Szakad a Ferrari részvényárfolyama, miután a menedzsment 2016-os prognózisa elmaradt az elemzők által várttól. A részvények a mai mintegy 13 százalékos zuhanással új mélypontot ütöttek a New York-i...
Legkevesebb két tiltakozó meghalt, amikor a pakisztáni nemzeti légitársaság privatizációja ellen tüntető dolgozók összecsaptak a hatóságokkal Karacsiban - közölte a Pakistan International Airlines (PIA) egyik szakszervezeti vezetője kedden.
A háború nem csillapodik, egyre több a menekült, a jordán király a határ lezárásával fenyeget. A szír hadszíntéren a következő fordulatot a török beavatkozás hozhatja.
A szíriai kormány küldöttségének keddi közlése szerint egyelőre nem megfelelőek a körülmények a béketárgyalások megkezdéséhez, az ellenzék pedig úgy döntött, hogy - a tervekkel ellentétben - most kedden nem egyeztet az ENSZ különmegbízottjával a párbeszéd megindításáról.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem csupán korrigálni kell az oktatási rendszert, hanem teljesen új alapokra kell helyezni. Tóbiás József kedden Budapesten támogatásáról biztosította az oktatás helyzete, a kormány oktatáspolitikája miatt szerdán az ország több pontján tartandó demonstrációkat.
Legkevesebb két tiltakozó meghalt, amikor a pakisztáni nemzeti légitársaság privatizációja ellen tüntető dolgozók összecsaptak a hatóságokkal Karacsiban - közölte a Pakistan International Airlines (PIA) egyik szakszervezeti vezetője kedden.
Cselekvési tervet mutatott be az Európai Bizottság a terrorizmus finanszírozásának nyomon követése és felszámolása érdekében az Európai Parlament négynapos plenáris ülésnek keddi napján Strasbourgban.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Seat alapvetően jelenleg is rendelkezik crossovernek mondott modellel a puttonyos Leon emelt hasmagasságú, műanyag kiegészítőkkel és egyéb menő terepes apróságokkal tarkított Xperience változatának képében, azonban valódi, minden tekintetben crossovernek született típusa eddig nem volt a spanyoloknak. A helyzet márciustól változik, ugyanis a Genfi Autószalonon…
Először a migránsválság kezdete óta számarányosan több nő és gyermek érkezik Európába, mint férfi a menekülthullámmal; a legfrissebb adatok szerint a görög-macedón határon átkelő migránsok 60 százaléka nő és gyermek volt - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) Genfben
Második gyermeke születése miatt elképzelhető, hogy a kosárlabdázó Tony Parker akkor sem lesz ott a riói olimpián, ha a francia válogatottnak sikerül részvételi jogot szereznie.
Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távon erősen negatív, hosszú távon enyhébb gazdasági hatásokkal járna a Brexit, vagyis Nagy-Britannia esetleges távozása az Európai Unióból. Vicky Redwood, az...
Az Európai Bizottság az Európai Parlament keddi plenáris ülésén ismertette az adóelkerülések visszaszorítására kidolgozott csomagját, amely több új javaslatot is tartalmaz - közölte az Európai...
Az orosz fenyegetés miatt a Pentagon négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést - közölte a védelmi miniszter Washingtonban, a gazdasági klub rendezvényén kedden. A klubot az 1980-as évek közepén alapították, hogy lehetőséget teremtsenek a gazdasági-üzleti élet és a politika szereplőinek vélemény- és tapasztalatcseréjére.
A Turisztikai Világszervezet jelentése szerint 2015-ben Japán turizmusa nőtt a világon a 4. leggyorsabb ütemben, 47,5 százalékkal. Az ázsiai szigetország iránti érdeklődés növekedése Magyarországon is tapasztalható: a Japánspecialista jelentése szerint nemcsak árbevételük nőtt, de a nagy kereslet miatt öt új tematikus utat is szerveznek 2016-ra.
Ismét 3-5 százalékos mínuszba csúszott a kőolaj ára, ami felerősítette a világgazdaság helyzetével kapcsolatos aggodalmakat. Így jelentős mínuszban voltak a tőzsdeindexek Európában és Észak-Amerikában. Óriásit száguldott a Ferrari részvénye – lefelé a lejtőn. Nálunk is estek a részvények, kissé a forint is gyengült.
Rossz a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután az olaj megint jelentős eladói nyomás alá került. Az olaj árfolyamának zuhanása mellett vállalati gyorsjelentések teszik izgalmasabbá a kereskedést...
Vajon mikor fogják ellepni az utakat az önvezető autók Magyarországon? Egyik felem azt mondja, hogy jobb, ha soha, mert sokan az új korszakot is félreértelmezik majd, a másik énem viszont alig várja, hogy az autógyártók kivegyék a sofőrök kezéből a volánt abból kiindulva, hogy sokszor milyen felelőtlen hozzáállás a sláger az utakon például már egy olyan egyszerű kétállapotú egység esetén is, mint…
Szorul a hurok az amerikai óriásvállalatok nyaka körül, szaporodik azon esetek száma, ahol egy uniós tagállam az elmaradt adó megfizetését sikeresen követeli, a megoldás viszont az lesz, ha az Európai Bizottság javaslatait elfogadják, és azok bekerülnek a tagországok jogszabályi gyakorlatába.
Dixie Kings of Hungary néven új zenekart alapítottak a közelmúltban - a névadó Benkó Sándor halála után - megszűnt Benkó Dixieland Band (BDB) művészei, akik erről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Horvátország nem csak szomszédja, de fontos szövetségese a régióban, a NATO-ban és az Európai Unióban Magyarországnak - mondta Kövér László házelnök kedden, amikor fogadta a magyarországi látogatáson tartózkodó Miro Kovac horvát külügyminisztert
Nagy utat járt be hétfőn a magyar deviza, hiszen a délelőtt még 312 környékére felszökő euróárfolyam a nap végére 310 közelébe süllyedt. Innen futott neki a mai napnak a forint, és egy pillanatra a...
Jelentős engedmény, hogy a javaslatcsomag megtiltana mindenféle diszkriminációt az EU-ban honos természetes és jogi személyekkel szemben annak alapján, hogy az országuk milyen fizetőeszközt használ.
10 menekültből 6 nő vagy gyerek. Ezt januárban mérte fel az UNICEF a Görögországból Macedóniába vezető úton. Eszerint a menedéket kereső nők és gyerekek száma először múlta felül a férfiakét, mióta kitört a menekültválság. (Guardian)
Visszafogja beruházásait a Mol Nyrt. és helyette az alacsony olajár mellett is nyereséges, Magyarországhoz közel eső eszközökre koncentrál - mondta az olajipari vállalat kutatás-kitermelés (upstream) divíziójának ügyvezető igazgatója a Bloombergnek adott interjúban.
A volt First Lady nagyon szoros versenyben, 699,57-tel Sanders 695,49-e ellenében vitte el az iowai kaukuszt, aminek a részleteiről itt írtunk. Persze az igazi győztes a matricás srác. (Huffington Post)
A keresőképes bevándorlók negyede tud csak elhelyezkedni az idén Németországban, így többségük tartósan munka nélkül maradhat - olvasható a kölni gazdaságkutató intézet (IW) kedden közzétett jelentésében.
Megjelenik az árakban a sertés tőkehúsok általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése, a kereskedelmi láncok átengedik a családoknak ezt a kedvezményt - jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden, egy budapesti CBA Príma üzletben tartott sajtótájékoztatón.
Február elején érkeznek azok a megemelt juttatások az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak, amelyekről tavaly év közben döntött a kormány, és amelyek önálló költségvetési tételként a költségvetési törvénybe is beépültek - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Új adatvédelmi egyezményt fogadott el az Európai Unió és az Egyesült Államok az októberben érvénytelenített, úgynevezett "biztonságos kikötő" (safe harbor) megállapodás helyett - jelentette be kedden az Európai Bizottság szóvivője.
Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távon erősen negatív, hosszú távon enyhébb gazdasági hatásokkal járna a Brexit, vagyis Nagy-Britannia esetleges távozása az Európai Unióból.
David Cameron brit miniszterelnök szerint igen jelentős módosításokat tartalmaz az európai uniós szabályozási reformtervekről kedden közzétett javaslatcsomag.