Hét ember meghalt, köztük a világ egyik legnagyobb vasérctermelő vállalatának volt elnöke, amikor lezuhant egy kisrepülőgép a brazíliai Sao Paolóban - közölték brazil hatósági források.
Befejeződött a kutatás a FlyDubai légitársaság utasszállító repülőgépének katasztrófája helyszínén Rosztov-na-Donuban - jelentette be vasárnap Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter.
Több száz menekültet szállítottak vasárnapra virradó éjszaka a görögországi Pireusz kikötőjébe Leszbosz (Lészvosz) és Híosz szigetekről - jelentette a görög közszolgálati rádió.
Befejeződött a kutatás a FlyDubai légitársaság utasszállító repülőgépének katasztrófája helyszínén Rosztov-na-Donuban - jelentette be vasárnap Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter.
Befejeződött vasárnap a kutatás a FlyDubai légitársaság utasszállító repülőgépe katasztrófájának helyszínén Rosztov-na-Donuban, Moszkvában pedig megkezdődött a gép fekete dobozainak vizsgálata.
Az utolsó fordulóban Kecskeméten győztes Szolnoki Olaj nyerte meg a férfi kosárlabda NB I alapszakaszát. A szolnokiak mögött a szombaton szintén győztes Atomerőmű lett a második, a Zalegerszeg pedig a harmadik.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a korábbi lakástakarékpénztári megtakarítások is felhasználhatók önrészként a nemzeti otthonteremtési közösségekben (nok) - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A Deichmann Cipő magyarországi bruttó forgalma 7,6 százalékos növekedéssel 38,3 milliárd forintra emelkedett tavaly az egy évvel ezelőtti 35,6 milliárd forintról - közölte a vállalat az MTI-vel.
Az unió gyengébb, mint húsz évvel ezelőtt, hiszen csak azzal van elfoglalva, hogy a nacionalista egoizmust kivédje - hangoztatta Heinz Fischer osztrák államfő a Die Presse című osztrák lap vasárnapi interjújában.
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet követte el az előző napi, több halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merényletet a város egyik legforgalmasabb sétálóutcájában a Habertürk című tekintélyes napilap vasárnapi számának beszámolója szerint
Rendőrök és fegyveres biztonsági őrök állították helyre a rendet a kiskunhalasi menekültügyi őrzött befogadó központban, ahol a televízió használatán verekedett össze a szállás külföldi lakóinak egy csoportja - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a korábbi lakástakarékpénztári megtakarítások is felhasználhatók önrészként a nemzeti otthonteremtési közösségekben (nok) - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
Ahogyan Jézussal történt, a menekültek sorsáért ma sem akarnak sokan felelősséget vállalni - hangoztatta Ferenc pápa a virágvasárnapi misén a római Szent Péter téren.
Nem lehet más az Orbán-rendszer vége, mint a bukás. A Fidesz úgy működik, mint a bolsevik párt. Mi van, ha Orbán tud valamit a menekültválságról, amit mi nem? A szokásosnál keményebb interjút adott a politológus a Magyar Nemzetnek.
Elmarad a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott áprilisi összetartása, ezért módosult az NB I 27. fordulójának időpontja.
Balesetet szenvedett egy egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap Spanyolországban, Katalóniában, a busz 14 utasa meghalt, legkevesebb harmincan megsérültek - közölték helyi hatóságok.
A foglalkoztatottak száma tavaly 110 ezerrel, éves átlagban 4 millió 210 ezerre emelkedett, a munkanélküliek száma pedig 35,5 ezerrel, 307,8 ezerre mérséklődött - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó munkaerőpiaci folyamatokat elemző kiadványában.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) után nemrég bejelentették a nemzeti otthonteremtési közösségek létrehozását (nok). A kormány ezzel is a lakásállományt akarja bővíteni, illetve új lakások vásárlására ösztönözni az embereket. Állítják, ez nem pilótajáték, de ígérik, a nok-ban részt vevők 10 év alatt lakáshoz jutnak.
A stroke népbetegség Magyarországon, amelybe a betegek akár 20 százaléka belehalhat a legmodernebb terápia mellett is - mondta Folyovich András neurológus főorvos az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Az unió gyengébb, mint húsz évvel ezelőtt, hiszen csak azzal van elfoglalva, hogy a nacionalista egoizmust kivédje - hangoztatta Heinz Fischer osztrák államfő a Die Presse című osztrák lap vasárnapi interjújában
Balesetet szenvedett egy egyetemistákat szállító autóbusz vasárnap Spanyolországban, Katalóniában, a busz 14 utasa meghalt, legkevesebb harmincan megsérültek - közölték helyi hatóságok. A külügy tájékoztatása szerint egy magyar sérült is van.
Levélben kérték az amerikai elnöktől a kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnyának képviselői, hogy ne avatkozzon be a brit EU-tagságról kiírt népszavazás kampányába.
A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és a korábbi lakás-takarékpénztári megtakarítások is felhasználhatók önrészként a nemzeti otthonteremtési közösségekben (NOK) - mondta Dömötör Csaba, a...