A napi munkában érzékelik a kollégák lelki állapotát, aminek egyáltalán nem használ az, hogy az elmúlt három évben nem volt alapbér emelés, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Dénes Tamás.
Sztrájkbizottságot alakítottak, s rendhagyó sztrájkra készülnek a BKV-sok - jelentette a vállalatnál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet. A szervezet közlemény szerint a fővárosi közlekedési...
A magyar gazdaság 2013-2015 között növekedési pályára állt, de ez szerkezeti reformok nélkül kifulladhat - nyilatkozta Csaba László közgazdász, egyetemi tanár a Magyar Nemzet keddi számában
A demokraták elnökjelölt-aspiránsai közül Bernie Sanders, a republikánusoknál John Kasich nyerte a New Hampshire-i előválasztás első voksolását Dixville Notchban.
Új hely, új alap, a befektetők azonban a Janusnál sincsenek oda Bill Gross kötvényalapjáért. Ezt bizonyítja, hogy januárban 14 millió dollárnyi tőkét vittek ki az alapból, éppen abban az időszakban,...
Káosz, gyújtogatás és rombolás jellemezte azt a múlt éjszakai hongkongi zavargást, amelyet látszatra a rendőrségnek az engedély nélküli utcai ételárusokkal szembeni fellépése váltott ki - számolt be a kínai holdújév első napján történt erőszakos eseményekről keddre virradóra a helyi South China Morning Post című napilap
Az uniós pénzek elosztását szolgáltatásnak tekinti a kormány és nem az a lényeg a mostani uniós költségvetési ciklusban, hogy az állam kihelyezze az uniós forrásokat, hanem az, hogy jól helyezze ki...
Idén először tart két napon át az ország legnagyobb borkóstolója: a Borjour Magnum pénteken és szombaton több mint 200 termelő mintegy 700 borával várja a közönséget a MOM Sportcsarnokban
A 7-es BMW legújabb generációja megérkezett, és soha nem látott felszereltségeivel azonnal mindenkit levett a lábáról. Hogy lehet a kiválót még jobbá tenni? A megoldást az Alpina szállítja: a márka modelljeit nemesítő vállalat 608 lóerővel és összkerékhajtással teszi még izgalmasabbá a hosszított zászlóshajót.
Durva vélekedés terjedt el az európai részvény- és kötvénypiacokon: egyes elemzők szerint a Deutsche Banknak fizetőképességi gondjai lehetnek. Nemcsak a bankközi piacokon támadt emiatt feszültség,...
Vádat emeltek az Egyesült Államok egy szövetségi bíróságán az Iszlám Állam egyik volt vezetőjének felesége ellen, amiért a gyanú szerint elősegítette Kayla Mueller amerikai túsz halálát
Vége a hét szűk esztendőnek, ez már egy új gazdasági ciklus, konjunktúra vár pénzintézetekre - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Magyar Idők keddi számában megjelent interjúban
A Richter Gedeon Nyrt. 2015-ben 54,06 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami több mint duplája az előző évi 24,95 milliárdnak - közölte a gyógyszeripari vállalat kedden.
A demokraták elnökjelölt-aspiránsai közül Bernie Sanders, a republikánusoknál John Kasich nyerte a New Hampshire-i előválasztás első voksolását Dixville Notchban
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,90 pontos, 1,59 százalékos csökkenéssel, 23 262,32 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,299 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek a pénteki záráshoz képest.
Néhány egyszerű összefüggés segítségével mutatta meg a Harvard Egyetem professzora, hogy Venezuelában elkerülhetetlen a csőd. Ricardo Hausmann szerint a kérdés már csak az, hogy a katasztrófa milyen...
A Richter Gedeon Nyrt. 2015-ben 54,06 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami több mint duplája az előző évi 24,95 milliárdnak - közölte a gyógyszeripari vállalat kedden
Németországban a novemberi 0,1%-os visszaesést követően decemberben havi bázison számolva 1,2%-kal csökkent az ipari termelés. A hír negatív meglepetést okozott, a piac átlagosan 0,4% körüli bővülést...
Az elmúlt egy, másfél év történései - a migrációs válság, illetve az Európai Unió megreformálásának kérdése -, eddig soha nem látott mértékben közelítette egymáshoz a visegrádi négyek (V4) országainak álláspontját - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán kedden
Az utóbbi mintegy két évben az ipari fémek felülteljesítették az olajat, a Goldman Sachs ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ennek a folyamatnak rövidesen vége lehet, miután az ipari fémek ára...
Reggel még gyengüléssel kezdett a magyar deviza, azonban hamar magára talált. A nemzetközi színtéren az látszik, hogy a dollár nem tud erősödni, minimális korrekció után megint lejtőre került az...
A nemzetállamok közti határok és a szimbolikus, társadalmi és fizikai korlátok mellett érvel Thierry Baudet holland újságíró, közgondolkodó "A határok jelentősége" című, a Századvég Kiadó gondozásában megjelent kötetében.
Valószínűleg pályára lép a Barcelona szerdai Király Kupa-mérkőzésén Lionel Messi, aki kihagyta a hétfői edzést, mert veseproblémái miatt megvizsgálták.
Az izraeli parlament, a kneszet első olvasatban megszavazta a civil szervezetek külföldi finanszírozásának bejelentési kötelezettségéről szóló, "átláthatósági" törvénytervezetet - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió kedd reggel
Egészen elképesztő gólokkal vétette észre magát a belgrádi futsal Európa-bajnokságon a portugálok legnagyobb klasszisa, Ricardinho, ennek ellenére csapata hétfő este búcsúzott a küzdelmektől.
A Pittsburgh Penguins 6-2-re nyert az Anaheim Ducks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján. A győztes csapatban Sidney Crosby sorozatban hetedik mérkőzésén volt eredményes, ez pedig egyéni csúcsot jelent számára.
Megkezdődött a Richter eredményeiről szóló tájékoztató, melyen Bogsch Erik vezérigazgató az év egészének eredményeit kedvezően értékelte, és hasonlót mondott el az orosz piacról is, természetesen...