Befejezték a nyomozást a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek az ügyében, amely elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el. A 28 gyanúsított ügyében a hatvanezer oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldik a Fővárosi Főügyészségnek.
Megváltozhat a Nyugat-Európába tartó migránsok útvonala, így akár Ukrajna, Oroszország és Grúzia felől érkező bevándorlókra is számítani lehet - mondta a Magyar Honvédség (MH) vezérkari főnöke csütörtökön Debrecenben
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának évében nem elég emlékezni, szembe is kell nézni a megtörtént bűnökkel, napvilágra kell hozni az elhallgatott részleteket - hangoztatta Bagdy Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi elnöke a párt hétfői budapesti megemlékezésén
Az MSZP fejet hajt mindazok előtt, akik a 20. századi totalitárius rendszerek áldozatai lettek - közölte az ellenzéki párt csütörtökön a kommunizmus áldozatainak emléknapján
A Győri Geotermikus Projekt elindulását követően megvizsgálta a PannErgy Csoport vezetése a geotermikus energiatermelő-létesítmény portfóliójának helyzetét a várható alternatív energiaárak...
A Liverpoolnak James Milner korai tizenegyesgólja - az angol középpályás hatodik 2016-os találata - elég volt az El-nyolcaddöntőbe jutást érő győzelemhez csütörtök este az Anfielden, az Augsburg ellen. Parádézott idegenben a Sahtar Donyeck (a Schalke vendégeként), a Sparta Praha (Krasznodarban), valamint a Valencia. Utóbbi 10-0-s összesítéssel lépett a legjobb 16 közé.
Brian Sandoval, Nevada republikánus párti kormányzója csütörtökön értesítette a Fehér Házat, nem kíván az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság megüresedett pozíciójának jelöltje lenni.
Pölöskei Gáborné vezeti március 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Klik számláján már a jövő héten ott lesz az a 17 milliárd forint, amelyet hiányként halmozott fel az iskolafenntartó - nyilatkozta Palkovics László az InfoRádiónak.
Fotó: Botos Tamás / 444 Szerdán vontatták el a Horgos-Röszke vasútvonalat lezáró, a határvédő kerítés részeként rendületlenül álló tehervagont, hogy helyére kapu kerüljön. A Blikk már képeket is közölt az elképesztő fejlesztésről. Hogy lesz-e kapuőr, vagy a vonatvezető nyithatja, csukhatja azt, egyelőre nem tudni. A sokkal nagyobb vonatforgalmú gyékényesi átkelőnél viszont marad az Optimus Prime…
A zsarnokság nemcsak a sortüzeknél kezdődik, hanem sokkal hamarabb, az emberi lelkekben, a fortélyos félelem légkörében - mondta Seszták Miklós csütörtökön Salgótarjánban, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a japán jennel szemben erősödött
Az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szerint minél gyorsabban el kell kezdeni a kvóta alkalmazását. Dimitrisz Avramopulosz felszólította a magyar kormányt, hogy tisztázza mi a célja népszavazással.
Az orosz Gazprom jelentősen csökkentette gázkivitelét Törökországba február 10-étől - közölte az Interfax orosz hírügynökség csütörtökön a Bulgartransgaz bolgár állami gázszállítóra hivatkozva.
A most felnövekvő nemzedéket is emlékeztetni kell a történelem sötét időszakaira, hogy "soha többé ne érvényesülhessen a gyilkos kommunista diktatúra, bármilyen elnevezés köpönyege alatt is próbáljon visszatérni" - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján, Budapesten
Megszületett a BKV-nál a bérmegállapodás, amelyet két reprezentatív szakszervezet aláírt, így az hatályba is lépett - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke csütörtökön az MTI-vel
Öt néző elájult a Sarah Kane Megtisztulva című darabjában ábrázolt kínzás és erőszak hatására a londoni National Theatre-ben, ahol a feldolgozás első hat előadása alatt negyvenen hagyták el a nézőteret - adta hírül a The Guardian brit napilap internetes kiadása.
Brian Sandoval, Nevada republikánus párti kormányzója csütörtökön értesítette a Fehér Házat, nem kíván az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság megüresedett pozíciójának jelöltje lenni.
Mióta a vállalati bevételi mutatók a negatív tartományba fordultak 2015 közepén, a Wall Street-i szakemberek gondolkozni kezdtek azon, hogy vajon csak múló korrekcióról, vagy valami sokkal...
A BBC-nek több lehetősége is lett volna arra, hogy véget vessen az egyik leghíresebb műsorvezetője által évtizedeken át elkövetett súlyos pedofil bűncselekmény-sorozatnak, de nem élt e lehetőségekkel - áll a bűnügyről többévi munkával összeállított, csütörtök este ismertetett vizsgálati jelentésben.
Oroszország úgy döntött, 6 milliárd rubellel (22,14 milliárd forinttal) tovább csökkenti a 2018-as labdarúgó-világbajnokság költségvetését - jelent meg csütörtökön a kormány honlapján egy állami rendeletben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,84 pontos, 1,67 százalékos emelkedéssel, 23 323,68 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Ötszáz, vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte csütörtökön Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész.
Mint azt idén megszokhattuk, össze-vissza rángatják az amerikai tőzsdéket, a nyitás utáni emelkedést követően beesett a részvénypiac, majd sikerült a venezuelai olajminiszter bejelentését követően az...
"Zsigmond Vilmos megmaradt annak, aki mindig is volt: magyar forradalmár, Magyarország hű fia, a mi amerikai hősünk" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban elhunyt Oscar-díjas operatőr tiszteletére rendezett emlékesten, csütörtökön a Vigadóban
A világranglistát vezető Novak Djokovics szemfertőzése miatt feladta Feliciano López elleni mérkőzését és így nem jutott elődöntőbe a 2,25 millió dollár (626 millió forint) összdíjazású dubai keménypályás férfi tenisztornán.
Pölöskei Gáborné vezeti március 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök este az M1-en elmondta, hogy a magyar-román-szerb hármas határ közelében nagy létszámú migránscsoportok jelentek meg. Egy alkalommal, Bakondi György szerint például százötvenen léptek át Szerbiából román területre. Szerdán amúgy 166 embert fogtak el illegális határátlépés miatt a magyar hatóságok. (MTI)
A történelem szerte a világon bebizonyította, hogy a kommunizmus nem létezhet erőszak és az azt követő diktatúra nélkül, ennek bizonysága a különböző országokban a gyilkos rendszer nevéhez fűződő 100 milliónyi halálos áldozat - mondta Rétvári Bence csütörtökön Kistarcsán, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen
Hosszú évekkel ezelőtt találkozhattunk először a VIgnale névvel a Ford háza táján, azonban sokáig csupán koncepcióként láthattuk az amerikaiak prémium törekvéseinek hírvivőjét. A Mondeo európai bemutatkozása után nem sokkal azonban végre sorozatgyártásban is elérhetővé vált a középkategóriáshoz a „luxusfelszereltség”, és Genfben újabb modellek öröklik majd meg a hangzatos Vignale nevet.