Egyre több művész mer nyilvánosság elé állni, vállalva, amiről évekkel ezelőtt még csak sugdolóztak és titokban mertek beszélni. Ma már egyre többen hangosan is kimondják: létezhet a köztévében valamiféle lista, amelynek alapján valakit illik vagy nem illik behívni a beszélgetős műsorokba.
Jelentjük: nincs több Törőcsik András-mezrelikvia. Az utolsót szerdán százezer forintért egy pápai illetőségű rajongó vihette haza a Retro Foci árverését követően.
Bemutatott a bíráknak, az éhségsztrájk folytatását ígérte és elénekelte hazája himnuszát. Ezzel zárult az ukrán katonai pilóta, Nadia Szavcsenko pere, akit az orosz hatóságok újságírók meggyilkolásával vádolnak. Közben a külvilág nyomást fejt ki Moszkvára, hogy engedjék el az ukrán pilótát.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a bajnokság 24. fordulójában Radó András találatával 1–0-ra nyert a Békéscsaba ellen. Az összecsapás után a gólszerző értékelt a fradi.hu-nak, a felvételen láthatjuk a győztes gólt is.
Gyorsan betelhet a Nemzeti Eszközkezelő 35 ezres kvótája, a befogadások ugyanis már 32 ezernél tartanak - írja a Világgazdaság. Február végéig 32 ezer ingatlant fogadott be a NET, így már csak...
15 évig titkolta, de most elárulta Farkas Flórián, hogy hol és mikor érettségizett. Az Oktatási Hivatal kedden még nem találta az erről szóló dokumentumokat a nyilvántartásában, de miután a sajtó is beszámolt a hírről, szerdára meglett a keresett bizonyítvány és a törzslapszám.
Már szerdán is alig mozdult a forint, a nap második felében sikerült csak egy kis erősödést produkálni, majd ez a kivárás folytatódott csütörtökön is. A befektetők az EKB délutáni kamatdöntő ülésére...
Egy észak-svédországi városban arra figyelmeztették a nőket, hogy ne járjanak egyedül éjszaka, miután megsokasodtak az erőszakos támadások és a nemierőszak-kísérletek.
Februárban Kínában a vártnál magasabb, 2,3 százalékos volt az infláció éves bázison - tájékoztatott közleményében az országos statisztikai hivatal csütörtökön. A februári inflációs ráta 2014 óta a...
Hogy mit terveznek és mikor állnak elő vele, azt nem tudni, de nem akarják tétlenül nézni, ahogy a Google és a Facebook nálunk is "adómentesen" szedi meg magát.
Kamatdöntő ülést tart ma az Európai Központi Bank (EKB) kormányzó tanácsa. Az egyre borúsabb globális gazdasági kilátások és a makacsul alacsony infláció miatt az elemzők túlnyomó többsége szerint az EKB további hitelkönnyítő intézkedéseket hoz, de arról megoszlanak a vélemények, hogy milyen eszközöket és milyen agresszíven vet be.
Kicsit késve kapott észbe a vagyongyarapodási vizsgálat alá vont magánszemély, amikor arról kellett az adóhatóság előtt számot adnia, honnan is volt a pénze. Érveit az adóhivatal és a bíróság sem vizsgálta, így került a Kúria elé.
Innovatív adózási megoldásokon dolgozik a gazdasági tárca, hogy a hazai internetes társaságok ne szenvedjenek versenyhátrányt az olyan globális online vállalkozásokkal szemben, mint a Google és a Facebook - írja a csütörtöki Világgazdaság a nemzetgazdasági tárca tájékoztatására hivatkozva.
Februárban Kínában a vártnál magasabb, 2,3 százalékos volt az infláció éves bázison - tájékoztatott közleményében az országos statisztikai hivatal csütörtökön.
Nem kell félni a bóvli kötvények piacán legutóbb látott mélyrepüléstől, a recessziós félelmek eltúlzottak - véli a szektor utóbbi 10 évi legjobb portfólió kezelője a Bloomberg tudósítása szerint. ...
A tegnapi hírek szerint a Csányi Sándorhoz köthető szingapúri alap tovább vásárolta az OTP (350.000) és MOL (75.000) részvényeket. Érdemes követnünk a leggazdagabb magyart?
Repülőgépeket lízingel az Amazon és elindítja a saját légi csomagszállító szolgáltatását, hogy kevésbé függjön a piac olyan nagy szereplőitől, mint a FedEx, vagy a UPS és hogy csökkentse a költségeit...
Tüntetünk, tiltakozunk, tömegesen lépünk ki a kamarából – ilyen tartalmú levelet kapott Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) alelnöke a minap felháborodott építési vállalkozóktól. A téma: a kamarai tisztújítás.
Szia Sanyi Bá! Minden tiszteletünk a leggazdagabb magyaré. Aki mer az nyer, sok pénzt csak sok részvényből lehet csinálni, biztosan ezért vették megint Szingapúrból az OTP és MOL részvényeket. Mindenesetre mi drukkolunk. Legyen ez az ámen az elmúlt évek ómenjére és fogadjuk el, hogy ekkora fantázia van a magyar tőzsdében. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Pedig ...
Kiterjesztette az ország egész területére a migrációs válsághelyzetet a kormány - jelentette be a belügyminiszter. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában jelezte, hogy a válsághelyet eddig is érvényben volt, csak nem az egész országra.
Csak akkor maradhat Szerbiában az a mintegy kétezer bevándorló, aki a határok lezárása és az ellenőrzések szigorítása nyomán az országban rekedt, ha menedéket kér ott, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza - közölte értesülését a Danas című szerb napilap csütörtökön.
Stagnálásra vagy kisebb mértékű emelkedésre számítanak a tőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a csütörtöki kereskedési nap kezdetén stagnálás vagy kisebb mértékű emelkedés várható. Befolyásolja majd a kereskedést az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának kamatdöntő ülése, ugyanis a döntést követően a BUX az…
A BMW kilenc nappal korábban közzétette a 2015-ös év legfontosabb számait, amelyből kiderült, hogy a luxusautó-gyártó rekordot ért el az értékesítések, az árbevétel és a nettó eredmény tekintetében....
Senkit nem kértem arra, hogy a választási irodánál jelenjen meg és sem a népszavazási kezdeményezést benyújtó hölgyet, sem a férjét nem ismerem – jelentette ki a Magyar időknek adott interjúban Kubatov Gábor.
A magyar energiastratégia teljes mértékben összhangban van az uniós éghajlat- és klímastratégia, az Európa 2020 célkitűzéseivel és követi a világtrendeket.
Vizsgálják az olasz hatóságok a Credit Suisse-t. A vád az, hogy a svájci nagybank vagyonosabb ügyfeleinek segített a pénzüket offshore számlákra menekíteni az olasz hatóságok radarja alatt a Reuters...
Tök ciki, hogy ez inkább valóság, mint fikció! Ez volt az első gondolatom, amikor megnéztem a „Younger”-t – a szenior gyakornok témára reflektáló, itthon még nem játszott, de külföldön két évaddal ezelőtt debütált amerikai sorozatot. Szóval ciki. Mégis, mi mást lehetne mondani arról, ami az életkor megítélése terén a munkaerőpiacon történik? A „fiatalság nimbusz” annyira népszerű, egyben annyira…
Tizenkét évnyi pereskedés után a brit bíróság kimondta: a Deutsche Bank és a UBS is bűnös adóelkerülés vádjában, az ügy feltárását még a brit adóhatóság kezdeményezett a két nagybank ellen. A vád...
A növekedési várakozásokkal ellentétben, csökkent Németország exportja januárban, míg az import a vártnál nagyobb mértékben nőtt, ami arra utal, hogy a gyenge külföldi kereslet fékezi a legnagyobb...