2016. március 10. csütörtök

márc. 10
16:47
Gyurcsány feljelentette magát (ATV)
Lázár János, mai Kormányinfóján elhangzott, az Altus Zrt.-vel kapcsolatos kijelentéseire Gyurcsány Ferenc facabook oldalán reagált.
márc. 10
16:49
"Drága művésznő, nagyon fog hiányozni!" - Elbúcsúztak Psota Iréntől (Kripto Akadémia)
Budapesten, a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára.
márc. 10
16:49
Tavaly év végén sem unatkozott a NAV (hirado.hu)
Közel ötvenezer céget és magánszemélyt ellenőrzött az adóhivatal tavaly az utolsó negyedévben.
márc. 10
16:51
Köznevelési kerekasztal - A résztvevők szerint szükség van állami intézményfenntartóra (Infostart)
A köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a korábbi önkormányzati fenntartású oktatási rendszer megbukott, ahhoz nem szabad visszatérni, helyette állami intézményfenntartóra van szükség, amelynek a struktúráját azonban ősztől át kell alakítani - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
márc. 10
16:54
Esős napok jönnek, esernyő nélkül ne indulj el! (Privátbankár)
Nem lesz valami jó idő a hosszúhétvége első napjaiban, esőzésekre és felhőkre mindig számítani kell majd.
márc. 10
16:57
Stratégiai együttműködésben a Simple és a Cinema City (ProfitLine)
Mától országszerte 176 moziterembe vásárolhatnak jegyet és léphetnek be a nézők okostelefonjuk segítségével. A piacvezető Cinema City mozihálózat világszinten először a magyar fejlesztésű Simple alkalmazásnak engedélyezte, hogy értékesítse a jegyeit. Az együttműködésnek köszönhetően a mozilátogatóknak nem kell jegyet nyomatniuk és a pénztárnál sem kell sorban állniuk.
márc. 10
17:03
Végre megmutatta magát a szégyenlős jegesmedve bocs (hirado.hu)
A látogatók sajnos nem sokáig örülhettek a cukiságnak, a mackó hamar visszaszaladt édesanyja óvó mancsai közé.
márc. 10
17:03
Zuhan a német tőzsde (Portfolio)
Kilőttek a vezető európai részvényindexek azt követően, hogy az EKB újabb lazító intézkedéseket vezetett be. Aztán Draghi sajtótájékoztatója alatt megváltozott a hangulat, a DAX értéke a tegnapi...
márc. 10
17:05
Tőkés: Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk (hirado.hu)
"A magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt.
márc. 10
17:06
A Head kitart Sharapova mellett (444.hu)
A doppingteszten fennakadt orosz teniszbajnokkal a TAG Heuer megszakítja a kapcsolatot, és a Nike meg a Porsche is elhatárolódik tőle, de a Head sportszergyártó az ártatlanság vélelme alapján továbbra is támogatja Maria Sharapovát. (Reuters)
márc. 10
17:07
Ekkora sugárzásban még a robotok is megadják magukat (hirado.hu)
Továbbra is katasztrofális a helyzet a japán fukusimai atomerőműben.
márc. 10
17:08
Az amerikaiak valamiért azt hiszik, hogy miközben a robotmunkaerő elveszi a munkát, az övéjüket pont nem fogja (444.hu)
A Pew tavaly elvégzett közvélemény-kutatása szerint 2001 amerikai kétharmada arra számít, hogy 50 éven belül a munkák többségét átveszik majd az emberektől a robotok. De közben a 80 százalékuk úgy véli, hogy az ő munkájukat nem fogják elvenni a gépek. Itt vannak érvek amellett, hogy féljünk, itt meg egy megnyugtatóbb cikk olvasható. (Mashable)
márc. 10
17:09
Tejszínes tormakrémmel és főtt sonkával töltött kalács (Mindmegette)
50 dkg liszt 2,5 dkg élesztő 2,5 dl tej 1 tojás 1 tk. só 1 mk. cukor 20 dkg puhára főtt sonka 3-4 ek.tejszínes torma kenéshez 1 tojás
márc. 10
17:09
Saját fia lőtte hátba a fegyvertartásért lobbizó nőt (hirado.hu)
Jamie Gilt a fegyverlobbi egyik legnépszerűbb női kampánytagja.
márc. 10
17:12
Ez járt Draghiék fejében, de mit hoz a jövő? (Privátbankár)
Összeült az Európai Központi Bank, amellett, hogy az uniós irányadó kamathoz is hozzányúltak, másról is döntöttek.
márc. 10
17:12
Görögország újabb migránsokat toloncolt vissza Törökországba (Infostart)
Görögország néhány napon belül másodszor toloncolt vissza nagyszámú migránst Törökországba - közölte csütörtökön a görög állami televízió (ERT).
márc. 10
17:14
Nikolic: Putyin támogatást ígért Szerbiának területi épsége megőrzéséhez (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök Oroszország támogatását ígérte Szerbia területi épségének megvédéséhez - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Tomislav Nikolic szerb elnök, miután az orosz vezetővel találkozott.
márc. 10
17:21
"Elmúltnyolcéveztek" egy jót a köznevelési kerekasztal ülésén (Spa Trend Online)
Akárhogy is, a résztvevők meg voltak elégedve a saját munkájukkal.
márc. 10
17:21
I. Ferenc József halálának 100. évfordulójára emlékeznek Ausztriában (Metropol)
Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban március 11-én nyílik meg az a tárlat, amely az uralkodóról szóló fotókat, grafikákat, folyóiratokat és magániratokat vonultatja fel.
márc. 10
17:21
Több százan vettek végső búcsút Psota Iréntől (ATV)
Több százan - családja, barátai, pályatársai és tisztelői - vettek végső búcsút Psota Irén kétszeres Kossuth- és Jászai-díjas színésznőtől, a nemzet színészétől csütörtökön a budapesti Farkasréti temetőben.
márc. 10
17:27
Bálint: Igen, én öltem meg Vivient (BorsOnline)
Beismerő vallomást tett a rendőrségen K. Bálint, akit a 20 esztendős Vivien meggyilkolásával gyanúsítanak.
márc. 10
17:27
Átadták a MÚOSZ díjait a sajtónap alkalmából (Infostart)
A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában csütörtökön Budapesten.
márc. 10
17:30
Bontsd magad apró egységekre és mindent túlélsz! (ProfitLine)
Az állandó változások közepette egy szervezetnek úgy van esélye a túlélésre, ha apró egységekre bontja önmagát, és a szervezet minden tagjának lehetőséget nyújt a változtatásra. A vezető felelőssége, hogy teret adjon, és önszerveződésre inspirálja a munkatársakat. Többnyire mindenkinek rendelkezésére áll a szervezeten belül a változtatáshoz szükséges információ és tudás. Ahhoz, hogy az emberek…
márc. 10
17:39
Átadták a MÚOSZ díjait a sajtónap alkalmából (Metropol)
A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában csütörtökön Budapesten.
márc. 10
17:39
Orbán Viktor megszüntetné a cafeteriát? (Spa Trend Online)
A kormányfő bejelentést tett az EU-pályázatokról és az állam hitelfelvételi lehetőségeiről is.
márc. 10
17:39
Hétfőn tárgyalóasztalhoz ül az MKP és a Most-Híd küldöttsége (hirado.hu)
A két párt eddig beszélő viszonyban sem volt.
márc. 10
17:39
Draghi csúnyán megtréfálta a befektetőket (Portfolio)
Csütörtökön az EKB több meglepetéssel is élt, az újabb lazító intézkedéseket kitörő örömmel fogadták az európai piacok, ám amikor Mario Draghi, az EKB elnöke arról kezdett el beszélni a...
márc. 10
17:39
Gusztustalan, mi megy a magyar kórházakban: emiatt sok a haláleset (Pénzcentrum)
Súlyos pénzekkel tartoznak az egészségügyi intézmények a takarító cégeknek....
márc. 10
17:39
Végső búcsút vettek Psota Iréntől (Metropol)
Több százan - családja, barátai, pályatársai és tisztelői - vettek végső búcsút Psota Irén kétszeres Kossuth- és Jászai-díjas színésznőtől, a nemzet színészétől csütörtökön a budapesti Farkasréti temetőben.
márc. 10
17:39
Playboy-modellel jár Jenson Button - fotók (Sport365)
Jenson Button gyorsan továbblépett tavaly decemberi szakítása után, egy újabb modellel szűrte össze a levet.
márc. 10
17:39
Eltemették Psota Irént (444.hu)
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI A Farkasréti temetőben tartott temetésen Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mondott beszédet.
márc. 10
17:41
Matolcsy Polttal ebédelt (Metropol)
Az erről tanúskodó képet Pápa Levente (Együtt) közölte Facebook-oldalán.
márc. 10
17:41
Döbbenetesen erős Colleen Bell beszéd a sajtószabadságról (Spa Trend Online)
"A szabad sajtó felelőssége, hogy a maga lényegében mutassa meg a gonoszt. "
márc. 10
17:45
Újabb haláleset várhat a Schobert-családra (BorsOnline)
Norbi első karácsonyi ajándéka volt Rékától a golden retriever, aki a legkisebb Schobert fiú, az ötéves Zalán születésnapján, csütörtök reggel jobblétre szenderült. Szulti tizennégy évig volt a család tagja, de hónapok óta gyengélkedett, így Schobertékat nem érte váratlanul a veszteség.
márc. 10
17:45
Budapest több pontján korlátozzák a forgalmat március 15-én (Infostart)
A március 15-ei állami ünnepségek miatt a főváros több pontján korlátozzák a forgalmat hétfőn és kedden, így az I., az V., a VIII. és a IX. kerületben is - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
márc. 10
17:45
Házaspár otthon, este a kanapén – minidráma egy percben (Éva Magazin)
„Szerintem mióta házasok vagyunk, neked a hangom hatására automatikusan kikapcsol az agyad, nem?” Ha nincs időd, pénzed vagy bébiszittered, hogy színházba menj és megnézz egy egész estés darabot; ha otthon elromlott a tévé, vacakol az internet, olyankor: olvass el egy egyperces jelenetet!   [cikk=48077]   – Endre, mit mondtam? – Mikor? – Most, tíz másodperccel ezelőtt. – Ne vizsgáztass,…
márc. 10
17:48
Túl sok volt a hiba a banknál – büntetett az MNB (Privátbankár)
Sokba kerül a K&H Banknak a tájékoztatási hiba, 27 millió forintot kell kiperkálniuk.
márc. 10
17:48
Nyilvánosságra kerültek a spanyol királyi pár magánüzenetei (Infostart)
Nyilvánosságra került a spanyol királyi pár másfél évvel ezelőtti üzenetváltása egy régi barátjukkal, amelyet azután folytattak, hogy kiderült: a férfi is érintett az ország egyik legnagyobb bankjában, a Caja Madridban történt hitelkártyacsalásban. A spanyol igazságügyi miniszter csütörtökön vizsgálatot indított a magánüzenetek napvilágra kerülése miatt.
márc. 10
17:57
Beteg, ami a tőzsdéken megy (Portfolio)
Csütörtökön az EKB több meglepetéssel is élt, az újabb lazító intézkedéseket kitörő örömmel fogadták az európai piacok, ám amikor Mario Draghi, az EKB elnöke arról kezdett el beszélni a...
márc. 10
17:57
"Hiányzol!" Kiszivárgott a spanyol királyi pár néhány magánüzenete (ATV)
Nyilvánosságra került a spanyol királyi pár másfél évvel ezelőtti üzenetváltása egy régi barátjukkal, amelyet azután folytattak, hogy kiderült: a férfi is érintett az ország egyik legnagyobb bankjában, a Caja Madridban történt hitelkártyacsalásban. A spanyol igazságügyi miniszter csütörtökön vizsgálatot indított a magánüzenetek napvilágra kerülése miatt.
márc. 10
17:57
Vélemény: Aki hülyének nézi a szurkolót, az a magyar futballnak árt (Agroinform)
Nyolcvan milliárd forintból gazdálkodik az állami tévé, de a sportcsatorna nézői nem érdemelik meg a rendes közvetítést.
márc. 10
17:59
Részvényeket hívtak le a Rábánál (Portfolio)
Törzsrészvényeket hívtak le a Rába munkavállalói. A menedzsment részvényopciós program keretében a Rába munkavállalói 3827 Rába törzsrészvényt hívtak le. A Rába saját részvény állománya ezzel 332...
márc. 10
18:01
27 millió forint bírság a K&H;-nak (Portfolio)
Pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 27 millió forintra bírságolta a K&H Bankot a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a hitelintézetnek legkésőbb június 30-ig meg kell szüntetnie a szabálysértéseket. Az MNB...
márc. 10
18:03
7 hétköznapi trükk: így hasznosítsd a maradékot! (Mindmegette)
Mit tegyél, ha főzés közben megmarad a zeller, a karalábé, a petrezselyem zöldje? Mit tegyél, hogy napokig friss maradjon a megvásárolt kenyér? 7 bevált praktikát mutatunk be!
márc. 10
18:03
Jim Kearneyt nevezték ki a UPS magyarországi országigazgatójává (ProfitLine)
A UPS a mai napon bejelentette, hogy Jim Kearney lesz a vállalat magyarországi országigazgatója, és emellett felel majd a romániai és görögországi leányvállalatokért is. A vezető székhelye Magyarországon lesz.
márc. 10
18:05
Egyszerű fűszeres kenyér (Mindmegette)
25 dkg durumliszt 25 dkg rétesliszt 1 cs sütőpor 2 ek burgonyapehely vagy burgonyapüré por 1 db közepes savanykás alma 2 ek étolaj 2 mk só kb. 4 dl hideg víz 1 tk őrölt fahéj magvak a szóráshoz pl. tök, napraforgó vagy len
márc. 10
18:05
Rohamléptekkel fejlődik a networking Magyarországon (ProfitLine)
A networking, illetve a networking fejlesztésében hazánkban is meghatározó szerepet játszó BNI által képviselt üzleti modell eredményeit tekintették át a magyar üzletemberek a Nemzetközi Networking Héten®, március 8-án és 9-én. A tudatos üzleti kapcsolatépítés legjobb módszereit és legújabb fejlesztéseit bemutató konferencián több mint 600 magyar vállalkozó épített új üzleti kapcsolatokat a…
márc. 10
18:06
Fájhat Putyinék feje – rosszul fogy az orosz olaj (Privátbankár)
Nem érkeztek szép számok az orosz külkereskedelem oldaláról, jóval kevesebb pénzt hoz az olaj és a földgáz.
márc. 10
18:06
Premier League - Ranieri továbbra is üldözőit tartja esélyesnek (Infostart)
Claudio Ranieri, az angol listavezető Leicester City vezetőedzője továbbra is üldözőit, a második helyen álló Tottenham Hotspurt, illetve a harmadik Arsenalt tartja a Premier League esélyesének.
márc. 10
18:08
Jobban élünk, mint valaha: tényleg azt hiszed, hogy régen minden jobb volt? (Privátbankár)
Ha a mai helyzetet összehasonlítjuk a 100-150 évvel ezelőttivel, egyáltalán nem olyan biztos, hogy olyan rossz dolgunk van - Fellegi Tamás, a Privátbankár.hu szakértője szerint egyenesen a lehető legjobb világban él az emberiség, a "boldog békeidők" igazából csak egy illúzió volt. Persze a média leginkább a negatív dolgokkal foglalkozik, nem csoda, ha nem érezzük olyan jól magunkat.

Keresés