritkán sikerült lefilmezni. A park zoológusa szerint a nyomokból ítélve nem egyedül él, és nem kell tartania tőle a kirándulóknak. (Aggteleki Nemzeti Park)
A légitársaságokat rendszeresen értékelni szokták, sokszor hallunk a legjobbakról, a gyengék közül viszont csak azokról, akiket kitiltanak az európai légtérből. Van azonban egy, akit a Skytrax évek óta a legrosszabbnak minősít: az Air Koryo. És vajon kinek a légitársasága ez? Hát persze, hogy Észak-Koreáé. De most úgy tűnik, feljavítják.
Pompeji maradványainak pusztulását akarják megállítani régészek és műemlékvédelmi szakemberek, akik pénteken egy müncheni konferencián vitatták meg az állagmegőrzés lehetőségeit.
A főpolgármester szerint a főváros költségvetése nem jó körülmények között készült, de a büdzsé végrehajtható számokból áll. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az iparűzési adóból idén Budapest a korábbiakhoz képest nagyobb bevételhez juthat.
Zárt ajtók mögött ülésezik közép-európai idő szerint péntek este 9 órától az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely Oroszország kérésére a szíriai konfliktusról tanácskozik majd - derült ki az orosz külügyminisztérium közleményéből.
London – Gerard Butler (46) ismét megmenti az amerikai elnök életét A Támadás a Fehér Ház ellen 2. új előzetesében, csakhogy ezúttal nem Washingtonban, hanem London utcáin testőrködik.
Los Angeles - Gábor Zsazsa (99) 9 napja került kórházba, azonban saját kérésére hazakerült. Most férje, Frédéric von Anhalt (72) nyilatkozott állapotáról.
5,4 milliárd mobilfelhasználó lesz 2020-ra, így várhatóan több ember rendelkezik majd mobiltelefonnal, mint elektromossággal, folyóvízzel, vagy autóval.
Itthon is komoly problémát jelent a felhasználók számára a ramsomware vírusok jelenléte. Levélszemétben, böngészés vagy szexoldalak nézegetése közben is megkaphatják szinte észrevétlenül. De azok is rosszul járhatnak, akik fájlokat cserélgetnek USB-kulccsal.
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján. Az idén már az adózói minősítésen alapuló ellenőrzésekre épül a…
Könnyedén jutott a PVSK a férfi kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjébe, miután a Syma-csarnokban zajló nyolcas döntő pénteki harmadik mérkőzésén 81–61-re legyőzte a Falco-t.
Budapest — Másodszor játszik együtt egy darabban Szinetár Dóra (39) és Makranczi Zalán (36), éppen négy évvel azután, hogy a Mizantróp előadásának próbáin szerelmük története elkezdődött.
Pénteki londoni piaci adatok szerint meredek ívben romlanak Nagy-Britannia szuverén adóskockázati mérőszámai a Brexithez, vagyis a brit EU-tagság esetleges megszűnéséhez fűződő befektetői félelmek...
Zárt ajtók mögött ülésezik közép-európai idő szerint péntek este 9 órától az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amely Oroszország kérésére a szíriai konfliktusról tanácskozik majd - derült ki az orosz...
London – A világ leggazdagabb sportolójaként számon tartott amerikai profi ökölvívó angliai bevásárlókörútja során beleszeretett az egyik üzlet alkalmazottjába, el is vitte magával haza.
Az InfoRádió műsorában vasárnap kora délután két Aréna is Oroszországról szól: először Sz. Bíró Zoltán történészt, majd Deák András Györgyöt, az MTA Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársát kérdezi a műsorvezető. Szó lesz egészségügyről is, erről a témáról Ónodi-Szűcs Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát hallhatják.
A belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet vége Európa végét jelentené - mondta Francois Hollande francia elnök pénteken a France Inter rádióadónak adott interjújában.