Sickratman, alias Paizs Miklós azt írta, nem tudja eltartani magát és a gyerekeit, ezért kiírta a számlaszámát. Pár óra alatt másfél millió forint jött össze a bankszámlájára.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) a nem nyereséges szupermarketek szankcionálásáról elfogadott törvény miatt, mert úgy véli, hogy az korlátozhatja a vállalkozások letelepedési szabadságát
Mivel állandóan szem előtt van, szép sminkben, ruhákban, edzőteremben, sokan azt gondolják, nem foglalkozik eleget a gyerekeivel. A hírességet ez rettenetesen bántja.
A fiatal gazdák a kormány stratégiai partnerei, kiemelt figyelmet kapnak a Földet a gazdáknak programban és a földbérleti pályázatoknál - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára konferencián pénteken Budapesten
Ahol egy reggel 7 órakor leszakadt vezeték okoz fennakadást Rákos és Kőbánya-felső között. A gödöllői és a sülysápi vonatok ideiglenesen nem közlekednek. A Keleti pályaudvar-Újszász-Szolnok és a Budapest-Keleti-Gödöllő-Hatvan-Miskolc vonalon a vonatok többségének menetideje 30-40, vagy akár 60 perccel hosszabb lehet. (MTI)
Jelenleg 80 ezer hektár földterület van víz alatt, de a belvíz terjedése várhatóan megáll - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) műszaki főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában
A turisztikai iparág fejlődése érdekében hatékony, modern, jól működő szervezetrendszer kialakítására van szükség, ezért létrejön a Nemzeti Turisztikai Ügynökség, a turizmussal kapcsolatos...
Egymásnak tartanak be a Fideszesek a Heves Megyei Közgyűlésben. A tét 41 milliárd forint uniós fejlesztési pénz, amelyről több bizottságban is „bojkott” miatt hiúsult meg az egyeztetés. A vita viszont egy üres alelnöki szék körül kerekedett, amelybe az ellenzék és számos kormánypárti képviselő szerint is, egy minden tekintetben összeférhetetlen „ejtőernyőst” akar beültetni a térség kegyvesztett…
Kedd délután a Mikszáth téren késsel megfenyegette a sértettet, akitől erre néhány 100 forintot kapott, majd a már menekülő ember után rohant, aki így a közeli Lőrinc pap téren lévő templomba menekült be. A lány a templom külső és belső ajtaja között elvette a sértett táskáját is (benne iratokkal, pénzzel és személyes tárgyakkal). A rabló kb. 1 óra múlva egy másik embert is késsel fenyegetett, így…
A magyar-lengyel szolidaritás évének nyilvánítaná a 2016-os esztendőt az Országgyűlés. Erről közös határozati javaslatot nyújtott be pénteken a Ház elnöke, az öt frakció vezetője, valamint a lengyel nemzetiségi szószóló.
Pölöskei Gáborné vezeti március 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
magyar kórházak biztonságosan működnek, az egészségügyi szolgáltatások feltételei biztonságosak - jelentette ki az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az országos tisztifőorvos. Szentes Tamás egyúttal leszögezte: nem igaz az az állítás, hogy többen halnak meg ma kórházi fertőzésben, mint közlekedési balesetben.
Jelenleg már háromféle nyugdíjcélú megtakarítás után is igénybe lehet venni adó-visszatérítést, a családi adóalap-kedvezmény éppen az alacsonyabb keresetű többgyermekesek esetében akadályozhatja a kedvezmények igénybe vételét.
Az olimpiai bajnok nemzetközi sakknagymester, mesteredző, sakkszakíró nevét sakk sportklubok viselik, s az ő nevét őrzi a Barcza-megnyitás, vagy Barcza-rendszer.
A címvédő Golden State Warriors magabiztos győzelmet aratott az Orlando Magic otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, Stephen Curry, a ligaelső oaklandiak sztárjátékosa pedig rekordot állított fel.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén megszavazták azt a reformcsomagot, amelynek legfontosabb célja, hogy megtisztítsa a szervezetet a korrupciótól.
Egymilliárd forintért vásárolnak műkincseket a leendő Miniszterelnökségnek, a várbeli Karmelita kolostorba. Itt a lehetőség, hogy Orbán legyen a a modern kor egyik nagy magyar mecénása. Na de mit akasszon ki a falára? Itt jövünk mi, itt jössz te!
Sok kérdés merül fel nap, mint nap a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozások járulékkötelezettségével kapcsolatban, annak ellenére, hogy meglehetősen egyszerű szabályrendszer vonatkozik rájuk.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken első fokon azt a 21 éves férfit, aki meggyilkolta volt barátnőjét, egy 18 éves gimnazista lányt tavaly áprilisban a zalai megyeszékhelyen.
Minden eddiginél korábban, már tavaly decemberben tájékoztatta partnereit a Tokaj Kereskedőház a 2016-os új felvásárlási árakkal és koncepcióval kapcsolatosan. A régi és új partnerekkel a szerződéskötések idén február közepén indultak el és várhatóan március végén zárulnak le. A Tokaj Kereskedőház úttörő gyakorlata alapján a gazdák már most tudni fogják, hogy korai vagy késői szüretre…
A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy az EP elnöke úgy nyilatkozott, az EU áthelyezésekről szóló döntése szerint Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene letelepítenie.
Athén nem hajlandó fogadni Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminisztert, miután Görögországot nem hívták meg a héten Bécsben tartott miniszteri migrációs konferenciára - közölték minisztériumi források pénteken.