Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási “szupervasárnap” első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba, így a Merkel-kormány…
Állatvédők közbelépésére nem altatják el azt a kutyát, amelyik Nádasdladányban halálra mart egy idős asszonyt. Ahogy arról híradónk is beszámolt, az idős nő egy olyan területre ment be, amelyről még a fia is azt állította: tudta, hogy ott szabadon vannak a kutyák. Hogy miért ment oda, ahol később az egyik kutya megtámadta, még nem tudni. Az állatot elkülönítették, most pedig egy rehabilitációs…
Magyarország függetlenségét veszélyezteti az Európai Unió döntése a bevándorlók kötelező szétosztásáról - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Moszkva akkor fog együttműködni Washingtonnal, ha az megfelel az érdekeinek, és kemény választ fog adni a barátságtalan amerikai lépésekre - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz REN-TV kereskedelmi csatornának nyilatkozva.
Olaj a tűzre Palkovics László nyilatkozata – ezt a március 15-i nagyszabású pedagógustüntetésre készülő Pilcz Olivér mondta híradónknak. A nyílt leveléről ismertté vált miskolci tanár úgy véli: az államtitkár megfenyegette azt a tanárnőt, aki sztrájkot hirdetett a helyettesítési problémák miatt. További részletek a videóban.
Tragikus módon vesztette életét a 41 éves, nyírkátai Sz. Rita. A nő a testvére gyermekeit vitte cukrászdába, de egy óvatlan autós nekik rohant. Szerettei végignézték az imádott nagynéni haláltusáját.
Mohamed prófétát sértő "nyelvbotlása" miatt vasárnap felmentették hivatalából az egyiptomi igazságügyi minisztert, Ahmed ez-Zendet - jelentette a CBC Extra egyiptomi hírtévé a kormányszóvivőre hivatkozva.
Ismét ellenőrzik az autósokat az osztrák határnál, emiatt jókora kocsisor torlódott fel Sopronnál - jelentette a helyszínről hétfő reggel az M1 tudósítója, aki a Híradóban azt mondta, az ellenőrzések várhatóan reggel 8 óráig tartanak majd.
Dél-Budától Óbudáig egy lendülettel lehet eljutni a 19-es és a 41-es villamossal, vagy vissza. A Lánchíd budai villamosalagútjának felújítását kellett kivárni, most már az is megvan. A budai fonódó villamosra összesen 15,9 milliárd forintot költöttek.
Annak ellenére, hogy lezárták az európai határokat, ezrek indulnak még mindig el Németország felé, többek között Szíriából, Irakból és Pakisztánból. A legtöbben illegálisan lépik át a török-szír határt. A törökországi menekült táborok szinte teljesen megteltek. Az ott élők viszont azt mondják, ők nem akarnak Európába jönni. Törökországból Novák András kollégánk tudósít. További részletek a…
A kormány elvesztette nemzeti jellegét, a kiváltságosok kormányává vált. Az MSZP elnök-frakcióvezetője a budai Várban, Táncsics Mihály egykori börtönénél azt mondta: a kabinet 270 millió forintot költ majd Orbán Viktor védelmére, és eddig több mint 20 milliárd forintba került az apparátus várba költöztetésére. Tóbiás József szerint a kormány urizál azzal, hogy milliárdokat költ saját magára,…
Bakács Tibor Settenkedő a március 4-i, Honthy és Hannah című élő rádióműsorában cigányozta Orbán Viktort, amivel nem csak a hallgatók, de a rádió vezetősége szerint is átlépett egy határt.
Erkel és európai kortársai címmel rendezik meg az Erkel Ferenc Társaság 27. történelmi hangversenyét március 15. alkalmából a gyulai városháza dísztermében.
Az elmúlt egy hét özönvízszerű esőzései miatt az egész tábor valóságos sártenger, bokáig gázolnak benne. A higiéniás feltételek szörnyűek, egyre jobban terjednek a betegségek is.
Ültetési rend kialakításában és költöztetésben adott mérnöki tanácsokat a Főtávnak 2015-ben bruttó hét és fél millió forintért egy vállalkozás, amely a cégjegyzék szerint 2014-ben egy fővel működött, és alig 114 ezer forint árbevétele volt.
Itt a tavasz, a borongós, késő téli, kora tavaszi időben még mindig jól esik egy tartalmas, melengető leves. A tél végi időszakban érdemes felhasználni a betárazott babjainkat és összeütni egy tartalmas, gazdag bablevest, amihez akár felhasználhatjuk a húsvéti sonka főzőlevét is.
Négyszázöt határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 112 , szombaton 195, vasárnap 98 migránst fogtak el. Az év első heteiben országosan, naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, de februárban és márciusban is előfordult…
Egy bírósági döntés nyomán Klaus Johannis román elnök visszavonta Tőkés László 2009-es román állami kitüntetését, amit az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott. A lépést még Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte, amiért Tőkés felvetette az ötletet, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. A Hetek cikke.
A nácikhoz hasonló módszerekkel képzi ki gyerekkatonáit az Iszlám Állam – derül ki egy, a napokban közzétett jelentésből. A dzsihádista szervezet nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére: a gyerekeket, akik természetesen a Korán tanításaiban is elmélyednek, egészen fiatalon hozzászoktatják az erőszakhoz és a brutalitáshoz. Ezt az új generációt az iszlamista harcosok „jobbnak és tisztábbnak”…