A pedagógusok iránti szolidaritás kifejezését szolgálja a Facebookon február 29-re meghirdetett "Nem leszek suliban" kezdeményezés - mondta Puskás Krisztina ötletgazda szerdai budapesti sajtótájékoztatóján
Thrümer Gyula balján Nagy Attila, a párt Nógrád megyei elnöke (Fotó: Komka Péter / MTI) Ahol a hipermérsékelt sikerekkel büszkélkedő ultrakommunista párt elnöke polgármesternek indul. A képek alapján a helyszínen akár az „a határ a csillagos ég” mondást is messzire vihette a szél.
Mert egy névtelenül nyilatkozó szóvivő szerint a Google agresszív módszerekkel kerüli meg az adózást. A cég nem kommentálta a kormány igényeiről szóló hírt. (Reuters)
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI Mi-8-as katonai helikopter repked Mórahalomnál, a magyar-szerb határ közelében, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium a határon szolgáló katonák létszámát növelte, és a „veszélyeztetett határszakaszokon” harcjárműveket vont be a járőrözésbe. A HM közölte: az „illegális határátlépés és határzárrongálás” ellen jelentős erők bevonásával és az illetékes szervekkel…
Idővel instabillá váló robbanótöltetre vezethető vissza a Takata légzsákok világszerte több millió autó visszahívásához vezető meghibásodása - állapította meg a tíz autógyár megbízásából megalakult és az amerikai Orbital ATK Inc. repüléstechnikai cég által vezetett Independent Testing Coalition (ITC) vizsgálóbizottság.
A XX. kerületi Helsinki út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésének közelében egy kisteherautóval és egy autóval ütközött. Ketten sérültek meg. (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)
Idővel instabillá váló robbanótöltetre vezethető vissza a Takata légzsákok világszerte több millió autó visszahívásához vezető meghibásodása - állapította meg a tíz autógyár megbízásából megalakult...
Rendkívüli migrációs csúcstalálkozót tartanak március 7-én Brüsszelben az Európai Unió (EU) és Törökország vezetői - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén.
Idővel instabillá váló robbanótöltetre vezethető vissza a Takata légzsákok világszerte több millió autó visszahívásához vezető meghibásodása - állapította meg a tí
A Fidesz szerint meg kell védeni az országot az uniós betelepítési kvótától, ezért üdvözlik, hogy a kormány kikéri és meghallgatja a magyar emberek véleményét a Magyarországot is fenyegető uniós betelepítési kvótáról
A Magyar Telekom Nyrt. 3,35 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2015. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 1,54 milliárd forinttal. A negyedéves profit meghaladja az elemzők által várt 2,9 milliárd forintot.
Van mozgástér a Fed számára, hogy tovább emelje az irányadó rátát idén - nyilatkozta szerdán Jeffrey Lacker, a richmondi Fed elnöke, aki azonban idén nem szavaz a kamatokról. Indoklása szerint az...
Elég gyakran sérül a vállízület, akár egy banális esés során is eltörhet a felkarcsont vagy kificamodhat a váll. A helyreállítás jelenthet műtétet vagy egyszerű pihentető rögzítést.
A Gulágot túlélő honfitársaink bizonyítják, hogy az élet győzedelmeskedett az embertelenség fölött - mondta a budapesti Fővám téri aluljáróban Rétvári Bence.
Magyarország megítélése nagyon jó Szaúd-Arábiában, ahol a magyar szakértelemmel, kreativitással és termékekkel izgalmas exportlehetőségekre van kilátás - mondta el szerdán az MTI-nek telefonon Szabó...
Ausztria és kilenc balkáni állam közös lepéseket tesz a menekültáradat megállítására - jelentette be az osztrák belügyminiszter szerdán Bécsben. Ausztria és a találkozón részt vevő kilenc...
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke szerint a Jobbik alaptörvény-módosító javaslata nélkül is kitűzhető a népszavazás a betelepítési kvótáról. Gulyás Gergely az InfoRádiónak azt mondta: ezügyben legfeljebb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen. A referendum leghamarabb ősszel vagy jövő év elején írható ki.
Megkérdeztük Orbán Viktor sajtósát, Kaminski Fannyt, ő hogyan emlékezik arra, amikor Habony Árpáddal összeházasodott a Szépművészeti Múzeumban, amiért nem kellett fizetniük.
Óriási a potenciál a megújuló energiaforrásokban, efelől nincs is kétség. Azonban ahhoz, hogy nullára hozzuk ki a rezsiszámlát, még rengeteg feltételnek kell teljesülnie a jövőben: a technológiának még fejlődnie kell, és az sem ártott volna, ha atomenergia helyett ezt az utat választja a kormány. Holoda Attila most arról beszélt, miért nem látunk egyhamar minden lakáson napkollektort.
Ha van olyan ország, amely érdekelt abban, hogy Ukrajna politikai és gazdasági szempontból is erős legyen, és béke legyen az ország egész területén, akkor az egészen biztosan Magyarország - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután ukrán kollégájával egyeztetett.
Kiszabadítottak az Iszlám Állam területéről egy svéd tinilányt a kurd különleges erők. A 16 éves lány elmesélte, hogyan került a terrorszervezet kalifátusába.
Széleskörű megállapodás-tervezetet juttatott el a kormány a pedagógusok sztrájkbizottságának a hét végén, a szerdán nyilvánosságra hozott dokumentum kitér többek között az állami intézményfenntartásra, a pedagógusok munkaidejére, az adminisztráció csökkentésére és tartalmi kérdésekre is.
Az illegális bevándorlás várható fokozódásával összefüggésben mobil műszaki akadályrendszer felállítását gyakorolták a szlovák idegenrendészeti szervek az osztrák határ közelében, Pozsonyban szerdán. A bemutató gyakorlaton részt vett Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter.
A Gulágot túlélő honfitársaink bizonyítják, hogy az élet győzedelmeskedett az embertelenség fölött - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán a budapesti Fővám téri aluljáróban, a Gulágon raboskodó magyaroknak emléket állító kiállítás megnyitóján.
A migránsválság fokozódása miatt a legmagasabb szintű készültségbe helyezik a szerb biztonsági szerveket - erről döntött az illetékes testület szerdán.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az egyik elnökjelölt, Ali bin al-Husszein jordán herceg beadványait, így a korábbi terveknek megfelelően rendezik meg pénteken a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) rendkívüli tisztújító közgyűlését.
Babos Tímea oldalán a német Julia Görgesszel játék nélkül továbbjutott a negyeddöntőbe a dohai 2,8 millió dollár (781,7 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A Graboplast Győri Vízisport SE kajak-kenusai és a Vasas Akadémia leány kosarasai kapták a két-kétmillió forintos támogatással járó Az év műhelye elismerést a szerdai díjátadó gálán.
Széleskörű megállapodás-tervezetet juttatott el a kormány a pedagógusok sztrájkbizottságának a hét végén, a szerdán nyilvánosságra hozott dokumentum kitér többek között az állami...
Babos Tímea oldalán a német Julia Görgesszel játék nélkül továbbjutott a negyeddöntőbe a dohai 2,8 millió dollár (781,7 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Rövid idő alatt esett látványosat a forint délelőtt, ezt követően viszont stabilan tartotta magát az euróval szemben.Megállt az esés 2016.02.24 18:55Szakad tovább a forint, 311-nél az euró 2016.02.24...
Szerdától ideiglenesen nyolcvan szlovén katona is védi az ország határait az illegális bevándorlókkal szemben a szlovén parlament két nappal korábbi döntése értelmében - közölték a hatóságok Ljubljanában szerdán.
A nagy gyorsasággal kiépíthető Raid nevű konténeres mobil akadályrendszert az illegális migránsok megfékezésére akarják használni. Pozsonyban gyakorolnak. (Fotó: Starovic Tibor / MTI)
Görögországnak nem érdeke a migránsáradat enyhítése, hanem továbbra is azt segíti elő, hogy az emberek minél gyorsabban átjussanak az országon - mondta az osztrák külügyminiszter a szerdára Bécsbe összehívott nyugat-balkáni konferencián elhangzott nyitóbeszédében.
Komolyabb veszteségekkel indult a kereskedés a tengerentúli részvénypiacokon. A befektetők hangulatának nem kedveztek a friss makroadatok, és közben az olaj ára is csökken.Javul a hangulat 2016.02.24...