Argentína 6,5 milliárd dollárt kínál készpénzben azoknak a hitelezőinek, akikkel hosszú évek óta tartó jogi vitát folytatnak, és akik miatt tavaly nyáron technikai csődbe került az ország - írja a...
Az üzleti szolgáltatóiparban létszámhiány van, ezért a közszférából elbocsátott, vagy onnan az 5-10 millió forintos lelépési pénz miatt önként távozó dolgozók ott találhatnak maguknak munkát, de csak akkor, ha továbbképzik magukat és beszélnek valamilyen idegen nyelvet. Ezt a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke mondta az InfoRádiónak. Suhajda Attila ezzel együtt túlzásnak…
Bizony, ideje nagyon is komolyan venni a Leicester City bajnoki álmait, Claudio Ranieri csapata a második helyezett otthonában nyert meglepően könnyedén.
Szíria agressziós cselekménynek fog tekinteni bármifajta katonai beavatkozást, amelyet a damaszkuszi kormány beegyezése nélkül hajtanak végre a területén, s ennek megfelelő lesz a válasza is - közölte a szíriai külügyminiszter, aki a szaúdi és török szárazföldi csapatok esetleges bevetésére utalt ezzel a figyelmeztetéssel
Manapság szinte havonta kerülnek elő értékesebbnél értékesebb veteránok, így nem csoda, hogy egyre gyakrabban számolhatunk be rekorddöntésről – már ami az autók árát illeti. A Ferrari már rengeteg csúcsot tudhat magáénak ezen a területen, így meg sem lepődünk rajta, hogy ezúttal is az olasz márka egyik legendás típusa ülhetett fel a trónra, méghozzá egy 1957-es 335 Sport Scaglietti képében.
A listavezető Leicester City 3-1-re győzött a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel hat pontra növelte előnyét a jelenleg második riválissal szemben.
Ausztria különféle kerülőutakon visszakérné az Európai Uniótól az előző évben a menedékkérőkre fordított többletkiadásait, amelyek Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter szerint 600 millió eurót tesznek ki - számolt be szombaton a Kurier nevű osztrák lap.
Szíria agressziós cselekménynek fog tekinteni bármifajta katonai beavatkozást, amelyet a damaszkuszi kormány beegyezése nélkül hajtanak végre a területén, s ennek megfelelő lesz a válasza is - szögezte le szombaton a szíriai külügyminiszter.
Újabb fordulót tartott szombaton Iszlámábádban az afgán békefolyamat újjáélesztésén munkálkodó "négyek" országcsoport, amelynek célja tárgyalóasztalhoz ültetni a tálib felkelők és a kabuli kormány képviselőit.
A pakisztáni biztonsági erők autókonvojának hajtott motorbiciklijén és felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő szombaton Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában, a merényletben tízen meghaltak és legalább negyvenen megsebesültek - számoltak be szombaton helyi lapok.
Már tizennégy halottja van a szombat hajnali tajvani földrengésnek, a sérültek száma megközelíti az 500-at, 155 ember pontos holléte és állapota egyelőre ismeretlen
Hoppál: Európával szemben a magyar folyamatok bizakodásra adnak okot Hoppál Péter szerint Európa beteg, dekadens és népessége fogy, ezzel szemben Magyarországon a folyamatok e téren bizakodásra adnak okot
Mennyi szabadság jár annak a kismamának, aki gyermekei után 2011 és 2013 között terhességi-gyermekágyi segélyben, gyedben, majd gyesben részesült, aztán most februárban megszűnt a munkaviszonya? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.
Manapság szinte havonta kerülnek elő értékesebbnél értékesebb veteránok, így nem csoda, hogy egyre gyakrabban számolhatunk be rekorddöntésről – már ami az autók árát illeti. A Ferrari már rengeteg csúcsot tudhat magáénak ezen a területen, így meg sem lepődünk rajta, hogy ezúttal is az olasz márka egyik legendás típusa ülhetett fel a trónra, méghozzá egy 1957-es 335 Sport Scaglietti képében.
Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk meg a legjobbakat, azonban olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve…
A címvédő Dudás Miklóst legyőzték 200 méteren a kajakosok idénynyitó versenyén, a Káposztásmegyeren ötödik alkalommal megrendezett Aquaworld Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupán.
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk újra megpedzegette, hogy egy elektromos repülőgép megépítése igencsak izgatja a fantáziáját - írja a Business Insider. Elon Musk egy múlt heti díjátadón...
Négy férfit őrizetbe vett a Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken, miután több összehangolt házkutatáson összesen mintegy 2200 tő, marihuána előállítására szolgáló indiai vadkendert foglaltak le, amelynek becsült feketepiaci ára százmillió forint.
5 ek olaj vagy 3 ek sertészsír 4 fej hagyma 50 dkg marhalábszár 20 dkg füstölt szalonna 1 db sertéscsülök (kb. 1,5 kg) 50 dkg sertéslapocka 3 ek őrölt pirospaprika só bors 1 db paradicsom 1 db paprika 1 db hegyes erős paprika 2 kg újburgonya
A nagyszünetig tartotta magát, végül viszont hat góllal kikapott a BVSC a bajnoki címvédő, s a Bajnokok Ligájának főtábláján is érdekelt Szolnok otthonában a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján.
Tétmeccsen is megszerezte első gólját Huszti Szabolcs a Frankfurtban, igaz a találat semmire sem volt jó, mert 1-4-es állásnál született a vendég Stuttgart elleni szombat délutáni bajnoki 90. percében. Dárdai Pál Herthája José Mourinho kíváncsi szemei előtt ikszelt a a Dortmunddal a dobogósok csatáján.
A világon december közepéig már 34 szélsőséges csoport esküdött hűséget az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek, és számuk az idén tovább fog nőni - közli Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egy pénteken bemutatott jelentésben.
Ausztria különféle kerülőutakon visszakérné az Európai Uniótól az előző évben a menedékkérőkre fordított többletkiadásait, amelyek Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter szerint 600 millió eurót tesznek ki - számolt be szombaton a Kurier nevű osztrák lap.