A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.
Az államháztartás központi alrendszerének január havi többlete 92,2 milliárd forint lett, ami megegyezik a február elején közölt előzetes számokkal – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormany.hu oldalon. A részletes tájékoztatás szerint a központi költségvetés 17,6, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 41,2, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,4 milliárd forintos…
Akár már 2017-től újra lehet közvetlen légi összeköttetés Budapest és az Egyesült Államok között - mondta el az InfoRádióban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: legutóbbi amerikai útján több helyi légitársasággal is folytatott tárgyalásokat.
Az eredetileg kiírt 15.30-as kezdés helyett 14.30-kor lép pályára szombaton a Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában. A zöld-fehérek a Baia Mare ellen zárják a szakaszt.
Az elismerést egy adott témára írt leghumorosabb szöveggel lehet kiérdemelni. Az idei első pályázat témája: És mi lenne, ha az érettségit mással helyettesítenénk?
A papok legyenek jó pásztorok - ezt szorgalmazta egyháza tagjaitól Ferenc pápa a római kúria szentévi ünnepnapján hétfőn, amikor az egyházfő a bíborosoktól külön, a világi hívek között elvegyülve lépett be a Szent Péter-bazilikába.
Taylor Swift 250 ezer dolláros (70 millió forintos) adománnyal támogatja Keshát, aki szerződése felbontását kérte egy amerikai bíróságtól arra hivatkozva, hogy producere, Dr. Luke megerőszakolta.
Oroszország hétfőn határozottan elítélte a legutóbbi szíriai terrormerényleteket, amelyek célja szerinte a béke megteremtése érdekében tett erőfeszítések kisiklatása.
Ügynöke szerint a 28 éves Marek Hamsík keresett márkanév a kínai labdarúgóklubok körében, a Napoli szlovák labdarúgója azonban következetesen visszautasít minden ajánlatot.
A német kormány elképzelhetőnek tartja, hogy a brit uniós tagság ügyében a napokban tartott uniós csúcson kidolgozott megállapodás révén megvizsgálja az uniós társállamokból érkezett bevándorlók nem Németországban élő gyermekei után fizetett családi pótlék úgynevezett indexálásának lehetőségét - mondta a német kormányszóvivő hétfőn Berlinben.
Néhány héttel ezelőtt a Google piaci kapitalizációja alapján a világ legnagyobb cége lett. Ezt a pozíciót egyelőre nem tudta megtartani, visszavette az első helyezést az Apple. Talán részben azért is, mert nem túl szép dolgok derültek ki a Google háza táján: finoman szólva is adóoptimalizálás zajlott.
Azt, hogy egészségtelen és hizlaló ételekkel tömd magad, már a szupermarketben megelőzheted! Íme néhány szabály vásárláshoz, melyeket betartva csúcsformába lendülhetsz a bikiniszezonra.
Több európai lap szerint is újabb kivételekre teremthet precedenst az Európai Unió és Nagy-Britannia múlt heti megállapodása. A The Wall Street Journal (WSJ) európai kiadása szerint a korábbi állapotokhoz most már akkor sem lehetséges visszatérni, ha végül az EU-pártiak győznek a brit EU-tagság sorsáról tartandó népszavazáson.
Nem tudok mit hozzátenni a Transindex hibátlan híréhez. Egyébként Bukarest I. kerületében járunk, a két politikust állítólag ugyanabban a vesztegetési ügyben gyanúsítják. Az ügyészek szerint 10-15 százalékot kértek vissza a kerületnek dolgozó vállalkozóktól a különböző megbízásokért.
A Volvo Car Group 59 ezer autót hív vissza motorleállást okozó szoftverhiba miatt javítására – jelentette az Automotive News Europe hírportál. Stefan Elfstrom, a Volvo Car szóvivője a hírportált emailben arról tájékoztatta, hogy az érintett autók 97 százalékát Európában helyezték forgalomba, 24 ezret Svédországban, 7 ezret Nagy-Britanniában és 7 ezret Németországban. A visszahívási akció az ...
Mintegy 130 ezer kft.-nek kell még 3 millió forintra emelnie a törzstőkéjét március 15-éig, különben a cégbíróság komoly pénzbüntetéssel sújtja azokat a cégeket, amelyek elmulasztják az emelést. A törvényi kötelezettség teljesítésére többféle lehetősége is van az érintetteknek, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.
Az államháztartás központi alrendszerének január havi többlete 92,2 milliárd forint lett, ami megegyezik a február elején közölt előzetes számokkal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormany.hu oldalon.
Ha unit-linked megtakarítást kötünk, az ehhez kapcsolódó visszavásárlási táblázat az első évben a teljes rendszeres befizetésünk elvesztését is jelentheti a szerződés felmondása esetén, hosszabb...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye, ezért megsérti a vonatkozó előírásokat.