Közel háromezer, a görögországi Leszbosz szigetére igyekvő migránst tartóztatott fel pénteken a török parti őrség - számolt be két török tisztségviselő Ankarában.
A park megújításának alapja, hogy minél hamarabb elbontsák a területet évtizedek óta csúfító, mára romossá vált épületeket - érvelt a cég azok után, civilek és ellenzéki pártok képviselői tiltakoztak a helyszínen a fák kivágása, illetve a terület beépítése ellen.
A német és a francia tőzsdék emelkedéssel zártak, így érthető, hogy a jó hangulatban a tengerentúlon is pluszban nyitottak a részvénypiacok. Amennyiben így marad, akkor elmondhatjuk, hogy a Dow és az...
Épp EU-Törökország csúcs zajlik, a belga miniszterelnöknek el kellett hagynia a találkozót. A szökésben lévő párizsi főterrorista, Salah Abdeslam a rendőrségi akció célpontja.
Semmilyen kötelező bevándorló-szétosztási elem nem szerepel a török-uniós megállapodásban - hangsúlyozta a brüsszeli csúcs után a magyar miniszterelnök.
Rendőrök razziáztak azon a környéken, ahol három nappal ezelőtt tűzpárbajt vívtak terroristákkal. A párizsi terrortámadások kitervelőjének ezúttal nem sikerült kicsúsznia a hatóságok kezéből, megsérült a rajtaütés során.
A Manchester United ellen kivívott továbbjutás után a Liverpool sajtótájékoztatót tartott, ezen a csapat menedzsere, Jürgen Klopp is megjelent. A német szakember egy „Beatles” feliratú pólót viselt – a világhírű együttes Liverpoolból származik. Az újságírók nem hagyták ki a ziccert…
A világ egyik legjelentősebb infokommunikációs technológiai kiállításán, a hannoveri CeBIT-en és az egyik legnagyobb interaktív technológiai fesztiválján, az austini South by Southwest-en (SXSW) is sikeresen szerepeltek a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével kivitt magyar vállalkozások. Az MNKH közleménye szerint az amerikai egyesült államokbeli SXSW-en bemutatkozó hat magyar…
Egy embert valószínűleg halálosan megsebesítettek pénteken Brüsszel Molenbeek nevű kerületében rendőrségi rajtaütés során - közölte a belga L'Echo című lap és az RTL televíziós állomás.
Megerősítette változatlan stabil kilátással Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósságának "BB plusz/B" szintű besorolását pénteken a Standard & Poor's.
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Az Európai Unió és Törökország pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján létrejött migrációs egyezmény teljes mértékben összhangban van az uniós és a nemzetközi joggal - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülést követően.
Brazíliai sajtóértesülések szerint a Rio de Janeiró-i közigazgatási bíróság bűnösnek találta Neymart adócsalás vádjában. A Barcelona támadójának 45 millió eurót (átszámítva csaknem 14 milliárd forintot) kell befizetnie az államkasszába.
Vajon hazamennek-e önszántukból a menekültek, ha véget ér a háború Szíriában? Egyáltalán lesz még hova visszamenni? Mi lesz, ha kisiklik az EU és Törökország tárgyalása újabb hullám indul felénk? Káncz Csaba az uniós csúcs pénteki vacsorája előtt vizsgálta meg a menekültválság egyik legrosszabb kimenetelét.
Sorozatunkban olyan konyhai praktikákból szemezgetünk, amelyeket ti, kedves olvasók küldtetek be, gondolván, hogy esetleg mások is jó hasznát veszik majd egy-egy általatok kipróbált, jól bevált trükknek. Most a sütési praktikák közül szemezgettünk nektek a hétvégére!
Az Európai Unió és Törökország pénteki brüsszeli csúcstalálkozóján létrejött migrációs egyezmény teljes mértékben összhangban van az uniós és a nemzetközi joggal - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülést követően. A menekültválság komoly kihívások elé állította Európát, de az uniós és török vezetők között pénteken létrejött megállapodás képessé teheti az Európai Uniót a krízis…
Továbbra is a magyar gazdaság lassulását mutatja a legjobb előrejelző erejű magyar konjunktúraindikátor. A Leading Hube éves bázison továbbra is esik, vagyis az év végeig gyenge teljesítményt ígér,...
Vegyes nyitás után vegyes eredménnyel, többségében nyereséggel fejezték be a napot pénteken a főbb európai tőzsdeindexek. A nem hivatalos adatok alapján az európai kereskedési idő végén a frankfurti DAX index 0,60 százalék nyereséget, a londoni FTSE-100 index 0,28 százalék veszteséget, a párizsi CAC-40 index 0,43 százalék nyereséget mutatott. A vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő…
Elfogták a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah Abdeslamot Brüsszelben - állítja két belga újság honlapja. Francia rendőri források pénteken megerősítették, hogy valóban elfogták pénteken Brüsszelben a novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah Abdeslamot.
A Standard&Poor's megerősítette eddigi hitelminősítését Magyarország esetében - írja a Reuters. Az intézet a stabil kilátást is változatlanul hagyta, ami jól mutatja, hogy a három nagy hitelminősítő...
Eredménytelenek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a kuvaiti kormány közötti tárgyalások, ezért a világszervezet továbbra is fenntartja a közel-keleti ország tagságának felfüggesztését.
A tésztához: 1 bögre + 2 evőkanál finomliszt 1 evőkanál cukor ½ teáskanál só ½ bögre sótlan vaj, kockákra vágva 3 evőkanál hideg víz 1 ½ teáskanál ecet vagy citromlé 1 tojásfehérje, enyhén felverve A citromos töltelékhez 1 bögre cukor ¼ bögre kukoricaliszt 1 bögre víz 6 nagy tojás sárgája ½ bögre friss citromlé 2 evőkanál sótlan vaj A habhoz: 4 nagy tojás fehérje,…
Elfogták a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah Abdeslamot Brüsszelben - állítja két belga újság honlapja. Francia rendőri források pénteken megerősítették, hogy valóban elfogták pénteken Brüsszelben a novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah Abdeslamot.
Francia rendőri források pénteken megerősítették, hogy valóban elfogták pénteken Brüsszelben a novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét, Salah...
A magyar diplomácia elérte céljait - így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.