Európa szerte szélviharok tomboltak az elmúlt héten. Ez a felvétel az angliai Durhamnél készült: egy kamionsofőr nem kis bravúrral fogta meg a járgányt, amit kis híján lesodort az útról a szél.
Jelentős károkat tud okozni a család életében, ha egy családtag alkoholistává válik - tudtuk meg a Honvédkórház sürgősségi osztályvezetőjétől. Zacher Gábor az InfoRádió hétfőn este hallható Családi hét című magazinjának arról is beszélt, hogy kezelni azonban csakis azt lehet, aki elfogadja a kezelést.
Az Egyesült Arab Emírségek készen áll arra, hogy szárazföldi erőt küldjön Szíriába az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaként - közölte vasárnap a kormány egyik illetékese néhány nappal azután, hogy Szaúd-Arábia is hasonló bejelentést tett.
Ha nem is könnyen, de mindkét bajnokesélyes, az éllovas Napoli és az üldöző Juve is nyert vasárnap a Serie A-ban, ezzel már nyolc forduló telt el úgy, hogy egyikük sem hibázott. Jövő szombaton megütköznek Torinóban, ahol hazai siker esetén őrségváltás is történhet a tabella élén.
Az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson, ezért várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete -...
Harmincháromra nőtt a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 100 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban - közölte a helyi média vasárnapi jelentéseiben.
A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban leginkább a januári inflációs és a tavalyi bruttó hazai termék (GDP) adatok állhatnak a figyelem középpontjában.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, valamint Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közlemény útján ítélte el vasárnap az észak-koreai rakétakilövést.
A legfrissebb adatok szerint eddig 49 gyermek vesztette életét és 138 sérült meg a csaknem két éve tartó kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus következtében Donyeck megyében - hozta nyilvánosságra vasárnap a helyi rendőrség sajtószolgálata.
A Manchester United a Chelsea otthonában lépett pályára a Premier League 25. fordulójában és a Vörös Ördögök a hosszabbításban engedték ki a sikert a kezeik közül.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az illegális migráció kérdésében nem tud létrejönni az egységes Európa, miközben az unión kívül mindenki más meg tudja védeni magát.
A világ legnagyszerűbb farsangjának nevezte a busójárást L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára vasárnap Mohácson, a város télűző, tavaszköszöntő fesztiváljának hatalmas érdeklődés mellett rendezett fő programjain.
A vasárnap megtartott rendkívüli ENSZ Biztonsági Tanács ülésen határozottan elítélte a szervezet azt, hogyÉszak-Korea rakétakilövést hajtott végre és egyúttal jelentős intézkedéseket helyezett...
Létszámcsökkentést tervez a Siemens konszern szabályozástechnikai és ipari hajtómű gyártó üzletágában - értesült a Handelsblatt című lap. A Siemens hírügynökségi megkeresésre nem kommentálta a...
Csuja Imre kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a Jászai-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Pekingben és Kína-szerte a hagyományokhoz híven hatalmas ördögűző tűzijátékozással köszöntötték a holdnaptár szerinti újévet, a kínai asztrológia szerint a majom évét
Borús, szürke időt hoz a jövő hét. Szerdán országos esőre lehet számítani, a Dunántúlon néhol havas eső lesz, a magasabban fekvő helyeken hó sem kizárt.
Jótékonysági színhellyé változott délelőtt az Operaház. A Klauzál Lions Club szervezésében 1200 hátrányos helyzetű gyermek nézhette meg Humperdinck Jancsi és Juliska című operáját. A gyerekek az előadás végén ajándékot is kaptak. További részletek a videóban.
A szerdai Lazio-Napoli olasz bajnokit a játékvezetőnek meg kellett szakítania, amiért a római ultrák folyamatosan rasszista szólamokkal illették a vendégek szenegáli játékosát, Kalidou Koulibalyt. A Napoli szurkolói ma a Capri elleni meccsen Koulibaly képmását viselve szolidaritottak fiatal játékosukkal. Amúgy nyertek 1-0-ra, és vezetik a Serie A-t a Juventus előtt. (BBC)
Folytatja költségei csökkentését a gazdálkodási nehézségekkel küszködő Air Berlin légitársaság. Ennek keretében Stefan Pichler vezérigazgató és a vezetés nyolcvan tagja lemond jövedelmének 5-10 százalékáról - írja a Spiegel magazin.
Több mint egy évvel nemzetközi bemutatója után a japán mozik is műsorukra tűzhetik Angelina Jolie Unbroken című játékfilmjét a japán hadifogságba esett Louis Zamperini amerikai atléta életéről.
Pekingben és Kína-szerte a hagyományokhoz híven hatalmas ördögűző tűzijátékozással köszöntötték a holdnaptár szerinti újévet, a kínai asztrológia szerint a majom évét.
Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár a menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett vasárnap Strasbourgban - közölték helyi források