Az AS Roma 2-1-re nyert az Udinese otthonában a Serie A 29. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi együttes sorozatban nyolcadik sikerét aratta a Serie A-ban. Ennél komolyabb szériával csak a Barca büszkélkedhet jelenleg a topligákban (egymás után 12 győzelem).
A brit pénzügyminiszter szerint a vártnál sokkal rosszabb külső gazdasági környezet miatt pótlólagos kiadáscsökkentésekre lesz szükség Nagy-Britannia következő költségvetésében.
Nagy erejű robbanás történt vasárnap este Ankara belvárosában. Helyi televíziós beszámolók szerint 34-en meghaltak és 125-en megsérültek a gépkocsiba rejtett pokolgép robbanásának következtében. Fél év alatt ez a harmadik pokolgépes terrorakció Törökország fővárosában.
A rap mellett a megszokottnál több színészi játék és ének várja az érdeklődőket az idei Red Bull Pilvakeren, amelyet immáron negyedik éve rendeznek meg március 15-én az Erkel Színházban - mondta el az MTI-nek Farkas Roland "Wolfie", a szervezők egyike.
Március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Midrandben a Dél-afrikai Magyar Szövetség által szervezett március 15-i ünnepségen.
A 25 éve kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot, de az általa vezetett eddigi kormánykoalíció elveszítette többségét az urnazárás után megjelent első eredménybecslések alapján a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban vasárnap rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson.
A 25 éve kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot, de az általa vezetett eddigi kormánykoalíció elveszítette többségét az urnazárás után megjelent első eredménybecslések alapján a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban vasárnap rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson
Ismét örömteli hetet zártak a magyar tőzsdében hívő befektetők. A Magyar Telekom kivételével az összes vezető részvénnyel jelentős heti hozamokat lehetett elérni és a forgalom is szépen növekedett. Nézzük a részleteket!
Dimitri Payet 25 méteres szabadrúgásgólt lőtt az Old Traffordon David de Gea kapujába az FA-kupa-negyeddöntő 68. percében, de a hajrában Anthony Martial egyenlíteni tudott a West Ham ellen a 83. percben (1-1). Újrajátszás lesz az Upton Parkban. Az elődöntő sorsolását hétfőn rendezik.
Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns elhárított magától minden felelősséget a kampányrendezvényein történt erőszak miatt, és azt állította, hogy ő csupán "üzenetközvetítője" az amerikai társadalom bajainak.
Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter európai szankciókat helyezett kilátásba vasárnap az ezen a héten végrehajtott iráni ballisztikusrakéta-kísérletek miatt.
A németországi Szász-Anhalt tartományban a 2002 óta kormányzó Kereszténydemokrata Unióra (CDU) szavaztak a legtöbben a vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után megjelent első eredménybecslések szerint, de a CDU vezette koalíció a partner szociáldemokrata párt (SPD) gyengülése és az Alternatíva Németországnak (AfD) párt előretörése miatt elveszítette többségét
A Zöldek kapták a legtöbb szavazatot az urnazárás után közölt első eredménybecslések szerint a németországi Baden-Württemberg tartományban vasárnap rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson
Egy éves a vasárnapi boltzár! Összességében nem csökkent a kiskereskedelmi forgalom az egy éve életbe lépett vasárnapi boltzár bevezetése óta, ám hogy a törvénymódosítás milyen átrendeződést hozott, nem tudni - mert a hatóságok nem hozzák nyilvánosságra az online kasszák pontos adatait. A kereskedők szerint rugalmasabb szabályozásra lenne szükség - különösen a Balatonnál -, a vasárnapi…
Helyi választásokat tartottak ma 3 német tartományban. Kettőben elverték Angela Merkel pártját, az erős bázisnak számító Szász-Anhaltban viszont nyertek. A mostani választások eredményeit a szakértők válaszként is értelmezik a kancellár menekültpolitikájára.
Az Iker és a Bika jegyűek lenyugszanak, az Oroszlánok felpörögnek! KOS (Március 21. – április 20.) Ha a hosszú hétvégén végig csak a gyerekek és a családod körül ugrálsz, nem csoda, hogy ugyanolyan fáradtan kezded a hetet, mint ahogyan zártad. Nem kell minden percet házimunkával tölteni, sőt akár egy étterembe is elmehetnétek ebédelni valamelyik nap, hogy az így megspórolt időt magadra…
Mintegy félmillió esetben indított pótdíjas eljárást az útdíjszedő a fizetős utakon közlekedőkkel szemben, az esetek 78 százalékában azért, mert az autósok nem váltották meg az e-matricát - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az MTI érdeklődésére.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap este Ankara belvárosában: a nagy erejű robbanás következtében legalább 27 ember vesztette életét, hetvenöten pedig megsebesültek - közölte Ankara kormányzója.
Varga Éva független jelöltet választották polgármesternek a Baranya megyei Szentkatalinban vasárnap tartott időközi választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője
Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási "szupervasárnap" első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba, így a Merkel-kormány…
A Tottenham Hotspur Harry Kane duplájával 2-0-ra győzött a sereghajtó Aston Villa vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi játéknapján. Dele Alli adta a két gólpasszt.
A Borussia Dortmund hazai pályán 2-0-ra győzött a Mainz ellen a Bundesliga 26. fordulójának vasárnapi zárómeccsén, és továbbra is öt ponttal marad el a címvédő, listavezető Bayern Münchentől. A meccset haláleset árnyékolta be.
A Baranya megye területén az elmúlt évtizedekben előkerült érme- és kincsleletekből nyílik kiállítás március 16-án a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Múzeum Galériájában.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap este Ankara belvárosában: a nagy erejű robbanás következtében legalább 27 ember vesztette életét, hetvenöten pedig megsebesültek - közölte Ankara kormányzója
Bár november 8-ig nem dől el, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, már minden államban zajlanak az előzetes választások. Az esélyek még mindig nagyon kiegyenlítettek, nem látható előre, hogy a választási folyamat végén a demokraták vagy a republikánusok jelöltje lesz-e a befutó, és az eredmény milyen irányba befolyásolhatja az amerikai árfolyamokat. A Fidelity International…
A magyar női kézilabda-válogatott nem tudta bebiztosítani a helyét a decemberi, svédországi Európa-bajnokságon, miután vasárnap Érden egy góllal kikapott a lengyel csapattól.
Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási...
Hatodik alkalommal rendezik meg március 20-án a Szent Patrik napi felvonulást és fesztivált Budapesten, az ünnepségen idén több mint 15 együttes fog ír zenét játszani, a felvonulás végállomásán változatos zenei, táncos, gyermek, családi és gasztronómiai programok várják a résztvevőket - közölte a szervező Ír-Magyar Üzleti Kör Egyesület (IHBC) az MTI-vel.
A három tartományból csak egyet tudott megnyerni a CDU a vasárnapi németországi választáson, és Angela Merkelnek az is figyelmeztető jel, hogy a pártja mindenhol visszaesett, Baden-Württembergben 12...