Tavaly ősz óta a legtöbb, 501 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Felfelé tápászkodik a korábbi jelentősebb esést követően az olaj árfolyama, az emelkedést segítheti, hogy a legfrissebb adatok szerint az USA-ban csökkent a működésben lévő fúrótornyok száma. ...
Nehéz lesz legyőzni a párosunkat - ígérte az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában Tótka Sándor. Az Újpest világbajnok kajakozója azt is elárulta, mennyi ideje marad a közgazdasági tanulmányaira.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában egy góllal nyert a Pittsburgh Penguins és a New York Rangers is, annyi különbséggel, hogy utóbbi túlórás mérkőzésén egyetlen találat született, előbbién viszont hét. A Minnesota Wild, a Vancouver Canucks és az Anaheim Ducks is megsorozta riválisát.
A világ egyik legismertebb kibertámadása óriási károkat okozott az iráni atomprogramnak. Sosem derült volna ki, hogy mi történt, de az izraeliek elszúrtak valamit.
Hrutka János, a Ferencváros korábbi labdarúgója (jelenleg játékosügynök) szerint az NB I-es klubok nincsenek motiválva arra, hogy növeljék nézőszámukat, mivel bevételük elenyésző részét képezi az az összeg, amit a jegyárakból kapnak.
Februárban a januári magas szinthez képest egy éve nem látott mértékben csökkent a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetősen optimista hangulatot tükröznek – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával készít. A konjunktúraindex a januári 1,0…
A Saubert leszámítva hétfőn az összes Formula–1-es csapat bemutatta 2016-os autóját, és a Barcelonához közeli Montmelóban kezdetét vette a kollektív tesztelés, amely ebben az évben mindössze nyolc napig tart – négy ezen a héten, s négy a következőn. Az NSO a felkészülés ezen szakaszáról élőben számol be, tartson velünk!
Gazdái szerint elmozdított egy lécet, így szökhetett ki a garázsból Hannibál. A hároméves staffordshire terrier vasárnap halálra mart egy 65 éves asszonyt egy Nádasdladányhoz tartozó tanyán.
Leváltották a kínai értékpapír- és tőzsdefelügyelet első emberét, helyére egy tapasztalt bankár került. A szakmát a tavalyi hosszan tartó tőzsdepánik után nem érte meglepetésként a hét végén közölt döntés.
A hadseregnek kellett beavatkoznia Észak-Indiában a hétvégén, hogy megvédjék a húszmilliós Delhi vízellátását, miután tüntetők elfoglalták a városba vezető csatorna bejáratait. Az erőszakossá fajult tiltakozó akciónak már 19 halálos áldozata van.
Februárban a januári magas szinthez képest egy éve nem látott mértékben csökkent a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke, minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetősen optimista hangulatot tükröznek - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.
A kormány tervei szerint a képviselők már a parlament nyári ülésszaka előtt gombot nyomnának az új Ptk. készülő módosításaira – hangzott el egy minisztériumi háttérbeszélgetésen. A szándékról éles szakmai vita bontakozott ki januárban, ám a CSOK bevezetése minden szereplő számára világossá tette, hogy az ingatlanpiac feltámasztásához nélkülözhetetlen önálló zálogjog intézménye ismét a kódex részét…
Miközben Verdunnél elkezdődött a Nagy Háború egyik legvéresebb és leghosszabb ütközete, a csatorna túloldalán sem volt csend és béke. A Népszava hasábjairól száz éve ilyenkor...
London polgármestere a brit EU-tagság sorsáról június 23-ára kiírt népszavazáson arra a voksol majd, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. Boris Johnson ezt személyesen jelentette be vasárnap. A konzervatív párti Johnson a háza előtt tartott rögtönzött sajtóértekezletén közölte: “nagyon nagy szívfájdalommal”, de úgy döntött, hogy Nagy-Britannia EU-tagságának feladása mellett fog…
Egy lámpaoszlopnak ütközött, és kettészakadt egy személygépkocsi az M5-ös budapesti szakaszán hétfőre virradó éjjel. Az autó vezetője megsérült. MTI Fotó: Lakatos Péter
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az ország több pontján javítja a télies időjárás miatt kialakult kátyúkat - mondta el az InfoRádiónak a szervezet kommunikációs osztályvezetője. Marczin Bence hozzátette: először a gyorsforgalmi és a főutakon dolgoznak, azután haladnak a kevésbé forgalmas mellékutak felé.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a japán jenhez képest stagnált.
A Richter kivételével emelkedtek a vezető részvények a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 466,50 pontos, 2,05 százalékos emelkedéssel 23 171,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac múlt heti forgalma 41,46 milliárd forint volt, szemben az előző heti 48,27 milliárd forinttal.
Százhatvan magyar népviseletbe öltözött táncos ropta egyszerre a színpadon szombat este Montevideóban, a XIII. Dél-amerikai Magyar Néptánctalálkozó fináléjában.
A Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője, Guus Hiddink reméli, hogy sikerül kitiltani a stadionból azokat a szurkolókat, akik a vasárnapi FA Kupa-meccsen pénzérméket dobáltak a pályára.
A kedvező nemzetközi hangulat miatt pozitív nyitásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a piaci hangulat optimista, a forint is erős, ez segíti a magyar eszközök keresletét. Az elemző szerint a kezdés erős lesz, a nap folyamán pedig a ...
Magyarország egész biztosan nem vesz részt menekültkontingensek befogadásában, de más közép- és kelet-európai államokban van hajlandóság az együttműködésre - mondta Martin Schulz, az Európai...
A csütörtöki önkormányzati ülés után még Dunaújváros közbiztonsági tanácsnoka maradhatott Gál Roland, akit a rendőrség egy 2013-ban eltűnt dunaföldvári meggyilkolásával gyanúsít.