2016. március 10. csütörtök

márc. 10
15:03
Európa Liga: Angol derbi a Bajnokok Ligájáért (Agroinform)
Jó sorozatban van a Manchester United a Liverpool ellen, ám a bukik hazai győzelmet várnak az első mérkőzésen.
márc. 10
15:04
15 milliárd forintból bővíti biotechnológiai üzemét a Richter (Portfolio)
A Richter 15 milliárd forintos beruházási program keretében bővíti a bioszimiláris készítmények fejlesztésére és gyártására 2012-ben, Debrecenben létrehozott biotechnológia üzemét. Ehhez állami...
márc. 10
15:06
Most már biztos: vége Kozso és Keira kapcsolatának (BorsOnline)
A találgatások végére a zenész szülei tettek pontot: megerősítették, a szomorú szamuráj szingli. Ezt Kozso egyébként egyelőre képtelen felfogni és elfogadni.
márc. 10
15:06
Lázár: 27 ezer hektár állami földet értékesítettek március óta az árveréseken (Infostart)
A földárverések újraindulása óta eltelt egy hétben 27 ezer hektár állami földet adtak el 38 milliárd forint értékben - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lázár János elmondta azt is, hogy háromezer állami pályázatbírálóra lehet szükség.
márc. 10
15:06
Lázár: "ez az utolsó dobásunk" (Portfolio)
Délután fél kettőtől immár szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóját tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az eseményről folyamatosan tudósítunk.Így...
márc. 10
15:09
Lengyelország vitatja a Velencei Bizottság előzetes véleményét (Infostart)
Lengyelország vitatja a Velencei Bizottságnak a lengyel alkotmánybíróság helyzetéről készített előzetes véleményét - mondta el csütörtökön Witold Waszczykowski külügyminiszter, arra az állásfoglalásra utalva, amelyet tárcája átnyújtott az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületének.
márc. 10
15:09
Dárdai Pál új fejezetet nyitna (Infostart)
Dárdai Pál vezetőedző szerint legfőbb ideje annak, hogy a Hertha BSC újra nyerjen régi riválisa, a Schalke 04 ellen a német labdarúgó-bajnokságban.
márc. 10
15:09
A hazatérők között több a diplomás (HR Portál)
A 2005 és 20011 között külföldről hazatértek kétharmada 40 év alatti, tehát fiatal és aktív. Ráadásul a hazai átlaghoz képest magasabb arányban vannak köztük a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is, derül ki a KSH elemzéséből, amiről a vg.hu ír.
márc. 10
15:12
EU-s pályázatok: 3 ezer bírálót keres a kormány (Privátbankár)
Háromezer állami alkalmazottra lesz szükség az európai uniós pályázatok értékeléséhez - közölte Lázár János.
márc. 10
15:12
Operatív igazgatót igazolt az Lwp (Kreatív Online)
Az Avontól érkezett a szakember.
márc. 10
15:15
Elképesztő karrier: kijött a börtönből és már egy modellszerződés várta (hirado.hu)
Jeremy Meeks a börtönből egyenesen a modell szakmában találta magát. Új karrierjét a helyi rendőrég Facebook oldalának köszönheti: itt tették közzé a veszélyes bűnöző roppant csábos fotóját.
márc. 10
15:15
Pálinkás: Ennyi pénz a rendszerben még soha nem volt (Portfolio)
2014 és 2020 közötti időszakban 1200 milliárd forint áll rendelkezésre kutatás-fejlesztés-innováció célokra - jelentette ki előadásában Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs...
márc. 10
15:15
Lázár a köznevelési kerekasztalhoz invitálja a tüntetőket (ATV)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján kitért a migrációs helyzetre, a földárverésekre és üzent a tüntető pedagógusoknak is.
márc. 10
15:17
Orbán Viktor részt vesz a washingtoni atomcsúcson (hirado.hu)
Az esemény március 31-én lesz.
márc. 10
15:17
Nehézségei támadtak a Raiffeisennek Lengyelországban (Portfolio)
Nem csak Magyarországon csökkenti létszámát a Raiffeisen: Lengyelországban 500 fős, vagyis 11%-os leépítést terveznek. Az értékesítésre szánt leánybank még mindig a felügyelettel egyezkedik...
márc. 10
15:18
Matolcsy: Magyarország versenyképességi fordulat előtt áll (ProfitLine)
Magyarország versenyképességi fordulat előtt áll - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.
márc. 10
15:19
Nem kell megijedni az új közbeszerzési szabályoktól! (Portfolio)
A gyors forráskifizetés nem mehet az átláthatóság rovására, azaz az uniós források mielőbbi kifizetését is szabályosan, transzparens felhasználás mellett kell megoldani - ezt a fő üzenetet fogalmazta...
márc. 10
15:21
Lázár elismerte: lebonthatják a Déli pályaudvart (Portfolio)
Ha lebontják az egyik budapesti pályaudvart, akkor uniós forrásból fejleszthetik a kelenföldi állomást, hogy átvegye a feladatait. A Déli helyére ugyanakkor kórház nem fog épülni, csak park. Az uniós...
márc. 10
15:27
Az egyik szponzor kiáll Sarapova mellett (Infostart)
Szerződést hosszabbított ütőszponzora Marija Sarapova korábbi világelső teniszezővel, aki hétfőn bejelentette, pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon.
márc. 10
15:27
Nyers tejjel koccintottak a képviselők a nyers tej fogyasztását engedélyező törvényük elfogadására; olyan gyomorrontást kaptak, hogy Louis Pasteur adja a… (444.hu)
Mindez Nyugat-Virginiában történt, of all places. Részletek a Napi Koszban.
márc. 10
15:30
Orbán Viktor a hónap végén Amerikába utazik (Privátbankár)
A miniszterelnök is részt vesz a nukleáris biztonságról szóló, március 31-én kezdődő nemzetközi csúcstalálkozón Washingtonban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
márc. 10
15:32
Milliárdokat ad a kormány a Richternek (Privátbankár)
A 15 milliárdos debreceni beruházás harmadát a kormány állja.
márc. 10
15:33
Összeomlott egy épület Nigériában (Metropol)
Egy ötemeletes épület omlott össze Nigéria egyik gazdasági központjának számító Lagosban. Legalább harmincöten meghaltak.
márc. 10
15:33
Hosszabbított az ütőszponzor Sarapovával (Metropol)
A korábbi világelső teniszező hétfőn jelentette be, hogy pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon.
márc. 10
15:33
Aggódjunk? - Új értékelési rendszere lesz az EU-s pályázatoknak (Kripto Akadémia)
Lázár János: ehhez mintegy háromezer állami alkalmazottra, pályázatbírálóra lehet szükség.
márc. 10
15:33
EU- és NATO-zászlót égetett Belgrádban Vojislav Seselj (hirado.hu)
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék visszarendelte őt Hágába.
márc. 10
15:33
Nagy a csapkodás a piacokon (Portfolio)
Kilőttek a vezető európai részvényindexek azt követően, hogy az EKB újabb lazító intézkedéseket vezetett be. Aztán Draghi sajtótájékoztatója alatt megváltozott a hangulat, a DAX értéke 280 pontot...
márc. 10
15:33
Gondoltad volna? Itt a legolcsóbb most lakást venni (Pénzcentrum)
Alig két hónap alatt is rengeteget változott a lakáspiac....
márc. 10
15:33
Összeomlott egy épület Nigériában, több tucat halott (ATV)
Legalább harmincöten meghaltak egy ötemeletes épület összeomlásakor a Nigéria egyik gazdasági központjának számító Lagosban. A nigériai hatóságok csütörtöki közlése szerint a katasztrófáért valószínűleg az építkezési vállalat tehető felelőssé.
márc. 10
15:35
Óriási fordulat a devizapiacon Draghi szavai után (Portfolio)
Az EKB döntésének - melynek értelmében az eszköztárának széles palettáján tovább lazított a monetáris politikai kondíciókon - hatására átmenetileg nagyot erősödött a forint az euróval szemben, ám ez...
márc. 10
15:39
Nézzétek meg, ahogy Adele duettet énekel egy autizmussal élő lánnyal! (Éva Magazin)
Ezt nevezzük szakmai alázatnak. A 12 éves Emily régóta ábrándozott arról, hogy... A 12 éves Emily régóta vágyott arra, hogy Adele-lel énekeljen duettet, és most valóra vált az álma. A brit énekesnő kiszúrta a kislány transzparensét a tömegben, amelyen ez a felirat szerepelt: „Az az álmom, hogy Adele-lal énekeljek.”   Adele felhívta hát a színpadra, és együtt elénekelték a Someone Like You-t. A…
márc. 10
15:42
Mielőtt Vivient megölte, már gyilkolhatott Bálint (BorsOnline)
Úgy tudjuk: Kakucson az a hír járja, hogy bokszerrel úgy megvert egy férfit, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe.
márc. 10
15:42
Van fantázia a magyar hadiipari fejlesztésben - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz Rácz Jenővel közöl interjút az egészségügy helyzetéről, míg a Figyelő arról ír, hogy Magyarország akár önellátó is lehetne a kézi fegyverek piacán.
márc. 10
15:42
Aki dolgozni akar könnyebben jöhetne az országba (HR Portál)
A szigorítások mellett könnyítéseket is tartalmaz a migrációs törvénycsomag módosításának tervezete. A harmadik országból származó munkavállalók beutazását, tartózkodását, letelepedését és foglalkoztatását könnyítené meg, írja a Magyar Idők.
márc. 10
15:44
Szerdán derül ki, fejleszthetők-e a drog miatt sérült csecsemők (Infostart)
Agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogot fogyasztó kismamák csecsemői. A babákat január végén császármetszéssel segítették világra az orvosok. Az egyik babának súlyos idegrendszeri károsodása van - mondta az InfoRádióban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház megbízott orvosigazgatója.
márc. 10
15:48
A kormány 5 milliárd forinttal támogatja a Richter debreceni beruházását (Infostart)
A magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja a Richter gyógyszergyár 15 milliárd forintos biotechnológiai kapacitásbővítő beruházását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
márc. 10
15:48
Szép lassan belerokkan a menekültválságba Görögország? (Privátbankár)
A menekültek egyre nagyobb terhet jelentenek a görög gazdaság számára is, megoldást kell találni.
márc. 10
15:51
"Na, akkor hogy legyen...?" - Polt és Matolcsy összehajol (Spa Trend Online)
Lehet persze, hogy a finom ebédről beszélgettek az elegáns étteremben. De az is lehet, hogy nem.
márc. 10
15:51
Nem kap 2016-os Ferrari-motort a Toro Rosso (F1világ)
A Toro Rosso Forma-1-es csapatát irányító Franz Tost kijelentette, biztosan nem fogják használni a Ferrari 2016-os fejlesztésű erőforrását az előttünk álló idényben. Tovább »
márc. 10
15:51
Fogyasztóvédelemért díjat kapott a közmédia Kosár magazinja (hirado.hu)
A műsor segít eligazodni a fogyasztókat érintő mindennapi útvesztőkben – áll az indoklásban.
márc. 10
15:51
Csökkent a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Öthavi mélypontra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
márc. 10
15:51
A közbeszerzéseknél 130-320% közötti túlárazás is lehet (Portfolio)
A 2009 és 2015 közötti közbeszerzéseket elemezte a Korrupció Kutató Intézet és ennek a legfőbb eredményeit mutatta be Tóth István János. Már előadásának elején sokkolta a közönséget: ahol van...
márc. 10
15:51
Venczel Vera 70 éves (Metropol)
A Jászai Mari-díjas színésznő pályakezdő színészként olyan művészóriásoktól tanulhatott, mint Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Latinovits Zoltán.
márc. 10
15:51
Olcsóbb lesz szentté és boldoggá válni (ATV)
Az átláthatóságot és a visszaélések elkerülését szolgálja a kanonizációs eljárások költségeit szabályozó pápai reform, amelyek hatályba lépését a Vatikán csütörtökön jelentette be.
márc. 10
15:53
Bottas: Csak a győzelem lehet a célunk idén (F1világ)
Valtteri Bottas azt mondja, csapatának, a Williamsnek nincs más választása, a győzelmet kell célul kitűznie a 2016-os Forma-1-es szezonra. Tovább »
márc. 10
15:53
Minden jel arra utal, hogy Jennifer Garner és Ben Affleck hazudik (hirado.hu)
Az elhagyatott házuk arról árulkodik, hogy már rég nem laknak egy fedél alatt.
márc. 10
15:53
Orbán Viktor részt vesz a washingtoni atomcsúcson (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a nukleáris biztonságról szóló, március 31-én kezdődő nemzetközi csúcstalálkozón Washingtonban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-t.
márc. 10
15:53
José Cura az Otellót dirigálja Győrben (ATV)
Korunk egy legelismertebb és legnépszerűbb operaénekese különleges előadással készül a győri fellépésére.
márc. 10
15:55
Tizennyolc év után találták meg az elrabolt csecsemőt (hirado.hu)
A gyermeket kétnapos korában rabolták el a kórházból.
márc. 10
15:55
Elárverezi világbajnoki aranyérmeit Pelé (ATV)
Elárverezi egyebek között három világbajnoki aranyérmét Pelé, a brazilok legendás labdarúgója.

Keresés