2016. február 28. vasárnap

febr. 28
8:45
Polgármestert választanak Salgótarjánban (Gondola)
Időközi polgármester-választást tartanak Salgótarjánban ma; négy jelölt indul a választáson, amelyet az előző polgármester, Dóra Ottó halála miatt kellett kiírni
febr. 28
8:47
A legpocsékabb filmek (Gondola)
A szürke ötven árnyalata című produkció és A Fantasztikus Négyes című szuperhősmozi megosztva kapta idén a Los Angelesben kiosztott Arany Málna-díjat az év legpocsékabb filmje kategóriában
febr. 28
8:48
Halálos balesetek éjszakája: az M1-esen is egy áldozat (Kripto Akadémia)
Az ütközésben két másik ember is megsérült.
febr. 28
8:49
Népszavazás Svájcban a migránsokról (Gondola)
Népszavazást tartanak vasárnap Svájcban, ahol többek között arról kell véleményt nyilvánítania a lakosságnak, hogy egyetért-e a bűncselekményt elkövető külföldiek automatikus kiutasítását előirányzó, a bevándorlásellenes Svájci Néppárt (SVP) által előterjesztett törvényjavaslattal
febr. 28
8:50
Hárman haltak meg Derecskénél (Kripto Akadémia)
Egy kamion és egy személyautó ütközött össze.
febr. 28
8:51
Hillary Clinton óriási fölénnyel verte Sanderst (Spa Trend Online)
A korábbi amerikai first lady a voksok 73,5 százalékát szerezte meg Dél-Karolinában.
febr. 28
8:51
Athén menekülttábor lett (Gondola)
Amíg tartott a macedón határzár, teljesen leállt a migránsok szállítása
febr. 28
8:51
Óriási fölénnyel nyert Clinton Dél-Karolinában (ATV)
Hillary Clinton volt külügyminiszter óriási fölénnyel nyerte meg a szombaton lebonyolított dél-karolinai demokrata előválasztást.
febr. 28
8:51
Angol Ligakupa: Első trófeáját szerezné meg Klopp a Liverpoollal (Agroinform)
A feladat ugyanakkor nem lesz egyszerű, hiszen a Vörösök a Manchester Cityvel találkoznak az Angol Ligakupa fináléjában.
febr. 28
8:53
Megölték a Boko Haram száz katonáját (Gondola)
Több száz túszt, köztük öngyilkos merénylőnek kiképzett fiatal lányokat szabadítottak ki kameruni és nigériai erők a Boko Haram nevű iszlamista szervezet fogságából Nigériában - közölte szombaton este a kameruni erők parancsnoka
febr. 28
8:53
Hogyan hat Izraelre a szíriai polgárháború? (ATV)
Izrael nem részese a szíriai polgárháborúnak, és mindent meg is tesz, hogy távol maradjon tőle – az izraeli külügy és a hadsereg illetékesei egybehangzóan ezt mondták a zsidó állam meghívására Izraelben tartózkodó magyar újságíróknak. Van azonban két terület, amelyen Izraelt nagyon is érinti, ami a szomszédos országban folyik. Egyfelől Izrael évek óta ingyenes és világszínvonalú egészségügyi…
febr. 28
8:57
Brutális baleset a 85-ösön! Ketten meghaltak, szinte semmi nem maradt az autókból (Blikk)
Két személyautó összeütközött a 85-ös főúton, a veszkényi elágazásnál szombat éjjel.
febr. 28
8:57
A bevándorlók kitoloncolásának szigorításáról szavaznak a svájciak (Infostart)
Népszavazást tartanak vasárnap Svájcban, ahol többek között arról kell véleményt nyilvánítania a lakosságnak, hogy egyetért-e a bűncselekményt elkövető külföldiek automatikus kiutasítását előirányzó, a bevándorlásellenes Svájci Néppárt (SVP) által előterjesztett törvényjavaslattal.
febr. 28
8:57
Előretörtek a reformisták az iráni választásokon (444.hu)
Teheránban 29 helyet biztosan megszereztek a 30-ból, és a legfőbb vallási vezetőt kiválasztó Bölcsek Tanácsába is reformisták kerülhetnek a legtöbb szavazattal.
febr. 28
9:03
Újabb robbanás a vorkutai bányában (Gondola)
Újabb robbanás történt az észak-oroszországi Komi Köztársaságban lévő Vorkuta település Szevernaja nevű szénbányájában, aminek következtében meghalt a helyi katasztrófavédelem öt, és a bányát üzemeltető cég egy munkatársa - közölte egy mentőszolgálati forrás vasárnap
febr. 28
9:03
Mire figyelnek a tőzsdések a jövő héten? (ProfitLine)
Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot a jövő héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása.
febr. 28
9:05
Katolikus iskolák javára adakozhatnak a templomokban (Gondola)
A katolikus iskolák javára gyűjtenek országszerte az egyház templomaiban
febr. 28
9:06
Meggyilkolta a nőt, majd magával is végezhetett Marcaliban (Alternatív Energia)
febr. 28
9:07
Hitlerhez hasonlították Trumpot (Gondola)
Rasszistának nevezte és Adolf Hitler náci diktátor módszereihez hasonlította az amerikai elnökségre pályázó Donald Trump választási kampányát Felipe Calderón korábbi mexikói elnök szombaton, s ezzel csatlakozott elődjéhez, Vicente Foxhoz, aki néhány nappal korábban úgy vélte, hogy az amerikai milliárdos "őrült" és "saját pártjának is kínos"
febr. 28
9:08
Durazzó elesett (Alternatív Energia)
A Nagy Háború: Alig egy hétig tartó ostrom után Kövess csapatai bevonultak az égő városba
febr. 28
9:09
Jövő héten még hó is lehet (Gondola)
Lehűlés lesz, minden eshet: eső, zápor, havas eső, a magasabban fekvő helyeken hó is.
febr. 28
9:09
Oltári baki: átlátszott a műsorvezetőnő ruhája - Videó! (Spa Trend Online)
A meteorológus igen viccesen oldotta meg a kínos malőrt.
febr. 28
9:09
Adóelkerülés, ahogy a Google csinálja (ATV)
A Google-nél és más technológiai cégeknél régóta bevett gyakorlat, hogy a külföldi országokban megtermelt jövedelmük után jogi kiskapuk segítségével nem fizetnek adót. A világ számos kormánya – köztük Magyarország is – rendszeresen felemeli a hangját az online multinacionális cégek adótervezési gyakorlata ellen, ám eddig csak mérsékelt sikereket tudtak felmutatni. A Hetek cikke.
febr. 28
9:15
Brutális balesetek! Öten meghaltak, szinte semmi nem maradt az autókból (Blikk)
Két személyautó összeütközött a 85-ös főúton, a veszkényi elágazásnál, emellett frontálisan összeütközött egy kamionnal szombat éjjel Derecske és Berettyóújfalu között.
febr. 28
9:15
Egy női és egy férfi holttestre bukkantak Marcaliban (BorsOnline)
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága eljárást indított emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
febr. 28
9:15
Fedett almás pite (Mindmegette)
febr. 28
9:15
Országos gyűjtés katolikus iskoláknak (Infostart)
A katolikus iskolák javára gyűjtenek országszerte az egyház templomaiban. A katolikus egyház az idei tanévben 116 650 fiatal oktatásáról gondoskodik, oktatási intézményeikben 11 148 pedagógus dolgozik - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.
febr. 28
9:21
Reformerek nyerhetnek Teheránban (Gondola)
A reformerek nyerhetik az összes, szám szerint 30 teheráni képviselői mandátumot az Iráni Iszlám Köztársaság törvényhozásában a pénteki parlamenti választás előzetes eredményei alapján - közölte az iráni állami televízió vasárnap
febr. 28
9:21
Hillary Clinton óriási fölénnyel nyert Dél-Karolinában (Metropol)
A korábbi amerikai first lady a voksok 73,5 százalékát szerezte meg, míg vetélytársa, Bernie Sanders 26 százalékot kapott.
febr. 28
9:23
Magyar előzményei is voltak a pápa-pátriárka találkozónak (Gondola)
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát már több mint tíz éve próbálta előkészíteni a keleti és nyugati kereszténység egyházi vezetőinek találkozóját.
febr. 28
9:23
Első szolgálati napján lelőttek egy rendőrnőt (Metropol)
A gyilkosság a virginiai Woodbridge város egyik kerületében történt szombaton.
febr. 28
9:24
Tragédia! Frontális ütközésben haltak meg a 85-ösön (Kripto Akadémia)
febr. 28
9:26
Oltári baki! Élő adásban vált átlátszóvá az időjósnő - Videó! (Kripto Akadémia)
febr. 28
9:27
Hillary Clinton óriási fölénnyel nyerte meg a dél-karolinai előválasztást (Portfolio)
Hillary Clinton volt külügyminiszter óriási fölénnyel nyerte meg a szombaton lebonyolított dél-karolinai demokrata előválasztást. A szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága szerint a korábbi...
febr. 28
9:27
Premier League: Nagyon lenézik a Manchester United együttesét (Agroinform)
Hiába a Manchester United a pályaválasztó, a bukik szerint az Arsenal toronymagas favorit a PL vasárnapi rangadóján.
febr. 28
9:27
Kézi BL: Hihetetlen bravúrt hajtott végre a Veszprém Flensburgban (ATV)
A szenzációs második félidőt produkáló MVM Veszprém 29-28-ra győzött az eddigi listavezető német Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája utolsó előtti fordulójában, így feljött a második helyre.
febr. 28
9:30
Gengsztermódszerrel végezték ki Sandon kabalalibáját (444.hu)
Autóval hajtottak el mellette és lőtték agyon. Egy magánszemély 250 ezer fontot ajánlott a gyilkosok leleplezőjének.
febr. 28
9:33
Klopp: jobb vagyok, mint amilyennek álmodtam magam (BorsOnline)
Jürgen Klopp neve összeforrt a Dortmunddal, amellyel kétszer lett német bajnok, történelmet írt a csapattal. Most a Liverpoollal törekszik ugyanerre.
febr. 28
9:33
Óriási bukás! A szürke ötven árnyalata lett az év legpocsékabb filmje (Blikk)
Los Angeles - A szürke ötven árnyalata című mozifilm nyerte el idén a Fantasztikus Négyessel megosztva a legpocsékabb film kategóriában a nem túl megtisztelő Arany Málna-díjat.
febr. 28
9:33
A szürke ötven árnyalata kapta az Arany Málnát (Infostart)
A szürke ötven árnyalata és A Fantasztikus Négyes kapta idén a Los Angelesben kiosztott Arany Málna-díjat az év legpocsékabb filmje kategóriában.
febr. 28
9:35
A Saul fiáé a független filmek Oscarja (BorsOnline)
Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte el helyi idő szerint szombaton a független filmek Oscarjaként emlegetett, Los Angeles-i Independent Spirit Awards díjat a legjobb külföldi film kategóriában.
febr. 28
9:36
Mire figyelnek a tőzsdések a jövő héten? (ProfitLine)
Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot a jövő héten, és egyiküknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása.
febr. 28
9:39
Alkotmánybíróság: szemben az árral! (Gondola)
Dübörögnek a vélt vagy valós felháborodást ecsetelő alkotmányjogi panaszok, hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok.
febr. 28
9:39
A reformerek nyerhetik az összes teheráni képviselői mandátumot (Metropol)
A több mint 7 millió lakosú iráni főváros harminc képviselőt küld majd a törvényhozásba.
febr. 28
9:39
Emberölés miatt nyomoznak Marcaliban (Metropol)
A rendőrság tájékoztatása szerint az asszony holttestét szombaton, a délutáni órákban találták meg egy családi háznál.
febr. 28
9:42
Prostik dolgoztak a budapesti masszázsszalonban - Videó! (Alternatív Energia)
A dolgozók a befolyt pénzt mindig átadták a 25 éves ügyvezetőnek.
febr. 28
9:45
A Saul fia nyerte a független filmek Oscarját (Metropol)
A rangos díjat magyar film most kapta meg először, esélyesei között is utoljára 1990-ben jegyeztek magyar vonatkozású alkotást.
febr. 28
9:45
Első munkanapján lelőtték a virginiai rendőrnőt, épphogy letette a hivatali esküt (ATV)
Első szolgálati napján lelőttek egy rendőrnőt az Egyesült Államok fővárosától, Washingtontól mintegy negyven kilométerre fekvő virginiai Woodbridge város egyik kerületében szombaton - közölte helyi idő szerint szombaton késő este Facebook oldalán Prince William megye rendőrsége. Ashley Guindon pénteken tette le a hivatali esküt.
febr. 28
9:47
A Saul fia nyert a független-Oscaron (ATV)
Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte el helyi idő szerint szombaton a független filmek Oscarjaként emlegetett, Los Angeles-i Independent Spirit Awards díjat a legjobb külföldi film kategóriában.
febr. 28
9:51
Két holttestet találtak egy marcali háznál (Blikk)
Holtan találtak egy asszonyt Marcaliban, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - közölte honlapján a rendőrség vasárnap hajnalban.

Keresés