2016. február 19. péntek

febr. 19
14:17
Hazudik, "szégyent hoz ránk" a berlini nagykövet (Alternatív Energia)
DK: a fideszes kevesek nem csak elárulják, hanem le is járatják Magyarországot.
febr. 19
14:18
Brüsszelben próbálnak úgy csinálni, mintha ez tényleg nem egy pipa volna (444.hu)
Nincs még alku a brit igényekről, pedig senki sem akarja, hogy kilépjenek.
febr. 19
14:20
Nem, nem béremelésért tüntetnek a tanárok, de az sem lenne meglepő (444.hu)
A kormány folyamatosan igyekszik bérkövetelésként beállítani a tanárok tüntetését, pedig ilyesmi nem szerepel a pontok között. Pedig a bérrendszer rendesen el van szúrva.
febr. 19
14:21
Te tudod, mennyit keres a világ első számú szuperhatalmának vezetője? (Privátbankár)
Míg az átlagos magyar munkavállaló körülbelül 160 ezer forintot visz haza havonta, addig Amerikában egy kicsit jobb dolga van még az átlagembereknek is. Jó hazai szokás szerint most is turkálunk egyet a zsebekben, megnéztük, hogy mennyit visz haza Barack Obama, kap-e fizetést a first lady, és mennyire járt jól az államalapító George Washington.
febr. 19
14:21
Adele végigzokogta a Grammy másnapját (Infostart)
Adele brit énekesnő végigzokogta a hétfői Grammy-gála másnapját, miután várva várt fellépését műszaki hiba zavarta meg, amitől úgy tűnt, mintha hamisan énekelne.
febr. 19
14:22
Lech Wałęsa azt mondja, „hibát követett el”, de nem működött együtt a kommunista állambiztonsággal (444.hu)
„Még él a tettes, akinek közzé kell tennie az igazságot, és számítok is erre” – írta a volt lengyel elnök.
febr. 19
14:23
Elégedetten áll fel Cameron a tárgyalóasztaltól? (Privátbankár)
Egyelőre nincs megállapodás a britek és az EU között.
febr. 19
14:24
Génmódosított banánt etetnének diákokkal kísérleti céllal amerikai kutatók (Infostart)
Egy tucatnyi diáknak fizetnének az Iowai Állami Egyetem (ISU) kutatói azért, hogy egy sokak által vitatott tudományos kísérlet részeként génmódosított (GMO) banánt fogyasszanak.
febr. 19
14:24
Migránsok vesztek a tengerbe Szicília partjainál (Infostart)
Két ember veszett a tengerbe, és további áldozatok után kutat az olasz parti őrség Szicília partjainál, ahova újabb migránscsoport érkezett Észak-Afrikából pénteken - közölték a hatóságok.
febr. 19
14:24
A Saul fiát bemutatják Dél-Afrikában (444.hu)
Fújjátok meg a vuvuzelákat, és nyergeljetek, mert vasárnap bemutatják a magyar filmet Fokvárosban!
febr. 19
14:25
Mérnöki bravúr - tetőt ilyen gyorsan még nem húztak fel (Privátbankár)
A tervekhez képest hat héttel korábban került tető a Dagály Úszóarénára. Videóval.
febr. 19
14:26
Ma ünnepli 20. születésnapját a magyar D'n'B (444.hu)
Az én életemben meg volt némi jelentősége ennek a műfajnak, amit ma nagy bulival ünnepelnek. Úgy vagyok ezzel, mint Garibaldi kortársai voltak a marsalai partraszállással: utólag már úgy emlékszem, hogy én is ott voltam a legelső buliban, pedig akkor pár ezer kilométerrel arrébb voltam, úgy pedig aligha. De 1996 nyarán már csapattam a Nagycirkuszban, ahova amúgy Másfélre mentünk, de ami utána…
febr. 19
14:33
A reklámszakma reklámarca: David Ogilvy (Kreatív Online)
Ismerje meg a leghíresebb reklámost! Reklámtörténeti Arcképcsarnok 2. rész.
febr. 19
14:33
Fojtogatta, ütötte, halállal fenyegette idős anyját (Alternatív Energia)
A néni a bántalmazást követően a szomszédoktól kért segítséget.
febr. 19
14:33
Őket ellenőrzi kiemelten a NAV idén (Portfolio)
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság - mondta Tállai András, a...
febr. 19
14:33
Baleset miatt teljes útzár van az M3-as autópályán (ATV)
Egy teherautóról vaslemezek zuhantak az úttestre az M3-as autópályán Hatvan közelében péntek délután, a helyszínelés és műszaki mentés idejére az autópálya érintett szakaszát Nyíregyháza felé teljes szélességében lezárták - közölte honlapján a katasztrófavédelem.
febr. 19
14:35
Késsel támadt a kórházi ápolókra egy részeg férfi (Alternatív Energia)
A 22 éves fiatal felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
febr. 19
14:35
Brit reformkérések: még nincs megállapodás (Portfolio)
Bár a tárgyalásokon történt némi előrelépés, még nem sikerült megállapodni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről - közölte David Cameron brit miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcstalálkozó pénteki...
febr. 19
14:35
Erdogan: Kurdok hajtották végre az ankarai robbantást (ATV)
Nem kétséges, hogy a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű szíriai kurd milícia hajtotta végre a szerdai ankarai öngyilkos merényletet - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban.
febr. 19
14:37
MSZP: szégyen a főváros költségvetése (Alternatív Energia)
Az állandósult hiányt csak hitellel és "garázsvásárral" lehet ellensúlyozni.
febr. 19
14:37
Heti csúcsára ért a forint (Portfolio)
A péntek reggeli stabil kezdés után délelőtt mérsékelten erősödött a forint, noha a nemzetközi befektetői hangulat nem kifejezetten kedvező. Közben újból erősödik az EKB felől várt lazítás a piacokon...
febr. 19
14:39
Dél-Afrikában is bemutatják a Saul fiát (Infostart)
Fokvárosban is vetítik Nemes Jeles László Oscar-díjra jelölt alkotását, a Saul fiát; a vasárnapi bemutatón magyar kiállítás is nyílik Dél-Afrika egyik legnagyobb városában.
febr. 19
14:39
Olimpia 2024 - Katasztrofális következményekről beszél az LMP (Alternatív Energia)
Szerintük a romokban heverő magyar oktatást és egészségügyet kellene rendbe tenni.
febr. 19
14:42
Leonardo DiCaprio még mindig anyuci pici fia! (Blikk)
London - Leonardo DiCaprio újabb díja már lassan nem hír, ellenben az igen, hogy kiderült, még mindig anyuci pici fia.
febr. 19
14:44
Hihetetlen mentőakció: nézze meg a zsebkéses búvár esetét és a sebesült cetcápával (Blikk)
A mélytengeri búvárcsapat egy merülés során figyelt fel a cetcápára, amelyet szinte teljesen körülölelt egy vastag hajókötél: belevágott az állat uszonyába, s mély sebet is ejtett az oldalán.
febr. 19
14:51
Cameron: történt előrelépés, de még nincs egyezség (Gondola)
Bár a tárgyalásokon történt némi előrelépés, még nem sikerült megállapodni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről - közölte David Cameron brit miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcstalálkozó pénteki zárónapján
febr. 19
14:51
A Mandiner nyerte Vince borkupáját (Kreatív Online)
A Forbes és az MTI újságírói lettek a másodikok.
febr. 19
14:51
Félpucér nők védik az állatokat - galéria (Blikk)
London - Az állati szőrme ruházati felhasználása, az állatokkal való kegyetlen bánásmód és a szőrmék vegyszeres kezelése ellen tiltakoznak az Emberek az Állatokért Való Etikus Bánásmódért, azaz a PETA nevű szervezet pucér aktivistái a londoni divathét bemutatóinak otthont adó épület előtt a brit fővárosban.
febr. 19
14:51
Teljes útzár az M3-as autópályán Hatvannál! (Kripto Akadémia)
Egy személyautó a teherautóról az úttestre zuhant rakománynak ütközött.
febr. 19
14:51
A görögök megfenyegették az egész EU-t (Portfolio)
Bár a tárgyalásokon történt némi előrelépés, még nem sikerült megállapodni Nagy-Britannia uniós reformigényeiről - közölte David Cameron brit miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcstalálkozó pénteki...
febr. 19
14:51
Erdogan szerint nem kétséges, hogy kurdok robbantottak Ankarában (444.hu)
Erdogan sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az USA még most sem tekinti terrorszervezetnek a szíriai kurd milíciát, a Népvédelmi Egységeket.
febr. 19
14:51
Tarlós keményen beszólt Gy. Németh Erzsébetnek és a Liberálisoknak (ATV)
A költségvetésről, a szmogriadóról és az M3-as metró felújításáról is beszélt Tarlós István a pénteki Budapestinfón.
febr. 19
14:53
Tető alatt az új úszóaréna (Gondola)
Újabb magyar mérnöki bravúrt hajtottak végre a Dagály építkezésen, a tervezettnél hat héttel korábban került tető a Dagály Úszóarénára.
febr. 19
14:53
Égő lakásból mentette ki a nőt a hős futár (Blikk)
Xianning - A betörőbiztos ablakon át próbálta kijuttatni a kínai nőt Zhang Yang (28), egy egyszerű futár, amikor annak lakása kigyulladt.
febr. 19
14:53
Ők rúghatnak labdába a felsőoktatási-ipari EU-s pályázaton (Portfolio)
A pályázati felhívás szerint a már több éve eredményeket felmutató, stabil ipari és egyetemi partnerségre épülő pályázati konzorciumok számíthatnak támogatásra, amelyekből országszerte négy-hat...
febr. 19
14:53
A 60 éves K. Sándor meg akarta fojtani az anyját (444.hu)
Egy párnával folytogatta, és amikor a nő kiszabadult, azt kiabálta, úgyis megöli még az éjszaka.
febr. 19
14:53
"Forradalmi viselet" Kockás inges fotót posztolt magáról Deutsch (ATV)
A fideszes EP képviselő egy korábbi képét posztolta Facebook-oldalán.
febr. 19
14:55
Strandon trükközött a Barcelona magyar focistája - videó (Blikk)
Barcelona – Szabadnapot kapott Tajti Mátyás (17), s mivel Spanyolországban jobb idő van, mint nálunk, lement a tengerpartra. Persze a labda ott is előkerült.
febr. 19
14:55
Az autók egyharmada kitiltható szmogriadó esetén (Portfolio)
Összeállt a főváros ez évi költségvetése, terv szerint halad a 3-as metró felújítása, módosult a szomgriadó-rendelet - többek között ezekről a fővárosi változásokról beszélt szokásos...
febr. 19
14:57
Brutális! Bélyegként gyűjtötte a fegyvereket a városatya (Blikk)
Anglia - Talán sosem derül ki, mire készült, vagy mitől félt annyira a brit James Arnold, amiért majdnem ötszáz lőfegyvert és kétszázezer lőszert halmozott fel.
febr. 19
15:00
EU-csúcs - Felgyorsítanák a menekültválság megoldását (Infostart)
Az Európai Uniót sújtó migrációs válság kezelése során a migránsáradat mielőbbi megfékezésére, az unió külső határainak védelmére, az illegális migráció csökkentésére és a schengeni térség integritásának védelmére kell törekedni - áll az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács által pénteken elfogadott zárónyilatkozatban.
febr. 19
15:00
Durva! Ápolót késelt a részeg férfi Budapesten (Blikk)
Budapest - Késsel támadt egy ápolóra egy 22 éves ittas férfi, akit egy szórakozóhelyről szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt.
febr. 19
15:02
Mi jöhet még? Divat lett a szőrös köröm (Blikk)
Azt hittük, hogy a napokban bemutatott tollas szempilláknál már nem lehet őrültebb dolgot divatba hozni. Az alábbi képek azonban mást bizonyítanak.
febr. 19
15:09
Életbe lépett a korlátozás az osztrák határon (Gondola)
A továbbutazókkal együtt naponta legfeljebb 3200 migráns léphet be Ausztria területére, és a déli határnál legfeljebb 80 menedékkérelem nyújtható be
febr. 19
15:09
Pár órát aludtak Európa legnagyobb politikusai - nézze a fejüket! (Blikk)
Ez EU csúcs csütörtök estébe nyúló tanácskozásai után legfeljebb három órát aludhattak Európa vezető politikusai és máris kezdődött az új nap. Galériánkban láthatja, milyen fejjel indultak neki az újabb napnak. Még mielőtt megnézné, találja ki, kik indultak neki mosolyogva az újabb körnek, csak aztán lapozza végig a képeket.
febr. 19
15:09
EU-csúcs - Görögország garanciákat kér (Kripto Akadémia)
Ciprasz miniszterelnök vétót helyezett kilátásba.
febr. 19
15:09
Tállai: kiemelt ellenőrzések – az áfacsalóknak annyi, a csalárd láncoknak is (Adózóna)
A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján.
febr. 19
15:09
Nagy dobásra készül a kormány: rengetegen juthatnak CSOK nélkül is lakáshoz (Portfolio)
A zálogjog reformjára készül a jegybank, a Polgári Törvénykönyvbe bekerülhet az önálló zálogjog, amely a CSOK-hatással karöltve könnyítheti a családok otthonhoz jutását és a hitelkamatokat is...
febr. 19
15:09
A házhozszállítós ebéd titkai: mikor készül valójában? (Pénzcentrum)
Fiatalok, nyugdíjasok, irodisták: ma már szinte mindenki rendel....
febr. 19
15:09
Féléves kikapcsolási moratóriumot kért a Klik (ATV)
Nyolc gáz és hat áramszolgáltatót kértek meg rá, hogy késedelmes fizetés esetén se szüneteltessék a szolgáltatást az iskolákban. A Klik a lehetőségeihez mérten fizeti a szolgáltatások ellenértékét.

Keresés