Az idei volt a legmelegebb február a Földön a hőmérsékleti feljegyzések 1880-as kezdete óta, és február volt a tizedik egymást követő hónap, amikor megdőlt a globális melegrekord az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint.
10 százalékkal kevesebb kamasz dohányzik ma Magyarországon, mint 3-4 évvel ezelőtt - ez derült ki egy nemzetközi kutatásból. Az Egészségügyi Világszervezet 42 országra kiterjedő jelentésében hazánk azonban még mindig az alsó egyharmadban van, vagyis még vannak tennivalók - mondta az InfoRádiónak az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A Szaúd-Arábia és Thaiföld között több mint 25 éve tartó gyémántviszályban újabb fordulat következett be, mivel a drágakövek tolvaja úgy határozott, hogy lemond világi életéről, és szerzetesnek áll - közölte csütörtökön a dpa német hírügynökség.
A mai naptól lehet regisztrálni az idei év legnagyobb országos közösségi és szabadidősport-rendezvényére, a Nemzeti Bor Maratonra - jelentették be a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon. A május 13. és 22. között megrendezésre kerülő Nemzeti Bor Maraton 2057 kilométer hosszú útvonala Magyarország 121 települését érinti, és hazánk mind a 22 borvidékén keresztül halad. A megszakítás nélkül, tíz…
Az olasz vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő huszonnégy órás sztrájkja indítja el az olaszországi közszolgáltatási dolgozók munkabeszüntetését, amely pénteken Róma és Milánó városát is megbéníthatja.
A megszólított lengyel kormányfő mellett Orbán Viktor és David Cameron is reagált csütörtökön az EU-csúcs előtt Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének a lengyelországi alkotmányos helyzetet illető kritikájára - írja a BruxInfo.
2020-ra akár 180 kilogrammra is emelkedhet az autókban felhasznált alumínium súlya, részben azért, mert a súlycsökkentéssel az autók károsanyag-kibocsátása is tovább csökkenhet. Jelenleg Európában...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára szerint a március 15-ei pedagógusdemonstráción egy szakmai ügyet alakítottak politikai megmozdulássá; ez az irány azonban nem jó.
Sarkadi kolléga a helyszínről jelenti, hogy jelenleg a tűzoltók oltják a tüzet a korábban kiürített házban. A helyszínen sok a mentő és tűzoltó, az utcában áll a forgalom.
Bele sem gondolunk, mi történik, ha nincs ott a kamera, és az egyik szereplő nem Illés Zoltán volt államtitkár. Elszabadultak az indulatok a Városligetben.
Elfogadható a migrációs krízis megoldására összeállított EU-török megállapodás-tervezet Szlovákia számára - nyilatkozta Brüsszelben Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Tanács ülésének nyitónapján, csütörtökön.
Hanga Ádám karriercsúcsa ellenére a spanyol Laboral Kutxa Vitoria kikapott a CSZKA Moszkva vendégeként csütörtökön a férfi kosárlabda Euroliga top 16-jának 11. fordulójában.
Régebben a szem műtéti eltávolítása volt az egyetlen megoldás a szem daganatos megbetegedése esetén, azonban ma már lézeres- és sugárterápia, ritkábban a fagyasztásos kezelés (krioterápia), továbbá a kemoterápia is nagyban segítheti a gyógyulást.
Az erősödő euró nem tesz jót az európai exportcégek működésének, részben ezért estek csütörtökön a nyugat-európai részvényindexek, az amerikai tőzsdék viszont tovább emelkednek, szinte minden szektor...
Elfogadható a migrációs krízis megoldására összeállított EU-török megállapodás-tervezet Szlovákia számára - nyilatkozta Brüsszelben Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Tanács ülésének nyitónapján, csütörtökön.
Magyarország versenyelőnyben van klímateljesítménye miatt, mert alacsony szén-dioxid-kibocsátással képes termelni a gazdaság - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője csütörtökön Szekszárdon.
A 2015 elején indult „étolajas” ügyben a jelenlegi adatok szerint 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – hangzott el a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.
A anti-Candida diéta egy szigorú, teljesen élesztőmentes, és szénhidrát-csökkentett kúra: muszáj ugyanis megvonni a szervezetünkben elszaporodott gombák táplálékát ahhoz, hogy kiutasítsuk őket. Érdemes következetesen végigcsinálni, legalább két-három hétig, megalapozva ezzel a kezelés sikerét. Nem egyszerű betartani, sok lemondással jár, ráadásul könnyen egyoldalúvá válhat a táplálkozásunk, ami…
Súlyos büntetésre, nyolc év, hét év, illetve négy és fél év letöltendő szabadságvesztés büntetésre ítélt csütörtökön a hannoveri tartományi bíróság három embert, akik a testület szerint idegenellenes nézeteik által vezérelve megpróbáltak felgyújtani egy épületet, amelyben menedékkérők laktak.
Kigyulladt egy lakás a főváros VII. kerületében, a Dembinszky utcában csütörtök este, két ember súlyosan megsérült. A tüzet eloltották - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Úgy látszott, hogy a Valencia meg tudja fordítani a Bilbao elleni El-nyolcaddöntős párharcot a Mestallában, de Aritz Aduriz hajrábeli találata a Bilbao továbbjutását eredményezte (idegenben lőtt góllal) csütörtök este. A Leverkusen nem tudott mit kezdeni otthon a Villarreallal, és végállomáshoz ért. Nincs olasz együttes az európai kupák negyeddöntőiben, ilyen másfél évtizede nem történt.
Az oktatási államtitkár szerint ezen segíthet a Nemzeti alaptanterv átdolgozása. Palkovics László szerint Pukli szakmai ügyekből csinált politikai megmozdulást.
Nem tartja törvényesnek a március 30-ra meghirdetett egyórás munkabeszüntetést az oktatásért felelős államtitkár. Elhunyt Kamondi Zoltán filmrendező, forgatókönyvíró, producer.
Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei - tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-t csütörtökön.
A menekültügyi megállapodást nem szabad összekapcsolni a Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokkal - figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődött csúcsértekezletén tartott sajtótájékoztatóján Brüsszelben.
A politológus így értékeli, hogy Brüsszel továbbra is fenntartja egyebek mellett azt a javaslatát, hogy közös európai uniós szervezet döntsön a menedékkérelmekről.