Januárban 5,8 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a nettó keresetek emelkedése 7,4 százalékos volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,3 százalékos volt a bruttó és 8,0 százalékos a nettó keresetek emelkedése – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Moldovai állampolgárságot is igényelt Traian Basescu volt román államfő és felesége, Maria Basescu - erősítette meg pénteken a román Mediafax hírügynökségnek a moldovai elnöki hivatal sajtóosztálya.
Április 18-án 10 órai kezdettel tartja éves rendes közgyűlését a CIG Pannónia Életbiztosító a társaság Flórián téri székhelyén - közölte a biztosító. Elképzelhető, hogy idén a biztosító első ízben...
Annak ellenére, hogy kimondottan élvezetes vezetni és viszonylag elérhető árú, a Toyota GT 86 gazdaságilag nem nevezhető kimondottan sikeres beruházásnak. A hátsókerékhajtású kupé által kavart nagy por gyorsan elült, ám most frissítéssel hívja fel magára a figyelmet a típus.
Egy kezünk már lassan nem lesz elég, ha fel szeretnénk sorolni a Mercedes-Benz legfrissebb újdonságait. Alig, hogy véget ért a genfi seregszemle, a csillagos autógyártó már négy premierrel jelentkezik a New York-i Autószalonra. Ezúttal a GLC Coupé van terítéken.
Indul az infokommunikációs és távközlési (ikt) startup cégek ötleteit felkaroló és nemzetközi piacra lépésüket segítő Input program, amelynek megvalósítására 2,5 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre - jelentette be Kara Ákos pénteken Győrben.
Jól indult az év a turizmusban, januárban a vendégek és vendégéjszakák száma emelkedett, a szállásdíjbevételek is országszerte nőttek, ami kiegyensúlyozott évkezdet a tavalyi rekordév után - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
Folytatja az expanziót az idén is a Spar Magyarország, a cég modernizálást követően öt üzletét nyitotta újra márciusban, Tökölön pedig új szupermarketet adott át.
Riadóláncot szerveznek, a fák megvédéséből szerinte olyan szimbolikus ügy lehet, mint az isztambuli tüntetéshullám. Nem tesz feljelentést az üvöltöző rendőr ellen.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a Nemzeti Választási Bizottság (NBV) azonnali összehívását követeli, hogy a testület kimondja: rossz döntést hozott a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazásról és hitelesíti a szocialisták népszavazási kezdeményezését.
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak.
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán lövöldözött a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében.
1 db kisebb csirkemell 25 dkg sonka 2 fej vöröshagyma (közepes) 2 gerezd fokhagyma 2 szál sárgarépa 2 db krumpli 1 db kisebb zeller 10 dkg zöldborsó (fagyasztott) 2 ek morzsolt tárkony 2 db leveskocka 4-5 ek olaj 2 dl főzőtejszín só bors ételízesítő
A visegrádi csoport (V4) jelentős mértékben segítette, hogy Európa, az EU mára kijózanodjon, és több, a migrációs válsággal kapcsolatos megállapítás mindenkinek evidencia legyen - mondta Áder János köztársasági elnök, miután lengyel kollégájával egyeztetett a budapesti Sándor-palotában.
Svédország azt kérte pénteken az Európai Uniótól (EU), hogy segítsen feltartóztatni az amerikai homárok invázióját, ami akár európai társaik kihalását is okozhatja.
Orbán Viktor szerint magyar szempontból eddig sikeres, "de legalábbis biztató" az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozása, habár a "döntő ütközetet" májusban kell majd megvívni - tolmácsolta a magyar kormányfő véleményét Havasi Bertalan az MTI-nek azt követően, hogy Orbán Viktor péntek délelőtt a magyar delegáció tagjaival értékelte az EU-csúcs eddigi történéseit.
Orbán Viktor szerint magyar szempontból eddig sikeres, "de legalábbis biztató" az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozása, habár a "döntő ütközetet" májusban kell majd megvívni -...
Orbán Viktor szerint magyar szempontból eddig sikeres, "de legalábbis biztató" az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozása, habár a "döntő ütközetet" májusban kell majd megvívni - tolmácsolta a magyar kormányfő véleményét Havasi Bertalan az MTI-nek azt követően, hogy Orbán Viktor péntek délelőtt a magyar delegáció tagjaival értékelte az EU-csúcs eddigi történéseit.
Orbán Viktor szerint magyar szempontból eddig sikeres, "de legalábbis biztató" az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozása, habár a "döntő ütközetet" májusban kell majd megvívni - tolmácsolta a magyar kormányfő véleményét Havasi Bertalan azt követően, hogy Orbán Viktor péntek délelőtt a magyar delegáció tagjaival értékelte az EU-csúcs eddigi történéseit.
Pietro Romano, Rho polgármestere és Szőcs Géza, az Expo2015 magyar részvételének kormánybiztosa, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója a magyar szereplésnek emléket állító táblát avat a város Rho városnegyedében pénteken
Moldovai állampolgárságot is igényelt Traian Basescu volt román államfő és felesége, Maria Basescu - erősítette meg pénteken a román Mediafax hírügynökségnek a moldovai elnöki hivatal sajtóosztálya
A San Antonio Spurs 34. hazai meccsét is megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mostani szezonjában, melynek csütörtöki játéknapján a Portland Trail Blazers próbálta bevenni a Spurs csarnokát.
Saját hitelminősítőt indít Vlagyimir Putyin, ami betöltheti a szankciók miatt távolmaradó nemzetközi ügynökségek által hagyott űrt. Azt ígérik, nem lesz politikai befolyás alatt. Hát persze - mondják a Moszkván kívüliek, akik szerint a kutyát nem érdekli, hogyan minősítgetik magukat az oroszok.
Azt mondta, hogy bedobott egy marék nyugtatót, mielőtt a gépkarabéllyal belépett az épületbe. Most az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják előzetesben.
Olasz kezdeményezésre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki a Romániából származó juhsajtra, miután az olasz hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy egy Firenzében dolgozó román vendégmunkás kórházba került kislánya Romániából importált juhsajt fogyasztása miatt kapott E.coli baktériumfertőzést - közölte a román média pénteken.
Az MNB ma közzétett határozatában felfüggesztette a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. tevékenységi engedélyét a kollektív portfoliókezelés vonatkozásában, s felszólította az engedélyezési feltételeknek történő folyamatos megfelelésre. A jegybank 30 millió forint bírságot szabott ki a társaságnak, s előírta, hogy folyamatosan feleljen meg a szavatoló tőkére vonatkozó jogszabályoknak, szüntesse…
Magyarország és Lengyelország kapcsolata a magyar külkapcsolatok egyik sarokköve, a magyar és lengyel nép barátsága történelmi időszakokon átívelő különleges kapcsolat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a magyar-lengyel üzleti fórumon.
A szakszervezetek támogatják a közoktatás megújításáért küzdő pedagógusok, diákok harcát, és bár a március 30-ára kilátásba helyezett tiltakozó akciót szükségesnek és jogosnak tartják, nem bátorítják törvényellenes lépésre tagjaikat - hangsúlyozta Czövek János, a Liga Szakszervezetek (Liga) társelnöke az öt magyarországi szakszervezeti konföderációval közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken…
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azonnali összehívását követeli, hogy a testület kimondja: rossz döntést hozott a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazásról és hitelesíti a szocialisták népszavazási kezdeményezését.
Makra Noémi mellett Kovács Zsófia utazhat áprilisban a tornászok Rio de Janeiró-i olimpiai kvalifikációs tesztversenyére a magyar női versenyzők közül.
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak
A nap első étkezése nagyon fontos, hiszen ekkor töltjük fel energiával a szervezetünket, ezáltal jótékonyan befolyásolhatjuk közérzetünket, így nem mindegy, hogy mit eszünk, mit iszunk, és mennyit. Segítünk, hogy már a hétvégi nagybevásárlásnál el tudd dönteni, mit teszel a kosaradba, hogy egész héten jól induljon a reggel!