Tegnap még borongós volt a hangulat a BÉT-en, a BUX 162,75 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 23 395,73 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Még decemberben megjelent két pályázati felhívásra nyújtható be mostantól támogatási kérelem, összesen 7,1 milliárd forint értékben. A fejlesztések következtében a közigazgatás hatékonyabbá és...
Míg eddig rohamléptekben drágultak az árak a hazai lakáspiacon, a III. negyedévben már mérséklődni látszott az emelkedés - derül ki az FHB legfrissebb elemzéséből. Jelenleg a 2008 végén - 2009 elején...
A legfontosabb a drogprobléma kezelésében a prevenció, de ha már megvan a baj, akkor a környezetnek kell figyelni – ezt Fullajtár Máté mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csak egyeztetésekkel lehet eredményt elérni, a tüntetés felgyorsíthatta az egyeztetési eljárásokat - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a jövő hétre összehívott köznevelési kerekasztallal kapcsolatban csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, utalva arra, hogy az egyik pedagógus-szakszervezet a kerekasztal bojkottjára szólított fel.
A WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója bejelentette, hogy elhagyja pénteken Ecuador londoni nagykövetségét, ahol 2012 júniusában kapott menedéket Svédországnak történő kiadatása elől, és elfogadja, hogy a brit rendőrség letartóztassa, ha az ügyét vizsgáló ENSZ bizottság ellene ítél.
Egy szerb embercsempészt és tizenegy migránst tartóztattak fel a rendőrök az M1-es autópálya több, egymáshoz közeli pontján és egy erdősávban szerda reggel - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t
Az amerikai külügyminisztérium szerint Genfben a Szíria jövőjéről kezdődött konferenciát részben Moszkva miatt kellett felfüggeszteni, ezt az álláspontot John Kirby amerikai külügyi szóvivő fejtette ki szerdán Washingtonban
Újabb rekord negyedéves értékesítésről számolt be a Daimler, mely ráadásul árbevétel soron felülteljesítette az elemzők várakozását, az üzemi eredmény és az egy részvényre jutó nyereség ugyanakkor...
A remek formában lévő Tampa Bay Lightning 3-1-re legyőzte a Detroit Red Wings csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.
Évente 320-350 klinikai vizsgálaton tesztelik a kutatók a legújabb gyógyszereket. Az orvosok önkéntesek bevonásával dolgoznak, akik több tízezer forintot is kereshetnek egy-egy tesztvizsgálattal.
Egy 3,1 milliárd dolláros károkozás ügyében ítélt a Deutsche Bank ellen egy manhattani bíróság, emiatt újabb pereskedés vár a nagybankra. Ahogy arról kedden írtunk, nincs vége a Deutsche Bank...
Rettegnek a befektetők attól, hogy egyes amerikai bankoknak még mindig túl nagy hatalma van a világ felett; esetleges csődjük a pénzügyi rendszer stabilitását veszélyezteti. A reakció a banki...
A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete is csatlakozott az oktatás megújítását követelő pedagógusokhoz. A szervezet alelnöke az InfoRádiónak azt mondta: a felnőtt nyelvoktatás területén tapasztalható állapotok azonnali javítására lenne szükség.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomásul veszi az amerikai fellebbviteli bíróság minapi döntését, ami alapján első fokon újratárgyalják a holokauszttúlélők és leszármazottaik egy csoportja által a magyar állam és a MÁV ellen indított pert - írja a Magyar Nemzet
A WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítója bejelentette, hogy elhagyja pénteken Ecuador londoni nagykövetségét, ahol 2012 júniusában kapott menedéket Svédországnak történő kiadatása elől, és elfogadja, hogy a brit rendőrség letartóztassa, ha az ügyét vizsgáló ENSZ bizottság ellene ítél
Az IT-szektor szinte korlátlan munkaerőt képes felszívni, azonban az informatikai szakemberképzés óriási kihívásokkal küzd. A jelenlegi oktatási rendszerek nem képesek megoldást adni a több mint tízezer betöltetlen IT munkahely problémájára. Ennek fő okai a kibocsátott szakemberek alacsony száma, a tanulmányaikat félbehagyók magas aránya (akár 50%), valamint a képzések sokszor nem megfelelő…
Kórházépítéssel és -üzemeltetéssel járulna hozzá Magyarország Szíria újjáépítéséhez - derül ki abból a kormányhatározatból, amely a Szíriát és a környező régiót támogató, csütörtöki nemzetközi konferencián felajánlandó magyar hozzájárulásról szól
Több mint kétmilliárd forint értékű fővállalkozói szerződést kötött az ALTEO Group leányvállalata, a Sinergy Kft. a TVK-Erőmű Kft.-vel az ipari üzem területén létesülő új üzem gőzellátását biztosító kazánház kulcsrakész kivitelezésére. A Sinergy-ügylettel jelentősen megerősödött ALTEO Group életében a most megkötött szerződés fontos mérföldkövet jelent: több kisebb-közepes méretű fővállalkozási és…
Újabb rekord negyedéves értékesítésről számolt be a Daimler, mely ráadásul árbevétel soron felülteljesítette az elemzők várakozását, az üzemi eredmény és az egy részvényre jutó nyereség ugyanakkor...
Csütörtökön is optimista hangulatban indult a kereskedés a főbb feltörekvő piaci devizákkal, ezzel párhuzamosan a forint is erősödni próbál, de egyelőre nem sok javításra tellett tőle. Így továbbra...
Újabb videót tett közzé az Iszlám Állam, amelynek a képsorain pár másodpercre a magyar zászló is feltűnik. A felvételen egy atwerpeni belga férfi az Európának és a nyugati világnak címzett fenyegetések mellett a kalifátusban zajló mindennapokat igyekszik reklámozni eddig talán soha nem látott módon.
Csütörtök reggeltől lehet jelentkezni az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázatára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Kórházépítéssel és -üzemeltetéssel járulna hozzá Magyarország Szíria újjáépítéséhez - derül ki abból a kormányhatározatból, amely a Szíriát és a környező régiót támogató, csütörtöki nemzetközi konferencián felajánlandó magyar hozzájárulásról szól.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervei: a NAV Központi Irányítása és a NAV Bűnügyi Főigazgatósága. Ez utóbbi feladatairól tudhat meg minden megtudhatót az adóhivatal közleményéből.