Decemberben 5,7, a tavalyi év átlagában 4,2 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva decemberben 6,0, az egész évben pedig 4,5 százalékos volt az emelkedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tanársztrájk, diáksztrájk, végsőkig tartó küzdelem a kormány oktatáspolitikája ellen – Pukli István hetek óta azt hangoztatja: mindent bevet, hogy „térdre kényszerítse ellenfelét”
A PannErgy miskolci és győri rendszere 2016 február 16-án összesen 6488 GJ hőt adott át partnereinek, ami új csúcsot jelent. A közleményből az is kiderül, hogy a vállalat rendszerei számára a 4-7...
A '90-es években éltem a fénykorom, az egyik legnagyobb adófizető voltam, nem értem, miért mondták azt, hogy adócsaló vagyok – ezt Stadler József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Decemberben 4,8 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH friss közléséből. A keresetek emelkedését leginkább az állami szektorban...
Közzétette a decemberi adatokat a KSH, így már tudjuk, hogyan változtak a magyar fizetések 2015-ben. Ami biztos: az átlagbérek 4,2 százalékkal emelkedtek, a legjobban a pénzügyi szektorban lehetett keresni, a legkevésbé az egészségügyi, szociális ellátásban dolgozókat fizetik meg. A közmunkások bruttója 80 ezer forint.
A hozzávalók: 24 cm-es tortaforma,aminek az alja kivehető 1 akkora alufólia,amibe becsomagolhatjuk a formát,hogy sűlés közben ne follyon bele a víz alulról. A tészta: 5 tojás 20 dkg fehércsokoládé 25 dkg mascarpóne krémsajt csipet só 2 ek cukor 1 vaníliarúd kikapart magja
Nem szűnik meg Budapesten az Uber szolgáltatása, a jogszabályok betartásával folytatja tevékenységét. Eközben a vonatkozó kormányrendelet módosításával már péntektől levehetik az illegálisan taxizó uberes autók rendszámát.
Herning - Örömtánccal ünnepelte meg a Manchester United 2-1-es legyőzését az Európa-ligában a Midtjylland afrikai légiója. A Blikk felidézett több olyan emlékezetes táncelőadást, amelyet focisták adtak elő góljuk, vagy a csapat győzelme után.
Brüsszelben megkezdődött a kétnapos uniós csúcs, ahol David Cameron váratlan reformjavaslattal állt elő. Törő Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense a csúcs fő témáiról, a migránsválságról és a britek céljairól beszélt az InfoRádiónak.
Az álláskeresés során látott munkáltatói törvénysértések a diszkrimináló álláshirdetésekkel kezdődnek, és ha esetleg mégis odajutsz, hogy konkrét, szerződéses állásajánlatot kapsz, még mindig érhetnek meglepetések. Ezek azok az alkuk, amiket úgy tálalnak, hogy megoldjuk okosba’, de valójában ezekkel csak a munkavállaló, azaz Te járhatsz rosszul, ír a figyelmeztető jelekről Jobangel a HR Blogon.
Bánki Erik (Fidesz) módosító indítványt terjesztett be a postatörvényt módosító javaslathoz. A kormánypárti politikus szerint jogtechnikai pontosításról van szó, amely az eredeti javaslat céljának megfelelően egyértelműsíti a jogalkotói szándékot.
Elfogadta a Liga Tanács Gaskó István lemondását, így nem vették napirendre az elnök menesztésére irányuló kezdeményezést - olvasható a Magyar Hírlapban
Decemberben 4,8 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH friss közléséből. Ami pedig az egész évet illeti, 2015-ben átlagosan 4,4...
Amikor a Neel Kashkari, Fed-képviselő bejelentette, hogy a legjobb az lenne, ha a nagybankokat valóban feldarabolnák, a banki lobbi jelentősen negatívan reagált - volt, aki egyenesen vaknak nevezte...
Keszthelyi Vivien a maga 15 évével nem csak itthon, hanem nemzetközi szinten is a legfiatalabb gyorsasági autóversenyző, aki a férfi pilóták között is tekintélyt vívott ki magának. Ám az ambiciózus tini nem elégszik meg ennyivel, az a célja, hogy a világ leggyorsabbja legyen.
Újabb magyar mérnöki bravúrt hajtottak végre a Dagály építkezésen, a tervezettnél hat héttel korábban került tető a Dagály Úszóarénára csütörtök éjjel - tájékoztatta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa az MTI-t.
Az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok Nevadában, a republikánus pártiak pedig Dél-Karolinában vitáztak csütörtök este országos tévéadásban. Hillary Clinton volt külügyminisztert Nevadában kipfujolták, Donald Trump New York-i üzletember a CNN által szervezett vitában módosított néhány korábbi álláspontján.
Ha a kínai gazdasággal kapcsolatban a válságforgatókönyv valósulna meg, akkor sem lenne a helyzet vesztese Magyarország, sőt felülteljesítő is lehetne - vélik legújabb elemzésükben az OTP Bank...
Évek óta azt tapasztalom, hogy Kövér László mondataihoz hasonlók uralják a választási kampányokat, de ebből most már elég, az ilyen mondatok akkor sem tetszettek, amikor Veres János vagy Lamperth Mónika mondta – ezt Dömsödi Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Új főépítésze van Budapestnek, Finta Sándort Mártonffy Miklós váltotta a hivatalosan városépítési főosztályvezetőként ismert pozícióban. A Portfolio értesüléseit a budapest.hu főosztályi aloldala...
Újabb kórházakban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések miatt. Legtöbb esetben az újszülött-, és gyermek osztályokat, illetve az intenzív osztályokat érinti a korlátozás.
De lehet menni szabadulószobába, közösen főzni vagy épp harcművészeteket tanulni. Igen extrém csapatépítő lehetőségek széles tárháza várja azokat a cégeket, amelyek munkaidőn kívül, közös időtöltést szervezve kívánják a munkatársakat közösséggé kovácsolni és ezzel a munkahelyi légkört javítani. Létezik indoor és outdoor, fejlesztő és pihentető, hagyományos és extrém. Érdemes olyat választani,…
Mintegy 1500 taxis tüntetett csütörtökön a spanyol fővárosban a személyszállítás liberalizációjára vonatkozó javaslat ellen, amely az Uberhez hasonló közösségi szolgáltatások előtt nyitná meg a piacot.
Megsebesített két határőr katonai rendőrt egy palesztin merénylő pénteken Jeruzsálemben, a támadót a biztonságiak lelőtték - jelentette az izraeli közszolgálati rádió