Bajorország - Egymásba rohant két vonat kedd reggel Bajorországban, a balesetben nyolcan meghaltak és csaknem 50-en megsérültek, többen súlyosan, és nem lehet kizárni, hogy a roncsok alatt további áldozatok vannak - jelentették helyi források.
A Reuters szerint elvesztette Federico Ghizzoni vezérigazgató az UniCredit számos befolyásos részvényesének a támogatását, ezért szeretnék őt félreállítani. Egy másik cikkében a hírügynökség arról ír...
Hat nap után élve találtak meg Kasmírban egy indiai katonát, akit lavina sodort el és temetett be nyolc méter vastagon - jelentette be kedden a hadsereg.
Az influenzás megbetegedések miatt két kórházban rendeltek el látogatási tilalmat - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden a honlapján.
Oroszország számít a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiai fejlesztésekre - közölte az orosz-magyar mezőgazdasági együttműködésről folytatott tárgyalásokat követően a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a PG Investment Befektetési Kft. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Prímagáz Hungária Ipari és Kereskedelmi Zrt. felett - értesült a ProfitLine.hu.
A mangalica nemcsak a termelőknek, hanem az államnak is jó befektetés, a magyar állattenyésztés egyik húzó brandje, termékcsoportja, amely a belföldi és a külpiacon is egyre keresettebb termék - hangsúlyozta Feldman Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Klauzál téri vásárcsarnokban, hozzátéve, az agrártárca és a…
Győr - Susann Müller pert indított a Győri Audi-ETO KC ellen, mert szerinte jogtalanul mondtak fel neki 2015 áprilisában. A hétfői bírósági tárgyaláson tanúként jelen volt Ambros Martín, a csapat vezetőedzője is – számolt be a kisalföld.hu.
Reggel még gyengüléssel kezdett a magyar deviza, aztán magára talált. 310 felé közeledve azonban újból megtorpant az erősödés, és felfelé vette az irányt az euró.Csak álom volt a 310 alatti forint?...
Egy chicagói rendőr tízmillió dolláros kártérítést követel annak a fiatalembernek a szüleitől, akit ő lőtt le. A kártérítés indoka a lövés következtében elszenvedett lelki trauma.
A dízelbotrány miatt Brüsszelt is sok támadás érte, ezt pedig nem hagyhatták a vezető politikusok, így sebtében sikerült elfogadniuk egy javaslatot, aminek köszönhetően a járművek...
Önsegélyező- és egészségpénztár is létrejöhet már az önkéntes pénztárakat szabályozó törvény alapján, amely a két pénztár szolgáltatásait egyszerre nyújtja. Így a munkáltató ugyanúgy adhat juttatásként hozzájárulást a pénztári befizetéshez, írja Fata László, cafeteria szakértő a Cafeteria Trend magazinban.
Miközben most rántja le a leplet az XV modellfrissítéséről, a Subaru egyben meg is mutatja a modellsorozat jövőjét a Genfi Autószalonon. Az XV koncepcióról megérkezett az első ízelítő, miközben egyre több részletre derül fény a sorozatgyártású kiadás megújulásával kapcsolatban.
A 7-es BMW legújabb generációja megérkezett, és soha nem látott felszereltségeivel azonnal mindenkit levett a lábáról. Hogy lehet a kiválót még jobbá tenni? A megoldást az Alpina szállítja: a márka modelljeit nemesítő vállalat 608 lóerővel és összkerékhajtással teszi még izgalmasabbá a hosszított zászlóshajót.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az a 223 szurkoló, aki az általa vezetett OTP biztonsági programja miatt maradt érvényes Eb-belépő nélkül, szinte biztosan jegyhez jut majd.
Az elmúlt hónapok legnagyobb migránscsoportját fogták el kedd délelőtt Röszkénél, egyszerre 24 magát pakisztáni, indiai, illetve nepáli állampolgárnak valló fiatal férfi lépett illegálisan magyar területre - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Az elmúlt hónapok legnagyobb migránscsoportját fogták el kedd délelőtt Röszkénél, egyszerre 24 magát pakisztáni, indiai, illetve nepáli állampolgárnak valló fiatal férfi lépett illegálisan magyar területre - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója
Télen a hölgyek, de akár az urak körében is megnő a felfázások száma. A hólyaghurutot, azaz a felfázást nem szabad félvárról venni, mert könnyen elfajulhat.
Rio de Janeiro – A Brazíliában és Dél-Amerikában terjedő Zika-vírus miatt távol maradhatnak az augusztusi, riói játékoktól a kenyai sportolók. Erről az ország olimpiai bizottságának elnöke beszélt kedden.
Peller Mariann már kétgyermekes édesanya. A Tv2 mokkájában mesélt a gyereknevelés nehézségeiről és örömeiről és azt is megtudtuk, hogy a 4 és félhónapos
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint továbbra is nehéz időszak várható az olaj piacán, melyen ráadásul a korábban vártnál nagyobb lehet a túlkínálat. Sőt az IEA szerint nagyon alacsony a...
A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós pályázati kiírásai ugyan lassabban jelennek meg, mint kellene, de ugyanakkor a tartalmukat tekintve tükrözik a gazdaság elvárásait - mondta Parragh László, a...
A terveknek megfelelően 40 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az aukciós hozam minimálisan csökkent, a hétfőihez képest...
Hétfő este Győrben kezdetét vette a Portfolio, az FHB Bank, a Takarékok, és az Otthontérkép által szervezett országos CSOK-roadshow. A rendezvényen a szervezők többek között kitértek az...
Megszületett Andy Murray első gyermeke: a férfi teniszezők világranglistáján második skót játékos felesége, Kim Sears kislányt hozott világra vasárnap éjjel.
Huszonötmilliárd forintot bocsát Kecskemét rendelkezésére a kormány, hogy a város létrehozhasson egy gazdaságfejlesztési alapot - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kecskeméten, ahol a Modern városok program részeként megállapodást írt alá Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármesterrel