A jövő hétre összehívja a köznevelési kerekasztalt az emberi erőforrások minisztere. Kiemelt figyelmet fordít a magyar kormány Indonéziára, a térség egyetlen G20-as országára. Közzétette az uniós szabályozási reformtervekről szóló javaslatcsomagot az Európai Bizottság. A nap hírei 2016. február 2-án, kedden.
Vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki az ügyészség szerint egy felszámolócég tagjaként jogtalan előnyt kért egy pályázat eredményének befolyásolásáért – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szavazói elégedetlenek a legnagyobb arányban pártjuk őszinteségével a menekültpolitikában, egy kedden ismertetett felmérés szerint az Angela Merkel kancellár vezette CDU támogatóinak 40 százaléka érzi úgy, hogy pártja nem beszél nyíltan a menekültválságból adódó gondokról.
A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről - mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen
A spanyol király Pedro Sánchezt, a szocialista párt (PSOE) jelöltjét kérte fel kormányalakításra - jelentette be Patxi López, a spanyol parlament elnöke, miután az uralkodó tájékoztatta döntéséről a madridi Zarzuela-palotában kedd este
Rossz volt a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután az olaj megint jelentős eladói nyomás alá került, illetve kiújultak a kamatemelési félelmek. A vezető tengerentúli indexek 2 százalék körüli...
A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről - mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen.
Szerinte ha a törvények nem teszik lehetővé, hogy egy súlyos ipari vagy természeti katasztrófa esetén kiderüljön, kit terhel a felelősség, akkor meg kell változtatni a jogszabályokat.
A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről - mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen.
Visszafogja beruházásait a Mol Nyrt. és helyette az alacsony olajár mellett is nyereséges, Magyarországhoz közel eső eszközökre koncentrál - mondta az olajipari vállalat kutatás-kitermelés (upstream) divíziójának ügyvezető igazgatója a Bloombergnek adott interjúban.
Az iowai előválasztás másnapján, kedden már a következő államban, New Hampshire-ben kampányol az elnökjelöltségre pályázó politikusok többsége: itt ugyanis a jövő héten, február 9-én lesz az előválasztás.
Új adatvédelmi egyezményt fogadott el az Európai Unió és az Egyesült Államok az októberben érvénytelenített, úgynevezett "biztonságos kikötő" (safe harbor) megállapodás helyett - jelentette be kedden az Európai Bizottság szóvivője.
David Cameron brit miniszterelnök szerint igen jelentős módosításokat tartalmaz az európai uniós szabályozási reformtervekről kedden közzétett javaslatcsomag.
A magyar futsal-válogatott 5-2-es vereséget szenvedett a világranglista-vezető spanyol csapattól a belgrádi Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek keddi nyitófordulójában. Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány együttese csütörtökön az ukránokkal találkozik.
Boros Imre és Bogár László közgazdászok valós veszélynek látják, hogy az Európai Unió széthullik, ha nem sikerül megoldást találni a migrációs válságra.
Jamie Vardy bajnoki szezonbeli 17. és 18. találatával verte a Leicester magabiztosan a Liverpoolt a Premier League hétközi fordulójának keddi játéknapján. Ezzel megerősítették első helyüket a Rókák a Man. City és az Arsenal elleni rangadók előtt.
A magyar futsal-válogatott 5-2-es vereséget szenvedett a világranglista-vezető spanyol csapattól a belgrádi Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek keddi nyitófordulójában. Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány együttese csütörtökön az ukránokkal találkozik.
Nehéz terhet kapott a nyakába Donald Trump az amerikai elnökválasztási kampányt megnyitó, hétfői iowai jelölőgyűlések után; hamarosan eldőlhet, hogy a választópolgárok csak látszólag kedvelik, vagy valós támogatottságot is képes felmutatni - mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója kedden az M1 aktuális csatorna műsorában
A farsangi népszokásokat ismertető kiadványokat terjesztenek menedékkérők szállásain a németországi Kölnben és a Rajna-vidék több más városában. Az ismeretterjesztő kampányokat a nők elleni szilveszteri szexuális támadások és rablások tapasztalatai alapján indították el a térségbeli önkormányzatok a rendőrséggel együttműködve.