Módosította a "műhold" felbocsátásának lehetséges időpontjait Észak-Korea, szombati tájékoztatása szerint arra február 7. és 14. között kerül sor - közölte a japán és a dél-koreai kormány.
Jobbik: nem elégséges Czunyiné Bertalan Judit menesztése A Jobbik bár szükséges lépésnek tartja a közoktatásért felelős államtitkár menesztését, ugyanakkor úgy gondolja, Czunyiné Bertalan Judit távozása nem oldja meg a problémákat, ha a személycserét nem kísérik szakmai változtatások is, a párt "valódi nemzeti konzultációt" indít az oktatásról
Az adóhatóság részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az Uber-sofőrök számára, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy tevékenységük adóköteles, ismerteti, hogyan teljesíthetik kötelezettségeiket, továbbá, hogy a különféle adófajták közül melyik, hogyan érinti őket.
Szíria agressziós cselekménynek fog tekinteni bármifajta katonai beavatkozást, amelyet a damaszkuszi kormány beegyezése nélkül hajtanak végre a területén, s ennek megfelelő lesz a válasza is - szögezte le szombaton a szíriai külügyminiszter.
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett lesiklóversenyét Garmisch-Partenkirchenben, ahol Miklós Edit hetedikként zárt.
Vásárszövetségbe tömörülnek hajdú-bihari és partiumi települések; az erről szóló szándéknyilatkozatot szombaton Derecskén, az első hajdú-bihari téli vásár megnyitóján írták alá a települések vezetői
A megnőtt terrorkockázat, terrorfenyegetés miatt további, a mindennapok biztonságát erősítő intézkedésekre van szükség - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett lesiklóversenyét Garmisch-Partenkirchenben, ahol Miklós Edit hetedikként zárt.
A megnőtt terrorkockázat, terrorfenyegetés miatt további, a mindennapok biztonságát erősítő intézkedésekre van szükség - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szombaton egy budapesti konferencián.
Póta Georgina hat szettben alulmaradt a kínai születésű, török színekben versenyző Hu Melekkel szemben a portugáliai Gondomarban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokságon, így a folytatásban az 5-8. helyért küzdhet.
Az Év nemzetközi törvényhozója díjat (International Legislator Award) adták át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek az amerikai székhelyű vadászati világszervezet (SCI) Las Vegas-i konvencióján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel.
Fazekas Sándor szakminiszter az ATV-nek adott interjúban megvédte a Vidékfejlesztési Hivatalt, amelyet Lázár János „megdöbbentő” és „vállalhatatlan” jelzőkkel minősített. Fazekas szerint Lázár hangvétele a minősíthetetlen.
A szomáliai kormányerők és az Afrikai Unió békefenntartói (Amisom) szombaton visszafoglaltak egy, a fővárostól, Mogadishutól délre fekvő stratégiai jelentőségű kikötővárost, amelyet előző nap adtak fel az al-Shabaab szélsőséges iszlamista fegyvereseinek közeledtére - számolt be a hadsereg és több szemtanú.
A magyar női teniszválogatott szombaton 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján az izraeli Eilatban, ezzel kiharcolta a bennmaradást.
A forradalomról és szerelemről szóló Marie Antoinette című musicalt mutatja be a Budapesti Operettszínház március 4-én: Lévay Szilveszter és Michael Kunze fordulatos darabját, amely eredeti megközelítésben dolgozza fel a tragikus sorsú francia királyné életét, a nagyszínpadon láthatja a közönség.
Magyarországon az elmúlt években megállt a sertésállomány csökkenése, s ma már ismét 3,2 millió körüli az állomány - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Derecskén.
Egy friss felmérés szerint a nagy brit vállalatok zöme semmiféle készenléti tervet nem dolgozott ki arra a lehetőségre, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozik az Európai Unióból. Bár valószínűleg mindegyik nagyvállalat tart a Brexittől.
A magyar autóipar hazai hozzáadott értéke az autóipari exporton belül nagyon alacsony, mindössze 39%, amivel a vizsgált öt ország közül az utolsó helyen állunk, mutat rá a Morgan Stanley elemzése. A...
A pakisztáni biztonsági erők autókonvojának hajtott motorbiciklijén és felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő szombaton Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában, a merényletben tízen meghaltak és legalább negyvenen megsebesültek - számoltak be szombaton helyi lapok.
Felminősítette az elsőrendű "A" kategórián belül Írország államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a javuló ír államadósság-dinamikával indokolva a lépést.
A köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is a pedagógusokra rátelepedő hergelők - reagált a Fidesz országgyűlési frakciója szombaton az ellenzéki pártok oktatással kapcsolatos nyilatkozataira
Magyarországon az elmúlt években megállt a sertésállomány csökkenése, s ma már ismét 3,2 millió körüli az állomány - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Derecskén
Argentína 6,5 milliárd dollárt kínál készpénzben azoknak a hitelezőinek, akikkel hosszú évek óta tartó jogi vitát folytatnak, és akik miatt tavaly nyáron technikai csődbe került az ország - írja a...
Az üzleti szolgáltatóiparban létszámhiány van, ezért a közszférából elbocsátott, vagy onnan az 5-10 millió forintos lelépési pénz miatt önként távozó dolgozók ott találhatnak maguknak munkát, de csak akkor, ha továbbképzik magukat és beszélnek valamilyen idegen nyelvet. Ezt a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke mondta az InfoRádiónak. Suhajda Attila ezzel együtt túlzásnak…
Bizony, ideje nagyon is komolyan venni a Leicester City bajnoki álmait, Claudio Ranieri csapata a második helyezett otthonában nyert meglepően könnyedén.
Szíria agressziós cselekménynek fog tekinteni bármifajta katonai beavatkozást, amelyet a damaszkuszi kormány beegyezése nélkül hajtanak végre a területén, s ennek megfelelő lesz a válasza is - közölte a szíriai külügyminiszter, aki a szaúdi és török szárazföldi csapatok esetleges bevetésére utalt ezzel a figyelmeztetéssel
Manapság szinte havonta kerülnek elő értékesebbnél értékesebb veteránok, így nem csoda, hogy egyre gyakrabban számolhatunk be rekorddöntésről – már ami az autók árát illeti. A Ferrari már rengeteg csúcsot tudhat magáénak ezen a területen, így meg sem lepődünk rajta, hogy ezúttal is az olasz márka egyik legendás típusa ülhetett fel a trónra, méghozzá egy 1957-es 335 Sport Scaglietti képében.
A listavezető Leicester City 3-1-re győzött a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel hat pontra növelte előnyét a jelenleg második riválissal szemben.