Új fejezet nyílik mind a lakáshitelezésben, mind a lakáspiacon az ingatlan.com szakértői szerint. Az érdeklődés adott: egyrészt a lakáshitelek iránti érdeklődés 43 százalékkal nőtt éves összevetésben, másfelől a fővárosban a kereslet felszívja az új lakásokat. A bankok pedig kulcsszerepet kapnak a jövőben, részben azért, mert ők folyósítják majd az állami lakástámogatásokat.
Oakland – Stephen Curry, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban játszó Golden State klasszisa az Oklahoma City ellen a félpályáról szerzett győztes kosarat.
Venezuela előrehaladott tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel és befektetési alapokkal egy 5 milliárd dolláros kölcsön felvételéről - jelentette be Nelson Merentes, az ország jegybankjának az elnöke.
Venezuela előrehaladott tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel és befektetési alapokkal egy 5 milliárd dolláros kölcsön felvételéről - jelentette be Nelson Merentes, az ország...
Hat városban hajtottak végre légi támadásokat harci repülők vasárnap az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.
A legegyszerűbb süteménynek mondják, mert mindig minden van hozzá otthon, még a legegyszerűbb háztartásban is. Tojás, liszt, cukor. Ennyi. Viszont ezer módon variálható.
Tizennyolcadik alkalommal tart évértékelő beszédet ma kora délután Orbán Viktor. A miniszterelnök az idei beszédben minden bizonnyal megemlíti a menekültkvóta ügyében indítandó népszavazást, amelyet szerdán jelentett be, ismertetve a pontos kérdést is, amit fel fognak tenni az embereknek. Az InfoRádió élőben közvetíti Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét vasárnap délután 3 órától.
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása...
Kórházakban vállalnának önkéntes munkát a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának tagjai, így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy nem csak az oktatás van nehéz helyzetben Magyarországon. A SZEF csatlakozik Pukli István március 15-ére meghirdetett tüntetéséhez is, szerintük ugyanis létkérdés, hogy minden lehetséges fronton nyomást gyakoroljanak a kormányra. Részletek a videóban.
Mint a jó bor, a korral csak nemesedik Kelemen Anna (36) is. Az egykori playmate/pornós/celeb ismét egy szexhirdetéseket kínáló oldalon kötött ki, tarifája azonban jóval megemelkedett.
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása...
Egy bolgár személyautóban Becsehelynél négy afgán és két pakisztáni, a zalaegerszegi vasútállomáson pedig két afgán határsértőt fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon.
Egy bolgár személyautóban Becsehelynél négy afgán és két pakisztáni, a zalaegerszegi vasútállomáson pedig két afgán határsértőt fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon.
Egy bolgár személyautóban Becsehelynél négy afgán és két pakisztáni, a zalaegerszegi vasútállomáson pedig két afgán határsértőt fogtak el a rendőrök - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon
Venezuela előrehaladott tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel és befektetési alapokkal egy 5 milliárd dolláros kölcsön felvételéről - jelentette be Nelson Merentes, az ország jegybankjának az elnöke
Németországban a lakosság többsége szerint sikertelen lesz a menekültek társadalmi integrációja egy pénteken ismertetett felmérés alapján, amely egyebek mellett azt is kimutatta, hogy csökkent az Angela Merkel kancellár menekültügyi tevékenységével elégedetlenek aránya és a javult a kormányfő személyes megítélése a januárban regisztrált ötéves mélyponthoz képest.
Egészen különleges metróépítés folyik nyugati szomszédunkban, a Siemens bécsi gyárában készülnek ugyanis a rijádi metró első szerelvényei. A sivatagi gigaberuházás gyümölcsének élvezői társadalmi...
Több száz túszt, köztük öngyilkos merénylőnek kiképzett fiatal lányokat szabadítottak ki kameruni és nigériai erők a Boko Haram nevű iszlamista szervezet fogságából Nigériában - közölte szombaton este a kameruni erők parancsnoka.
Debrecen – Közúti balesetben életét vesztette három, Békéscsabáról hazafelé tartó debreceni kézilabdaszurkoló, a negyedik társuk életéért még küzdenek.
Hubei - Egy hétéves kínai kislánynak kell beteg nagyszülei gondját viselni azok után, hogy édesapja meghalt, az édesanyja pedig elhagyta a családot. Megrendítő képsorozat következik.