Megerősítették japán szakemberek, hogy Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjának falai mögött létezik két, eddig feltáratlan kamra, amelyek egyike Nicholas Reeves brit régész szerint a gyönyörű mellszobráról híres Nofertiti királynő maradványait rejtheti.
A Mol igazgatósága ma ülést tartott, és személyi kérdéseken túl döntött arról is, hogy 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja. A Mol igazgatósága 2016. március 17-én tartott ülést, ezen...
Az Eni bejelentette, hogy a mozambiki kormány miniszteri tanácsa áldását adta a délkelet-afrikai ország partjai mellett felfedezett Coral földgázmező kitermelési tervének első szakaszára, amely körülbelül 140 milliárd köbméternyi földgázt érint.
Nullára is kihozhatjuk a rezsiszámlát, igaz, ehhez az elején nagyobb anyagi áldozatra és hosszútávú tervezésre van szükség. Itthon kevésbé ismeri a lakosság a passzívházak lehetőségeit, pedig a megújulókra támaszkodó energiaellátás egyre olcsóbb. Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetőjét kérdeztük arról, mennyire lehet népszerű a csok és nok idején az ilyen típusú lakás.
Új irodahelyiségeket kapott a FAO Közös Szolgáltató Központ (FAO SSC) a Földművelésügyi Minisztérium (FM) épületében, a 900 négyzetméteres bővítéssel immár 4600 négyzetméternyi irodaterület áll az ENSZ szakosított szervezetének rendelkezésére Budapesten. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az új irodák szoboravatással összekötött megnyitóján hangsúlyozta, Magyarország számára…
Megkezdődött Brüsszelben csütörtök délután az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a migrációs válság, annak lehetséges megoldásai, valamint a Törökországgal folyamatban lévő tárgyalások folytatása és az EU-török megállapodás elfogadása állnak. Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek célja a migrációs beáramlás megállítása.
Törökország sokat kér, és a követelései már inkább zsaroláshoz hasonlítanak, mint segítségkéréshez - mondta Charles Michel belga kormányfő az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön
A Mol Nyrt. igazgatósága 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének - tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.
Az ATV műsorvezetője, Péterfi Judit sportfilm kategóriában vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság Ezüstgerely Albizottságának sport-művészeti pályázatán a második díját.
Civil szervezetek állították le csütörtökön a városligeti fák kivágását. A parkrehabilitációt a Magyar Zene Háza területének megtisztításával kezdték. A Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint sok beteg fától is meg kell tisztítani a parkot.
Az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a migrációs válság, annak lehetséges megoldásai, valamint a Törökországgal folyamatban lévő tárgyalások folytatása és az EU-török megállapodás elfogadása állnak
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, míg a japán jennel szemben gyengült
Törökország sokat kér, és a követelései már inkább zsaroláshoz hasonlítanak, mint segítségkéréshez - mondta Charles Michel belga kormányfő az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
Egy újabb szexuális bántalmazással gyanúsított pap ügyében merült fel csütörtökön Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, a 65 éves Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek a neve, akit pedofil papok áldozatai már megvádoltak azzal: tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak.
Jane Fonda már 78 éves, és még mindig rendszeresen beszél a szexről a nyilvánosság előtt. Sőt úgy tűnik, nem csak beszél... A 78 éves Jane Fonda az elmúlt években többször is nyíltan beszélt arról, hogy még mindig aktív szexuális életet él és ezt teljesen normálisnak tartja az ő korában is. És ha ő képes rá, akkor bárki... [cikk=41561] Kattints a galériánkra és tudd meg, mi a titok nyitja…
Őze Áron Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt választotta a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának a dunaújvárosi közgyűlés csütörtökön.
Az Európai Unió különböző szabálytalanságok miatt visszatartja a 2007-2013-as pénzügyi ciklusban Magyarországnak járó fejlesztési támogatások 10 százalékát, mintegy 775 milliárd forintot - közölte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) képviselője.
A magyar kormány érvelésének minden pontban helyt adva döntött az Európai Unió Bírósága egy pakisztáni bevándorló ügyében, Magyarország a dublini rendszer keretében is joggal küldhet vissza biztonságos harmadik országba migránsokat - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) csütörtökön az MTI-vel.
A JP Morgan várakozása szerint nem a szokásos, hanem attól eltérő időpontokban emelhet kamatot a Fed. Tegnapi kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán az...
Akár ötszáz milliós állami támogatást is bezsebelhetnek a nemzeti otthonteremtési közösségek szervezői, mondta az ATV Start-ban Lovas Judit közgazdász.
A rendőrség rekord számú kiskorút tartóztatott le Nagy-Britanniában terrorista vétségek miatt tavaly, ugyanakkor az őrizetbe vett nők száma is magas volt - derült ki a csütörtökön közzétett hatósági adatokból.
Együttműködési megállapodást kötött a Lengyel Művészeti és Tudományos Akadémia valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A két köztestület a jövőben többek közt kiadvány- és információcserével és új együttműködési formák kialakításával fejleszti kapcsolatait. A holnap kezdődő, két napos Magyar-Lengyel Barátság Napja programsorozat és a Magyar-Lengyel Szolidaritás Évének eseménysorozatába illeszkedő…
Folytatódik idén is a Nemzeti Borkiválóság Program, a fehér- és rozéborok országkóstolóját hirdették meg, amire május 2-ig lehet jelentkezni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Gál Péter hozzátette: a tavaly őszi jó termés után kijelenthető, hogy a 2015-ös évjáratú borok jók lesznek.
A magyar kormány célja, hogy kizárólag önkéntes alapon történjen bármifajta menekültcsere vagy betelepítés az Európai Unió és Törökország között készülő esetleges migrációs egyezmény keretében - hangsúlyozta Orbán Viktor csütörtökön, az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozója előtt.
Elnöksége utolsó évében, tavaly 3,32 millió eurót (1,03 milliárd forint) vett fel fizetésként Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezetője, akit korrupciós botránya miatt hat évre eltiltottak minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.
Kamondi Zoltán mindig a saját útján járt, kísérletezett nagy erővel és szenvedéllyel, felforrósította maga körül a levegőt - emelték ki az MTI-nek az elhunyt filmrendezőre emlékezve pályatársai: tanára és alkotótársa, Koltai Lajos operatőr, rendező, valamint egykori osztálytársa, Zilahy Tamás film- és tv-rendező.
Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei - tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-t csütörtökön.