2016. február 26. péntek

febr. 26
7:57
Obama: Képesek vagyunk megsemmisíteni az Iszlám Államot (ATV)
Az Egyesült Államok minden tőle telhetőt megtesz a szíriai tűzszünet sikeréért, annak ellenére, hogy nagyon kérdéses, tartós lesz-e a megállapodás - mondta csütörtökön Barack Obama amerikai elnök. Szerinte képesek megsemmisíteni az Iszlám Államot.
febr. 26
7:59
"Ne, ne, ne!" Kálmán Olga nem bírta végighallgatni Nyakót (ATV)
„A választási irodánál minden volt csak rend nem, az biztos, a hivatal vezetőjének pedig kutya kötelessége rendet tartani” – mondta Nyakó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 26
8:00
Ha egy kicsit is fontos önnek az egészsége, még most elrohan vécére! (444.hu)
Ne mondják, hogy nem szóltam időben!
febr. 26
8:02
Kigyulladt a lángosos a Nagyvárad téri metróaluljáróban (444.hu)
Egy rövid ideig a szerelvények meg se álltak az állomáson, de már megint igen. Az aluljárót ki kellett üríteni a tűz miatt. Károkról nem érkezett még jelentés, de a tüzet már eloltották. (MTI)
febr. 26
8:03
A nagy kenőmájasteszt! Tizennégyből négy volt olyan, mint a házi (Mindmegette)
A kenőmájas egy tipikus őselem az alapélelmiszerek között, 20-30 évvel ezelőtt is már elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen ne lapuljon valamelyik kosárban, ha piknikezni vagy sátorozni indultunk volna. Rákenjük egy natúr szelet kenyérre, elcsócsálunk mellé egy paprikát vagy paradicsomot és kész is a deluxe gourmet élvezet. A kenőmájasok között egészen sokfajta ízesítés figyelhető meg, de a csapat…
febr. 26
8:03
Tűz volt a győri kórházban (Infostart)
Egy beteg égési sérülést szenvedett, három ápolót pedig füstmérgezés gyanújával vizsgálnak a győri kórházban, ahol kisebb tűz ütött ki péntekre virradó éjjel - közölte honlapján a katasztrófavédelem.
febr. 26
8:05
Citromszelet (Mindmegette)
febr. 26
8:06
Megvan az új elnök: Áder húgának kell gatyába rázni a Klik-et (Privátbankár)
Pölöskei Gáborné vezeti március 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
febr. 26
8:09
Egerszegi késelés: elképesztő, mivel védekezik Barnabás (BorsOnline)
A gyilkossággal gyanúsított 21 éves fiú állítja, nem tervezte el a gyilkosságot, és önvédelemből volt nála kés.
febr. 26
8:09
Nevet vált a közmédia sportportálja (Gondola)
Az M4 Sport hivatalos weboldala február 26-ától már nem a telesport.hu címen érhető el, a látogatók mostantól az m4sport
febr. 26
8:09
Roboghatnak tovább felfelé a tőzsdék ma is! Mi hajtja a piacokat? (ProfitLine)
Erősödő indexekre lehet számítani pénteken a főbb európai tőzsdék nyitásakor.
febr. 26
8:11
Lövöldözés volt az amerikai Hesstonban (Gondola)
Lövöldözni kezdett egy fegyveres férfi helyi idő szerint csütörtök este az egyesült államokbeli Kansas állam Hesston városában, a támadásban négy ember - köztük a támadó - életét vesztette, és tizennégyen megsebesültek - jelentette be T
febr. 26
8:12
Német csapatok Verdun előtt (Alternatív Energia)
Újabb sikeres előrenyomulás - Megroppant a francia védelem – Tízezer francia hadifogoly néhány nap alatt
febr. 26
8:13
Csekély árfolyammozgás a forintpiacon (Gondola)
Vegyesen alakult péntek reggel a forintárfolyam, az euróval szemben alig változott, dollárban és svájci frankban kissé erősödött a magyar deviza
febr. 26
8:15
Ferihegyen élénkül a fapadosverseny (Gondola)
Ismét kiéleződhet az ír Ryanair és Wizz Air között a küzdelem a régiós piacért
febr. 26
8:15
Nem csak a frontoktól fájhat a fejünk (WebBeteg)
A tavasszal gyakori időjárási frontok sok embernél erős fejfájást okoznak, de a hűvös, szeles időben az arcüreggyulladás miatt is fájhat a fejünk. A tünetek nagyon hasonlóak lehetnek, de utóbbi esetben a fájdalomcsillapító mellett antibiotikumra is szükség lehet.
febr. 26
8:15
Megverte az elemzőket az Erste, érik a fordulat Magyarországon (Portfolio)
A 172 millió eurós elemzői konszenzussal szemben 204 millió eurós adózás utáni eredményről adott számot az Erste Group a negyedik negyedévre. Mivel az adózás előtti eredmény viszont rosszabb lett a...
febr. 26
8:15
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.02.26) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.02.26-i időjárásjelentése....
febr. 26
8:15
Kopasz-botrány: Megszólalt a rendőrség is (ATV)
Kedden a Nemzeti Választási Irodánál történt incidens során az MSZP az épületben összegyűlt 10-15 fős kopasz társaság miatt nem tudta elsőként leadni népszavazási kérdését. Az Index megkérdezte az ORFK-t, hogy mi a véleménye az ominózus esetről.
febr. 26
8:15
Darts: A varázslatok éjszakája, rekorddal győzött a világelső (Agroinform)
Parádés fordulón vagyunk túl, egészen hihetetlen nívójú mérkőzéseket hozott a Premier League aberdeeni állomása.
febr. 26
8:21
OECD: reformfáradtság késlelteti a gazdasági fellendülést (Infostart)
A gazdasági válság után végrehajtott szerkezeti reformok 2013-2014-ben kezdődött lassulása tavaly is folytatódott, ami késlelteti a gazdasági fellendülést a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Út a növekedéshez című pénteken megjelent kiadványa szerint.
febr. 26
8:24
Négyszeres nyereség - osztalékot fizetne a Masterplast (Privátbankár)
Nagyon sikeres évet zárt az építőanyagokat forgalmazó társaság. Egy év alatt a négyszeresére, 2,8 millió euróra javította eredményét.
febr. 26
8:27
Tóth Gabi pörköltet főz Kleinheislernek (BorsOnline)
Tóth Gabriella soha nem hitte volna, hogy egyszer Kleinheisler László klubtársa lesz, de ha már így alakult, segít neki a brémai beilleszkedésben.
febr. 26
8:27
Obama: az USA képes megsemmisíteni az Iszlám Államot (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön azt mondta, bár a küzdelem nehéz, biztos benne, hogy az Egyesült Államoknak sikerül felülkerekednie az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoporton, és „megsemmisítenie ezt a barbár terrorszervezetet”
febr. 26
8:27
Május 10-re ígérik a Széll Kálmán tér átadását (Metropol)
Az eredeti határidőt nem sikerült tartani, de a helyiek a főváros szerint megértőek, és alig várják az átadást.
febr. 26
8:29
Idén több mint százezer migráns érkezett az EU-ba (Gondola)
Idén február közepéig több mint százezer migráns érkezett az Európai Unióba (EU) - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök este az M1 aktuális csatornán
febr. 26
8:30
Tűz volt Nagyvárad téri metrómegállónál - Fotó (Alternatív Energia)
febr. 26
8:32
Trudeau Kanadájában nincs kétfajta állampolgár (Alternatív Energia)
Kampányában kilátásba helyezte az állampolgársági törvény bizonyos rendelkezéseinek érvénytelenítését.
febr. 26
8:33
Tavaly 18 milliárdnyi bírságot szabtak ki közúti szabálysértések miatt (Portfolio)
Közel tizennyolcmilliárd forint pénzbírságot szabott ki tavaly a rendőrség a különféle közúti szabálysértések miatt - írja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által közölt adatok alapján pénteki...
febr. 26
8:33
18 milliárdnyi bírságot szabtak ki közúti szabálysértések miatt (Pénzcentrum)
...
febr. 26
8:33
Nem vizsgálják, honnan volt pénze állami földekre L. Simonéknak (ATV)
A Blikk vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett L. Simon László ellen, miután felesége, Vass Eszter 281 millió forint értékben nyert el állami földeket. Az nem derül ki, sem L. Simon vagyonnyilatkozatából, sem cégbeszámolóiból, hogy honnan volt erre pénze.
febr. 26
8:33
Martin Schulz szerint önmagáért beszél, hogy Orbán 1294 menekültről akar népszavazást (444.hu)
Ez szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy nem valós problémáról, hanem ideológiai kérdésben akar népszavazást a magyar miniszterelnök.
febr. 26
8:35
Az emberek elveszik a robotok munkáját! (444.hu)
A Mercedes visszasüllyedt a barbárságba, a természet visszafoglalja az ipari területet.
febr. 26
8:37
Mindenki nyugodjon meg, nincsenek kukacok a filteres teában! (444.hu)
A Lipton videóban kényszerült reagálni a Facebookos hisztire.
febr. 26
8:39
Leszakadt vezeték miatt késnek a Szolnokra és a Miskolcra tartó vonatok (Infostart)
Egy megsérült vezeték miatt késnek a vonatok a szolnoki és a miskolci vonalon - közölte a Mávinform péntek reggel az MTI-vel.
febr. 26
8:42
MOL részvény - nem is olyan rossz ez az eredmény, érdemes venni? (ProfitLine)
A gyorsjelentés ellenére azért akkora esés nem bontakozott ki az elmúlt két napban és az olajpiac is stagnál.
febr. 26
8:45
Százmilliókról dönt, mégsem lesz irodakukac RicsiPí (BorsOnline)
Poénos szövegek és pattogó rímek mellett újabban súlyos milliókat osztogat állami felkérésre az Animal Cannibals egyik fele: RicsiPí, azaz Dósa Richárd.
febr. 26
8:45
Bemelegítő ütközet (Gondola)
febr. 26
8:45
A tisztifőorvos szerint a magyar kórházak biztonságosak (Metropol)
Szentes Tamás azt mondta: nem igaz az az állítás, hogy többen halnak meg ma kórházi fertőzésben, mint közúti balesetben.
febr. 26
8:47
Hevesen támadták Trumpot az utolsó televíziós vitán (Gondola)
Hevesen támadták Donald Trump milliárdos üzletembert Marco Rubio floridai és Ted Cruz texasi szenátorok a republikánus pályázói között.
febr. 26
8:48
Késnek a vonatok a szolnoki és a miskolci vonalon (Alternatív Energia)
A helyreállítást várhatóan jó néhány órát igénybe vesz.
febr. 26
8:49
Népszavazási hullámot jósol a nyugati sajtó (Gondola)
Londontól Pozsonyig reagált a nemzetközi sajtó a magyar kormány által bejelentett, kvótával kapcsolatos népszavazás hírére.
febr. 26
8:50
Tűz a győri kórházban - Egy beteg megégett (Alternatív Energia)
Petz Aladár Megyei Oktató Kórházból tizenhét embert menekítettek ki.
febr. 26
8:51
Ingatlant adott el? Itt számolhatja ki a jövedelme adóját! (Adózóna)
Ha lakás vagy más ingatlan eladásából jövedelme keletkezett, meghatározott esetekben adót kell fizetnie utána. Az Adózóna kalkulátorával kiszámolhatja, hogy mennyit.
febr. 26
8:51
Tovább tombolhatnak a bikák (Portfolio)
Folytatódhat a tegnapi szárnyalás Európában, amit az olaj árfolyamának erősödése is támogathat azt követően, hogy Szaúd-Arábia, Katar, Oroszország és Venezuela márciusban tovább egyeztet a...
febr. 26
8:51
Nem készül kabrió változat a BMW M2-ből (Auto Pult)
Ziccernek tűnik, de ezúttal is kihagyja a BMW: a 2-es sorozat nyitott verziójából nem készít kabrió modellt. A jó ár-érték arányú sportmodell marad a kupé M2, aki pedig nagyteljesítményű kabrióra vágyik, annak az M4-re kell spórolnia.
febr. 26
8:52
Ausztrália növeli katonai kiadásait (Alternatív Energia)
Több mint 50 milliárd dollárt fordítanának 12 haditengeralattjáró építésére.
febr. 26
8:53
Ennyire kevés kamatadót még sosem szedett be a magyar állam (Portfolio)
Tavaly összesen 32 milliárd forintnyi, a megtakarításokat terhelő kamatadó és eho érkezett az államkasszába, amely 2006 óta a legalacsonyabb mért összeg - írja a Világgazdaság a NAV adataira...
febr. 26
8:54
Obama: le fogjuk győzni az Iszlám Államot (Alternatív Energia)
Az orosz beavatkozás tovább súlyosbította a humanitárius katasztrófát Szíriában.
febr. 26
8:55
Megverte az elemzőket az Erste, érik a fordulat Magyarországon (2.) (Portfolio)
A 172 millió eurós elemzői konszenzussal szemben 204 millió eurós adózás utáni eredményről adott számot az Erste Group a negyedik negyedévre. Mivel az adózás előtti eredmény viszont rosszabb lett a...

Keresés