A magyar televíziós csatornák közül elsőként az RTL Klub fogja sugározni Nemes Jeles László Saul fia című cannes-i nagydíjas, Gloden Globe-díjas és Oscar-jelölt holokausztdrámáját.
A Magyar Vízilabda Szövetség újabb szponzorral kötött együttműködési megállapodást. Az OMV a sportág utánpótlását támogatja a jövőben. Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke abban bízik, hogy ettől jelentősen javulnak a körülmények, és több tehetséget sikerül felnevelni.
Ferenc pápa családjaként tekint a vatikáni szálló, a Domus Santa Marta személyzetére. Így már nem is olyan meglepő, hogy még a Vatikán is nyomást próbál gyakorolni a rendőrségre.
Csökkent az INA horvát olajipari vállalat vesztesége, a cég szerdai jelentése szerint az összes bevétele tavaly 18,86 milliárd kuna (766,5 milliárd forint) volt, ami 21 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az Opel átalakítja üzletpolitikáját, a KKV szektorra nagyobb hangsúlyt fektetnek. A márciusban induló programban 15 márkakereskedés vesz részt, ahol pl. kijelölt flotta-értékesítési és...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében jelentette be, hogy a kabinet döntést hozott a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazás kezdeményezéséről.
Leállításra kerülhet az újpalotai villamosberuházás - erősítette meg Tarlós István a Népszabadság értesüléseit. A főpolgármester szerint nincs még döntés az ügyben, de valóban született egy új...
Megkezdődött az allergiaszezon. Virágzik és jelen vannak a levegőben az éger, a tiszafafélék és a mogyoró pollenjei is, amelyek már tüneteket okozhatnak az arra érzékenyeknél - mondta az InfoRádiónak Magyar Donát, az Országos Közegészségügyi Központ osztályvezetője.
Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint a választójog gyakorlásának megsértése, ha valakit bizonyíthatóan akadályoznak egy népszavazási kezdeményezés beadásában. Lövétei István kiemelte, hogy a keddihez hasonló események megelőzése érdekében a népszavazásról szóló törvényt meg kell változtatni.
Az Index birtokába jutott az első körben megszűnő állami háttérintézményekről szóló előterjesztés. A listán szereplő intézmények feladatkörei kormányhivatalokhoz és minisztériumokhoz kerülnek, ha a kormány elfogadja a javaslatot.
A kétszeres világbajnok bízik annyira a McLaren-Hondában, hogy szerződésben marad velük azok után, hogy az elmúlt év során többször is felröppent a pletyka: ha 2016-ban sincs elég fejlődés, akkor idő előtt otthagyja őket.
Kedd délelőtt kisebb balhé volt a Nemzeti Választási Iroda épületénél, amikor az MSZP-s Nyakó István egy 10-15 fős kopasz társaság kíséretében kényszerült benyújtani népszavazási kérdését. Az atv.hu száguldó riportere a járókelőket kérdezte az incidens kapcsán, szerintuk kinek az érdeke a kirobbant botrány.
Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Brazíliától a Moody's Investors Service, így a dél-amerikai ország immár mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél bóvli kategóriába került.
Komolyan megviselte az év eleji tőkepiaci turbulencia a Magyarországon kezelt részvényalapokat, némely a feltörekvő piacokon befektető alapok közül közel két hónap alatt kétszámjegyű veszteséget...
Nem csak jogi trükkök bevetésével, hanem a fizikai terror légkörének megteremtésével is akadályozták a népakarat érvényesülését – ezt Nyakó István MSZP-s képviselő mondta a Nemzeti Választási Irodánál történtekkel kapcsolatban.
Február elején jelentette be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), hogy többek között csökkentik a Kamatozó Kincstárjegy (KKJ) és a Féléves Kincstárjegy (FKJ) kamatát is egységesen 25 bázisponttal. A...
A kormánynak az is jó, ha nem lesz érvényes a népszavazás, és az is, ha a Nemzeti Választási Bizottság vagy a Kúria keresztbe tesz neki. Ez utóbbi azért tűnik valószínűnek, mert Orbánék...
Reális mérlegelés tárgya, hogy az Európai Unió a jövőben csökkentse a négy visegrádi ország támogatását, amennyiben azok továbbra is elutasítják a menekültek befogadását - mondta az olasz miniszterelnök abban az interjúban, amelyet szerdán közölt a Právo című cseh baloldali napilap.
Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Brazíliától a Moody's Investors Service, így a dél-amerikai ország immár mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél bóvli kategóriába került. A...
Az oktatási jogok biztosa szerint sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt.
Az elmúlt napokban Miskolcon és Kecskeméten több száz érdeklődő vett részt az újabb teltházas CSOK Klubokon. Már igényelhető a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), de sokan még hezitálnak,...
Lezuhant Nepálban egy belföldi járaton közlekedő kisrepülőgép szerdán, a fedélzeten tartózkodó 23 ember közül senki sem élte túl a szerencsétlenséget - közölte a nepáli idegenforgalmi és légi közlekedési minisztérium.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerda délelőtt találkozott azzal a magánszeméllyel, aki a kvótával kapcsolatos kérdést korábban beadta - közölte a Magyar Idők érdeklődésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke szerint a Jobbik alaptörvény-módosító javaslata nélkül is kitűzhető a népszavazás a betelepítési kvótáról.
A csökkenő kamatkörnyezetben a bankok bevétele is csökkent, a jövedelmezőség viszont pluszba fordult. Adózás után 3 milliárdos vesztesége van a magyar bankszektornak.
Mintegy ezer migráns várakozik a szerb-horvát határon, Sidnél arra, hogy folytathassa Nyugat-Európába vezető útját; a napok óta ott veszteglő emberek szerdán tiltakozásba kezdtek
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerda délelőtt találkozott azzal a magánszeméllyel, aki a kvótával kapcsolatos kérdést korábban beadta - közölte a Magyar Idők érdeklődésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda
Azoknak az autósoknak, akiknek az év végére esik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk (kgfb) évfordulója, a szökőnap miatt idén a szokásos március 1-jei határidő helyett már február 29 éjfélig rendezniük kell esedékes díjrészletüket - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Az MNB ma visszavonta a PRO V1TA Első Magyar Kiegészítő Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A jegybank vizsgálata során megállapította, hogy a pénztár a tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket súlyosan és folyamatosan megszegi, veszélyeztetve ezzel a pénztártagok érdekeit. A pénztárvagyon fedezeti alapra eső részének tagok közötti…
Az MNB ma visszavonta a PRO V1TA Első Magyar Kiegészítő Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A jegybank vizsgálata során megállapította, hogy a pénztár a...
Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma a múlt héten: február 15. és 21. között 47 300 ember, az előző hetinél 8 százalékkal több beteg kereste fel orvosát - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb, szerdai jelentésében.