2016. március 10. csütörtök

márc. 10
0:09
NB I: még TÍZEZREN SEM voltak – nézőszámok (She)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A hétközi 24. forduló olyannyira nem mozdította meg a szurkolókat, hogy az össznézőszám még a tízezret sem érte el. Ennél kisebb érdeklődés csak egyszer volt ebben az idényben.
márc. 10
0:13
Csütörtöki sportműsor: Dortmund–Tottenham, Pool–MU (She)
Az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzéseit rendezik meg csütörtök este, köztük jeles párosításokkal. A Bundesliga 2. helyén álló Dortmund a Premier League-ben 2. Tottenhamet fogadja, s a Villarreal–Leverkusen összecsapás is érdekes lehet. A Liverpool és a Manchester United angol, a Bilbao és a Valencia spanyol belharcban csap össze. A Mol Liga elődöntőjében a MAC és a Fehérvár a hetedik…
márc. 10
0:27
A svédeké az utolsó kvóta a női labdarúgótornára az olimpián (Infostart)
Svédország szerezte meg az utolsó kvótát a riói olimpia női labdarúgótornájára.
márc. 10
5:09
A brazilok nem aggódnak a jegyértékesítés miatt (Infostart)
A brazil szervezők nem aggódnak amiatt, hogy lassan fogynak a jegyek a nyári riói olimpiára.
márc. 10
5:45
Bővít a Barcelona (Infostart)
Az FC Barcelona labdarúgóklubja 105 ezer férőhelyesre bővíti stadionját, a Camp Noút.
márc. 10
7:30
Tenisz: a második kiemelttel elbánt, Fucsoviccsal nem bírt (She)
Fucsovics Márton 7:5, 6:2-re legyőzte a kínai Paj Jent, ezzel negyeddöntőbe jutott a csuhaji challenger-tenisztornán.
márc. 10
7:32
NHL: egy híján az összes csata a ráadásban dőlt el (She)
A hat mérkőzésből öt hosszabbításban vagy szétlövéssel dőlt el az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján – egyedül a Coloradónak sikerült hatvan perc alatt győznie, méghozzá a nála sokkal jobb mutatóval álló Anaheim ellen (3–0).
márc. 10
8:06
Légiósok: nagy változás Mervó és Gosztonyi csapatánál (She)
A két magyar labdarúgót foglalkoztató Slask Wroclaw edzőt cserélt: Romuald Szukielowicz helyett a jövőben Mariusz Rumak irányítja Mervó Bence és Gosztonyi András bennmaradásért harcoló lengyel csapatát.
márc. 10
8:24
NB I: ezzel a Radó-góllal győzte le a Fradi a Békéscsabát – videó (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a bajnokság 24. fordulójában Radó András találatával 1–0-ra nyert a Békéscsaba ellen. Az összecsapás után a gólszerző értékelt a fradi.hu-nak, a felvételen láthatjuk a győztes gólt is.
márc. 10
8:51
Darts: Chisnall megálljt parancsolhat a zöld tornádónak (Agroinform)
Ismét eltelt egy hét, ismét csütörtököt írunk, vagyis este Premier League, ezúttal Nottinghamben küzdenek meg a felek.
márc. 10
9:15
Berecz már a második helyen (Infostart)
A riói olimpiára készülő Berecz Zsombor feljött a második helyre négy futam után a barcelonai Finndingi Európa-bajnokságon.
márc. 10
9:27
Arsenal: Wenger kiakadt egy üzenet miatt (Agroinform)
A szurkolók durva kritikával illették az Ágyúsok francia mesterét, aki magasról tesz a bántó szavakra.
márc. 10
9:33
Eb 2016: kiderült, ki lesz a hivatalos játék borítóján – kép (She)
Már nem kell sokat várni, március 24-én megjelenik a labdarúgó Európa-bajnokság hivatalos játéka, amely a Pro Evolution Soccer 2016 kiegészítőjeként ingyen lesz elérhető. A játék azonban nemcsak DLC-ként, hanem különálló szoftverként is megvásárolható lesz azoknak, akik nem rendelkeznek a PES 2016-tal, a Konami pedig most lerántotta a leplet arról, ki lesz látható a borítón. A dobozról Gareth…
márc. 10
9:35
F1: nehéz idénykezdet – késve fizeti dolgozóit az istálló (She)
Késve fizette ki dolgozóinak bérét az F1-es Sauber-istálló, amely súlyos anyagi gondjai ellenére azt ígéri, ott lesz az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon.
márc. 10
9:37
Finn dingi Eb: Berecz Zsombor már a második helyen (She)
A riói olimpiára készülő Berecz Zsombor feljött a második helyre négy futam után a barcelonai finn dingi Európa-bajnokságon.
márc. 10
9:39
NB I: Rákerestem Békéscsabára a Google-on,… – Eccleston (She)
Hatvanhét percet kapott Nathan Eccleston, a Békéscsaba Liverpool-nevelésű angol futballistája a Ferencváros elleni szerdai bajnokin –a szélső eddig öt tétmérkőzésen egy gólt ért el az Előre színeiben, és állítása szerint ismét megtalálta a futball örömét Magyarországon. A légióssal az ITV készített interjút.
márc. 10
9:51
NB I: Kassai Debrecenben zökken vissza a magyar fociba (She)
A szerdán a Zenit–Benfica BL-nyolcaddöntőn dirigáló Kassai Viktor szombaton a Debrecen–Honvéd NB I-es bajnokin tér vissza a magyar futballvalóságba. Bíróküldés.
márc. 10
9:53
Alpesi ob: Miklós Edit a magyar bajnok óriás-műlesiklásban (She)
A lesiklásban olimpiai hetedik Miklós Edit nyerte az ausztriai Hinterstoderben megrendezett alpesi sí országos bajnokság óriásműlesikló-versenyét.
márc. 10
9:54
Miklós Edit a magyar bajnok (Metropol)
Az alpesi sí országos bajnokságot az ausztriai Hinterstoderben rendezték meg.
márc. 10
10:09
Athénban szerepel a magyar női vízilabda-válogatott (Infostart)
Két nap alatt négy mérkőzést játszik Athénban a hétvégi Thetisz Kupán a januári, szerbiai Európa-bajnokságon aranyérmes magyar női vízilabda-válogatott.
márc. 10
10:09
NFL: a Giants sokkolta a világot; Wattot letaszították a trónról (She)
Magyar idő szerint csütörtök este 22 órakor, a szabadügynökpiac megnyitásával hivatalosan is kezdetét vette a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2016-os szezonja. Mint azt megírtuk, a New York Giants nagybevásárlást tartott, a Kansas City Chiefset ezzel szemben megbüntette a liga.
márc. 10
10:12
Sarapova nem adja fel (Metropol)
A játékostársak döbbenten és értetlenül fogadták a doppingolást.
márc. 10
10:27
Miklós Edit a magyar bajnok óriás-műlesiklásban (Infostart)
A lesiklásban olimpiai hetedik Miklós Edit nyerte az ausztriai Hinterstoderben megrendezett alpesi sí országos bajnokság óriás-műlesikló versenyét.
márc. 10
10:27
Tenisz: a játékosok megdöbbentek, Sarapova nem adja fel (She)
A játékostársak döbbenten és értetlenül fogadták, hogy Marija Sarapova korábbi világelső teniszező hétfőn bejelentette, pozitív lett a doppingtesztje a januári Ausztrál nemzetközi bajnokságon.
márc. 10
10:29
Sarapova nem adja fel (Infostart)
A játékostársak döbbenten és értetlenül fogadták, hogy Marija Sarapova korábbi világelső teniszező hétfőn bejelentette, pozitív lett a doppingtesztje a januári ausztrál nyílt bajnokságon.
márc. 10
10:29
Női vízilabda: Athénban szerepel a magyar válogatott (She)
Két nap alatt négy mérkőzést játszik Athénban a hétvégi Thetisz-kupán a januári, szerbiai Európa-bajnokságon aranyérmes magyar női vízilabda-válogatott.
márc. 10
10:31
F1: Hamilton gondolja át, miket mond! – egy gyászoló apa (She)
A Formula–1-es világbajnok John Surtees szerint Lewis Hamilton átgondolhatná, miket nyilatkozik a 2017-es autókra tervezett fejvédő keretről. Ezt nemcsak, mint a sportág nagyjaként mondta, hanem gyászoló apaként is. A címvédő szerint a múlt heti teszten a Ferrarin bemutatott „glóriakeret” a valaha volt legcsúnyább módosítás, amit F1-es autón látott.
márc. 10
10:45
BL: a drukkereket felhúzta, amit Hazard tett a szünetben (She)
A Sun vezető anyagban foglalkozik Eden Hazard szünetbeli mezcseréjével, ami igencsak felbőszítette a Chelsea szurkolóit a PSG elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
márc. 10
10:47
Képek: magasan a mélyben – világcsúcsot döntött a magyar! (She)
Világrekordot állított fel február 21-én Tósoki Ernő, aki a Chilében található Ojos del Salado nevű vulkánon 6380 méteres tengerszint feletti magasságban – jelenlegi ismereteink szerint a világ legmagasabban fekvő merülhető állóvízében – sikeres búvármerülést hajtott végre. A magyar búvárt társa, Nagy Patrícia hegymászó, korábbi válogatott cselgáncsozó segítette a sikerhez – áll a Magyar Búvár…
márc. 10
10:54
EL: Nagyot léphet az EL-cím felé a Dortmund (Agroinform)
Csütörtökön az Európa Ligában feszül egymásnak a Borussia Dortmund és a Tottenham együttese.
márc. 10
11:03
Birkózó Eb: Molnár, Galambos és Németh is kikapott (She)
A szerdaihoz hasonlóan a csütörtöki versenynap is rosszul indult magyar szempontból a rigai birkózó Európa-bajnokságon, ugyanis a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Molnár Bálint, illetve a nők 55 kilós súlycsoportjában érdekelt Galambos Ramóna és a 75 kilós Németh Zsanett is kikapott első meccsén.
márc. 10
11:05
Sakkvilágbajnok-jelölti torna: a fiatalok a favoritok (She)
Nyolc nagymester küzd meg egymással péntektõl Moszkvában, hogy eldöntsék, ki legyen a sakkvilágbajnok Magnus Carlsen kihívója.
márc. 10
11:19
Rio 2016: mintegy 38 ezer katona őrzi majd a rendet (She)
Mintegy 38 ezer katona őrzi a rendet Brazíliában az augusztusi olimpia alatt.
márc. 10
11:21
Videó: veszélyben a lány, a fiatal hős tudta, mi a dolga! (She)
Sokan mondják, hogy hősök akarnak lenni, de amikor a megfelelő alkalom eljön, kevesen tesznek azért, hogy segíthessenek. Íme, a kivétel! Amikor az edzésen az oktató egy fiatal lányt „zaklatott”, az apró, de bátor harcos meglátta a lehetőséget a segítségnyújtásra, és azonnal a bajba kerülő hölgy segítségére sietett. Majd jött a mindent eldöntő összecsapás… Csak erős idegzetűeknek!
márc. 10
11:24
38 ezer katona őrzi a rendet Rióban (Metropol)
Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra az Olimpia ideje alatt.
márc. 10
11:36
NB II: távozik a dobogós klub technikai vezetője (She)
Módler László technikai vezető 15 évnyi szolgálat után elhagyja a labdarúgó NB II 3. helyén álló Budaörsöt – számolt be róla a klub honlapja.
márc. 10
11:38
Porto: a párja unja, hogy bántják Casillast, hazamenne (She)
Sara Carbonerónak sajtóhírek szerint elege lett abból, hogy párját, Iker Casillast egyre többet kritizálják, ezért arra kéri a Porto labdarúgócsapatának kapusát, hogy hagyja ott a portugál klubot.
márc. 10
11:54
Barcelona: őt akarják? A Mundo címlapját már uralja (She)
Címlapján David Alaba hatalmas fotójával jelent meg csütörtökön a Mundo Deportivo, amely szerint az osztrák válogatott labdarúgó előkelő helyen szerepel a Barcelona erősítési kívánságlistáján.
márc. 10
12:24
Sportfogadás: Ezekkel a tippekkel kaszálnánk az EL-ben! (Agroinform)
Az idei esztendő harmadik Európa Liga kombijával jelentkezünk. A szelvényünk három meccset tartalmaz.
márc. 10
12:30
Birkózó Eb: Galambos nyert a vigaszágon, bronzéremért küzdhet (She)
Galambos Ramóna a vigaszágra került, ahol legyőzte német riválisát, így este a bronzéremért léphet szőnyegre a nők 55 kilogrammos kategóriájában a rigai birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
márc. 10
12:48
Hollandia: Van der Sar visszatér a pályára – egy meccsre (She)
A korábban az Ajaxot, a Juventust és a Manchester Unitedet is erősítő Edwin van der Sar öt évvel visszavonulása után ismét visszatér a pályára.
márc. 10
13:06
Kézilabda: férfiklubot alapíthat a Dortmund és a Bayern (She)
Sajtóhírek szerint a Német Kézilabda-szövetség tárgyalásokat kezdett a Bayern Münchennel és a Borussia Dortmunddal férfi kézilabdacsapat alapításának lehetőségeiről. A német válogatott januárban Lengyelországban Európa-bajnokságot nyert, a sportág népszerűbb mint valaha, ráadásul sok pénz is van benne.
márc. 10
13:15
Indian Wells-i tenisztorna: Csak egy név jöhet szóba (Agroinform)
A hölgyek után górcső alá vettük a férfi esélyeket is a szezon első Masters-viadalán, Indian Wellsben.
márc. 10
13:39
Dortmund: reagáltak a Real „100 millió eurós ajánlatára” (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Dortmund cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint megegyezett volna a Real Madriddal.
márc. 10
13:51
Tipp: Még most megfogadom a sevillai triplázást! (Agroinform)
Ötödik Európa Liga-győzelmére készül a Sevilla együttese, én pedig még most kiajánlom a végső sikerüket.
márc. 10
13:57
MK: 16 órától Újpest–Csaba, 18 órától Loki–Fradi (She)
Hivatalossá váltak a labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzéseinek kezdési időpontjai.
márc. 10
14:33
Werder: „Kleinheisler kis pitbull, minden csatát megnyerne” (She)
Szombaton 18.30-tól a Bayern München otthonában vendégeskedik a Werder Bremen a Bundesligában. A zöld-fehéreknek nemcsak a bravúr miatt lenne szükségük pontra vagy pontokra, hanem azért is, mert ezzel elléphetnének a kiesés ellen küzdők csoportjától. Az éllovas elleni meccsen Kleinheisler László is szerepet kaphat.
márc. 10
14:42
500. versenyére készül a rekorder síugró (Metropol)
"A hat a kedvenc számom. Szeretném elérni a 600 indulást" - mondta a 43 éves sportoló, aki már régóta veteránnak számít.
márc. 10
15:03
Európa Liga: Angol derbi a Bajnokok Ligájáért (Agroinform)
Jó sorozatban van a Manchester United a Liverpool ellen, ám a bukik hazai győzelmet várnak az első mérkőzésen.
márc. 10
15:09
Dárdai Pál új fejezetet nyitna (Infostart)
Dárdai Pál vezetőedző szerint legfőbb ideje annak, hogy a Hertha BSC újra nyerjen régi riválisa, a Schalke 04 ellen a német labdarúgó-bajnokságban.

Keresés