2016. március 18. péntek

márc. 18
12:11
Volán-sztrájk: "Egymás nyakába kénytelenek majd ülni az utasok" (ATV)
Bár a sztrájktörvény miatt csak a járatok 20-25 százaléka fog kimaradni, Baranyai Zoltán szakszervezeti vezető szerint így is előállhatnak kellemetlen helyzetek az ötnapos sztrájk alatt.
márc. 18
12:13
Megelőznék a rohamot, akár vasárnap életbe léphet az EU-török paktum (ATV)
Egy utolsó nagy roham elkerülése érdekében már vasárnap életbe léptethetik azt a szabályt, hogy a Törökországból Görögországba illegálisan átkelő menedékkérőket ügyük elbírálása után vissza kell küldeni Törökországba - jelentette pénteken a Spiegel Online német hírportál az EU és Törökország tervezett menekültügyi megállapodásának hajnali 3 órakor rögzített tervezetére hivatkozva.
márc. 18
12:15
Spanyol rangadó a BL-negyeddöntőben (Infostart)
Elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását. Ez alapján Wolfsburg-Real Madrid, Bayern München-Benfica, Barcelona-Atletico Madrid és Paris Saint-Germain-Manchester City párharcot rendeznek az elődöntőbe jutásért.
márc. 18
12:15
Ingyen meleg étel a tavaszi szünetben is (Gondola)
Több százezer rászoruló gyermek részesülhet ingyenes étkezésben a jövő héten kezdődő tavaszi szünetben.
márc. 18
12:15
Illés Zoltán, kontra rendőrség - Videó (Alternatív Energia)
Tényi bejelentést tett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt.
márc. 18
12:15
Bréking: Barcelona-Atlético a BL-negyeddöntőben! (Sport365)
A Barcelona az Atlético Madridot, a PSG a Manchester Cityt fogta ki Nyonban a labdarúgó Bajnokok Ligája pénteki negyeddöntős sorsolásán. A Real Madriddal és a Bayern Münchennel már kegyesebb volt a sors, előbbi Wolfsburgba utazik, utóbbi a Benficát fogadja majd április elején.
márc. 18
12:15
Bombával fenyegették meg az orosházi kórházat (444.hu)
A betegeket el kellett távolítani az épületből, amíg a robbanószert keresik.
márc. 18
12:17
Gyorshír - Kiürítik az orosházi kórházat (Alternatív Energia)
A legsúlyosabb állapotú pácienseket nem mozdították el a helyükről.
márc. 18
12:17
Már bizniszelnek egymással a törökök és az oroszok (444.hu)
A lelőtt vadászgép a múlté, török cég építhet új terminált a moszkvai reptéren.
márc. 18
12:19
Kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosításait (444.hu)
Jelentéktelen német csapat-Cristiano Ronaldo Guardiola-Portugál sötét ló Messi-Simeone Francia arabok-Angol arabok
márc. 18
12:24
Törökország: nem alku kérdése a menekültválság megoldása (Privátbankár)
Davutoglu kormányfő szerint az értékek mentén kell a feleknek tárgyalniuk. A törökök eddig mindent megtettek a rendezésért.
márc. 18
12:27
Távolsági buszon érkezett a pokolgép Ankarába (Infostart)
Távolsági autóbusz csomagterében, poggyászként érkezett Délkelet-Törökországból a múlt vasárnapi ankarai öngyilkos merényletnél használt robbanószerkezet a török fővárosba - jelentette a Habertürk című török napilap pénteken főügyészségi információkra hivatkozva.
márc. 18
12:27
Tao-módosítás: könnyítések a látványcsapatsport támogatásánál (Adózóna)
Módosulnak a látványcsapatsport támogatásáára vonatkozó társaságiadó-szabályok, valamint a sporttörvény egyes rendelkezései a parlamenthez múlt héten benyújtott törvényjavaslat szerint.
márc. 18
12:27
Jennifer Garner fizikailag rosszul volt az Oscar-ruhájában (Éva Magazin)
Egy fémfűzőt kellett viselnie alatta, hogy tökéletes alakja legyen. Mindezt Jimmy Fallon talkshow-jában mesélte el. Azt hittük, hogy a fűző már a 20. század elején kiment a divatból, de úgy látszik, óriásit tévedtünk. Csak senki sem vállalja fel.     [cikk=48635]     Kivéve Jennifer Garnert, aki csütörtökön elmesélte Jimmy Fallon talkshow-jában, hogy fizikai fájdalmat okozott neki…
márc. 18
12:27
A nebivolol hatóanyagú vérnyomáscsökkentők interakciói gyógynövényekkel (WebBeteg)
A vérnyomás csökkentésére alkalmazott gyógyszerekre általánosan igaz, hogy a szervezetben bekövetkező változások befolyásolhatják a készítmények hatékonyságát. A nebivolol tartalmú szerek esetén például nem ajánlott nyugtató hatású táplálékkiegészítőket szedni. Cikkünkből kiderül, hogy miért.
márc. 18
12:27
Buda-cashesek: fontos határidő jár le jövő héten (Portfolio)
Március 26-ig nyújthatják be a Befektető-védelmi Alap (Beva) honlapjáról letölthető űrlapon kártalanítási kérelmüket a Buda-Cash károsultak. A Beva eddig több mint 10 ezer Buda-Cash ügyfél kérelmét...
márc. 18
12:27
Tévésekre támadtak migránsok Stockholmban (ATV)
Egy ausztráliai tévécsatorna munkatársai Stockholmban akartak egy rövid klipet forgatni a menekültválságról, amikor egy migránsbanda megtámadta a stábot.
márc. 18
12:29
Jövő héten megalakulhat az új szlovák kormány (Infostart)
Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök március 23-ra hívta össze a parlament alakuló ülését. Robert Fico, a kormányalakítással megbízott Smer elnöke szerint jövő héten szerdán megalakulhat az új kabinet. Eldőlt az is, hogy a Bugár Béla vezette vegyespárt, a Híd két miniszteri széket és öt államtitkári posztot tudhat magáénak a négypárti koalíció alkotta új szlovák kormányban.
márc. 18
12:29
Segíts! (Éva Magazin)
A János Kórház Gyermekosztályának Koraszülött részlegén egy új inkubátorra van szükség. A kórház az Aprónép Alapítványon keresztül szeretné kérni az Önök támogatását! A Szent János Kórházban, a budai oldal egyetlen gyermek fekvőbetegellátást végző kórházában, fennállása óta működik a Gyermekosztály keretein belül a Koraszülött részleg. A Szülészeti Osztályon üzemel a III-as típusú, Neonatális…
márc. 18
12:29
Jogerősen is bűnösnek mondták ki Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt (ATV)
Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben pénteken a Fővárosi Törvényszék, és megrovásban részesítette őket.
márc. 18
12:33
Megint lövöldözés volt Ankarában (Gondola)
Megölt egy civilt és egy rendőrnőt az ankarai rendőrség egyik tisztje a török fővárosban - jelentette a Dogan hírügynökség helyi információkra hivatkozva
márc. 18
12:33
Nemzetközi díjakat nyert a magyar Paramount (Kreatív Online)
A Promaxon három díjat is bezsebeltek.
márc. 18
12:33
A hétvégén mossák az Erzsébet hidat (Alternatív Energia)
Forgalomkorlátozásra kell számítani.
márc. 18
12:35
Sörényes farkasok születtek a Szegedi Vadasparkban (Gondola)
Három sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus) született a Szegedi Vadasparkban, a két nőstény és egy hím pénteken kapta meg azonosító chipjét
márc. 18
12:35
Új blogger a Joy.hu-n (Kreatív Online)
Janicsák Veca az anyaságról mesél.
márc. 18
12:35
Feljelentés a városligeti fairtás miatt (Alternatív Energia)
"Furcsa határozata alapján indultak be a fűrészgépek."
márc. 18
12:36
A fogyasztás is nőhet a magasabb bérekkel (ProfitLine)
Idén újra erős, 5 százalékot meghaladó nettó bérnövekedésre számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.
márc. 18
12:37
Bombafenyegetés miatt kiürítik az orosházi kórházat (Gondola)
Albert István,a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a rendőrségre délelőtt érkezett egy bejelentés, amely szerint bomba fog robbanni az orosházi kórházban
márc. 18
12:42
Újra felzárkózik a magyar gazdaság - mi kell ahhoz, hogy kitartson a lendület? (Privátbankár)
A válságot követően a korábbi külső eladósodásra építő növekedési modell helyett a magyar gazdaság fokozatosan egy hangsúlyosan belső megtakarításokra építő modellre tért át, amelyben első lépésként a makrogazdasági stabilitás helyreállítása jelentett prioritást. Az egyensúlyi pozíció helyreállításának időszakában a hazai kilábalás üteme visszafogottabban alakult, azonban a 2013-ban újrainduló…
márc. 18
12:44
A bíróság szerint bűnös Dávid Ibolya és Herényi Károly (Privátbankár)
A két politikust megrovásban részesítette a Fővárosi Törvényszék.
márc. 18
12:45
Nem mernek tovább vágni az oroszok (Portfolio)
A jelentős inflációs kockázatokra való tekintettel nem változtatott az alapkamat 11 százalékos szintjén az orosz jegybank igazgatótanácsa pénteki ülésén. A döntés nem okozott meglepetést, elemzők...
márc. 18
12:45
Buda-Cash károsultak: ismét fontos határidő közeleg (Pénzcentrum)
Jövő szombaton lejár a kérelmek benyújtásának határideje....
márc. 18
12:45
BL: Lebecsülik a bukik az Atléticót és a Manchester Cityt - íme az oddsok (Agroinform)
Nagyjából jól lőtték be a bukik a továbbjutók oddsait, esélyesebb a Barca, a Bayern, a Real és a PSG.
márc. 18
12:48
Részlegesen felfüggesztették a Globeserv engedélyét (Infostart)
Felfüggesztette a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. kollektív portfoliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mert a társaság nem felel meg a tevékenység végzéséhez szükséges személyi feltételeknek, a jegybank egyben 30 millió forint bírságot szabott ki a társaságra - közölte pénteken az MNB.
márc. 18
12:48
Illés Zoltán a rendőrség ellen, metalcore verzió (444.hu)
márc. 18
12:50
Hajnalban gyülekező kopaszoktól a háborgó Erdősinéig - így néz ki egy választási csalás (444.hu)
Az új felvételekkel együtt már szinte az egész történetet láttuk. Nézd végig a demokrácia egyik mélypontját!
márc. 18
12:51
Sorsoltak a BL-ben - Barcelona - Atletico csúcsmeccs (Gondola)
Az UEFA pénteki nyoni sorsolásán kialakultak a Bajnokok Ligája negyedöntőinek párosításai, melyek közül kiemelkedik spanyol bajnokság első két helyén álló csapat csatája
márc. 18
12:51
NVI-botrány - Kubatov felelősségét vizsgáltatná az Együtt (Alternatív Energia)
"Az FTC elnöke a magyar labdarúgásra is szégyent hozott."
márc. 18
12:52
Tört-zúzott Budapesten a liberális újságíró (444.hu)
márc. 18
12:53
Folytatja az expanziót a Spar Magyarország (Gondola)
Folytatja az expanziót az idén is a Spar Magyarország, a cég modernizálást követően öt üzletét nyitotta újra márciusban, Tökölön pedig új szupermarketet adott át - közölte a társaság az MTI-vel pénteken
márc. 18
12:54
"Kendertermesztésből nem maradt valamennyi albérletre?" (444.hu)
Felkerült a Facebookra Juhász tegnapi Tények-interjújának vágatlan verziója. Nagyon ritkán látni hasonlót.
márc. 18
13:00
Buda-Cash károsultak, figyelem! Fontos határidő közeleg (Privátbankár)
Már nem sokáig fogadja a Beva a kártalanítási kérelmeket, alig egy hét van csak hátra.
márc. 18
13:03
Lázár: Elégtételt kell kapniuk a keleti megyéknek (Infostart)
Elégtételt kell kapniuk a keleti megyéknek, amiért az elmúlt száz évben nem kaptak kellő figyelmet - hangsúlyozta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Gyulán, az Almásy-kastély átadásán.
márc. 18
13:06
Figyelem, Buda-Cash ügyfelek! Határidő! (Infostart)
Március 26-ig nyújthatják be a Befektető-védelmi Alap (Beva) honlapjáról letölthető űrlapon kártalanítási kérelmüket a Buda-Cash károsultak.
márc. 18
13:09
Jogerősen bűnös Dávid és Herényi (Gondola)
Jogerősen bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kényszerítésben Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat a Fővárosi Törvényszék.
márc. 18
13:09
Hoppá, felfüggesztették a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. tevékenységét is (ProfitLine)
Felfüggesztette a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. kollektív portfoliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mert a társaság nem felel meg a tevékenység végzéséhez szükséges személyi feltételeknek, a jegybank egyben 30 millió forint bírságot szabott ki a társaságra - közölte pénteken az MNB.
márc. 18
13:11
Pukli, az önjelölt népvezér (Gondola)
Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, kik is vezetik a magyar közoktatási intézményeket, hogyan és miért kerültek oda.
márc. 18
13:11
A BNP Paribas szerint idén nem vág többet az EKB (ProfitLine)
Nem vár további betéti kamatvágást a központi banktól a BNP. Korábbi előrejelzésük szerint szeptemberre -0.7%-ra várták volna a betéti kamatszintet.
márc. 18
13:15
Már a hétvégén elkezdhetik visszaküldeni a menekülteket (Privátbankár)
Így akarják elkerülni, hogy a menedékkérők tömegesen próbáljanak még átkelni az Égei-tengeren.
márc. 18
13:21
További kamatvágást lengetett be az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) tovább csökkentheti a kamatokat, ha nem lendül fel az eurózóna gazdasága, és extrém körülmények között akár azt is fontolóra veheti, hogy beindítja a bankóprést, és...

Keresés