Épp a hét elején számoltunk be a szép lassan feljebb és feljebb kúszó üzemanyagárakról, erre a MOL egy újabb áremelést jelentett be: március 11-től, vagyis holnaptól további 4-4 forinttal fog emelkedni a benzin és a gázolaj magyarországi kiskereskedelmi ára.
Néha úgy éreztük, hogy Subaru mellett az utóbbi években egy kicsit elszaladt az idő, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne gyártanának remek autókat a japánok – ahogyan az tegnapi tesztünkből is kiderült –, ráadásul tavaly eladási rekordot is döntöttek. A japánok ráadásul a hírek szerint szeretnének izgalmasabb vizekre evezni, ugyanis a BRZ mellé érkezhet a jövőben egy középmotoros…
Nem is hinné, mennyi igazolás, nyilatkozat szükséges ahhoz, hogy munkáltatója megállapíthassa az adóját. Közeleg a határidő! A magánszemély január 31-ég leadott nyilatkozata alapján a munkáltató az adóalapot és az adót a március 20-áig átadott igazolások figyelembevételével az adóévet követő év április 30-áig állapítja meg.
A vadonatúj Porsche 911 R múlt heti genfi leleplezése óta a sportautó hatása alatt állunk, személy szerint, vérbeli autómániásként és a vezetés színtiszta örömeinek szerelmeseként szinte minden éjjel előkerül álmomban a vörös csíkokkal díszített fehér Porsche.
Túl egyszerű elvek alapján működik a munkaügyi központokban bevezetett új munkaerő-piaci szűrőrendszer, véli az Európai Bizottság, amely olyanokat is közmunkára küld, akik nem oda valók, írja a Napi.hu.
Több mint 250 menekült önként elhagyta az idomeni határátkelőnél lévő tábort, miután a két napja szakadatlanul ömlő eső sártengerré változtatta a környéket - jelentette a görög média csütörtök reggel.
Nem hagy fel a koszovói ellenzék a tiltakozással, a csütörtöki pristinai parlamenti ülést ismét könnygázhasználat miatt kellett későbbre halasztani - jelentette internetes oldalán a Koha Ditore című koszovói napilap.
A cafeteria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.
Megkezdődött a vesztegetéssel és csalással vádolt Jóna Mecger volt askenázi főrabbi pere Jeruzsálemben - jelentette csütörtökön honlapján a Háárec című izraeli napilap
Magyarországon 4,1 ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság, ez két éven belül 20 százalékos csökkentést jelent, ami rendkívül jó adat - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten.
A fiatalok elvándorlásáról, gazdaságpolitikai irányokról, megvalósítható teljes foglalkoztatásról és az országra leselkedő legnagyobb veszélyekről is beszélt Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján. A miniszterelnök elmondta azt is, miért nem tartozik hálával Magyarország az Európai Uniónak.
A Deák téren folytatódott csütörtök délelőtt a fővárosi taxisok demonstrációja, amelyen a Uber és más hasonló közösségi személyszállítási szolgáltatások működése ellen tiltakoznak.
A cafeteria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.
A Honda ismét kezdi visszanyerni sportosabbik énjét, s a feltámasztott, legendás NSX-szel ismét ott van a nagyok között, méghozzá egy hibrid sportgép formájában. Azonban a japánok nem állnak meg itt, s a Type R sportos divízió áldásos munkájának köszönhetően egy még élesebb és gyorsabb gép születhet majd meg az NSX kőkemény sportverziójaként.
És ez még hagyján, mert Einstein egy román költőtől lopta az elméleteit, akit aztán a zsidók megpróbáltak higannyal megmérgezni, de a költő szervezete erős volt, így végül egy téglával kellett agyonverni. Vagy mi.
Áll a Frontex most kiadott jelentésében. További 466 ezren a nyugat-balkáni útvonalon, Szerbián át értkeztek az EU-ba. Az majdnem egymillió menekült, csak tavaly októberben, novemberben és decemberben. (Reuters)
A cafeteria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.
Törökországnak a menekültek visszafogadásáról szóló ajánlata azokra a migránsokra nem vonatkozik majd, akik már elérték a görög szigeteket, tehát jelenleg az Európai Unió területén tartózkodnak - közölte Volkan Bozkir, Törökország európai ügyekért felelős minisztere csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában
Délután fél kettőtől immár szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóját tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az eseményről folyamatosan tudósítunk. ...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) minden rendelkezésre álló eszközt kész bevetni az inflációs cél elérése érdekében - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke csütörtökön.
A horvát kormány elfogadta a 2016-os költségvetés tervezetét csütörtökön, amelyet a parlamentnek is meg kell még szavaznia. A tervezet szerint az idén 2,7 százalékos államháztartási hiánnyal, 2 százalékos gazdasági növekedéssel és két év defláció után 0,1 százalékos inflációval számolnak.
A legjobb eszköz a nyugat-balkáni stabilitás, béke és fejlődés garantálására az euroatlanti integráció hiteles perspektívája - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Mit sikerült elérni az előző uniós támogatási ciklus során és mire számíthattunk a 2014-2020-as ciklusban? Ezeknek a fő kérdéseknek szentel ma külön konferenciát a Portfolio "Uniós Források 2016"...
Manapság egyre több teljesen elektromos és konnektorról tölthető hibrid négykerekűvel találkozhatunk a piacon, ami mindenképpen örömmel tölthet el bennünket, azonban van néhány bökkenő is ezzel kapcsolatban. A különböző gyártók ugyanis legtöbbször különböző csatlakozószabványt használnak autóikon, mely nagyban megnehezíti a töltőállomások infrastruktúrájának fejlesztését. A Volvo ez ellen lépett…
Titkosszolgálati információk alapján hozott döntést a kormány a migrációs válsághelyzet kihirdetéséről – ezt Csepreghy Nándor miniszterhelyettes mondta az ATV Start című műsorában.
Sajnos nem nekem jutott eszembe ez a gyönyörű képzavar, hanem Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős államtitkárnak, aki a szóvicdíjas "Zsendülés II. Kertészeti Konferencia" nyitónapján lelkesedett azért, hogy a kertészetek 2015-ben összesen 376,9 milliárd forintot "bocsátottak ki", ami a teljes mezőgazdasági termelés 15,4 százaléka volt. (Via MTI)
Szinte minden autógyár életében vagy egy korszak, amikor az összkerék-hajtású a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap egyes, vagy közel az összes modelljében. Ennek nem utolsó sorban piacpolitikai okai...