A donyecki törvényszék megkezdte az ítélethirdetést Nagyija Szavcsenko ügyében, és ennek során jelentette ki az elnöklő bíró, hogy az ukrán pilótanő "szándékosan, előzetes összeesküvés alapján, gyűlölettől és ellenséges érzülettől vezérelve" okozta két ember halálát - hívták fel a figyelmet hétfőn a vádlott ügyvédjei, cáfolva a Szavcsenko bűnössé nyilvánításáról szóló orosz hírügynökségi…
Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója illetve az adóalapja, nem késett le semmiről. Május 20-ig még lehet pótolni az kedvezményeket.
Bűnösnek ítélte hétfőn az oroszországi donyecki városi bíróság Nagyija Szavcsenko ukrán főhadnagyot két orosz újságíró megölésében, békés polgári lakosok meggyilkolásának kísérletében és illegális határátlépésben - jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
A 4-es és a 6-os villamos helyett a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér, a 17-es villamos helyett pedig a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Széll Kálmán tér között pótlóbusz közlekedik hétfőn délelőtt - közölte Facebook oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Egy család öt tagja, köztük két gyermek vesztette életét vasárnap este Írország északi részén, amikor autójuk egy kikötői mólóról a tengerbe esett - közölte a rendőrség
Az elmúlt évtizedben szinte egyik európai részvényalap sem tudta felülteljesíteni a saját benchmarkját azok közül, amelyek globális, feltörekvő piaci és amerikai kitettséggel rendelkeznek. Ezek után...
A negyven pontos Dirk Nowitzki vezetésével nyert a Dallas Mavericks hosszabbítás után otthon a Portland ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A német klasszis a negyvenhez közeledve úgy teljesít, mint a sportág legendái.
Durva pofon lenne a londoni bankoknak, ha a britek az EU elhagyása mellett döntenének, amelyet hosszú és fájdalmas bizonytalanság követhet - derül ki AFME (Association for Financial Markets in...
Miközben a Mercedes S-osztály és az új 7-es BMW már megvívta csatáját, az Audi, a Lexus és a Jaguar is javában dolgozik zászlóshajója megújításán. Az A8 és az LS következő generációját 2019-ben követi majd a Jaguar XJ következő felvonása, amely új fejezetet nyit majd a brit márka történelmében.
A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be az a súlyos buszbaleset vasárnap hajnalban az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében, amelyben 13 külföldi egyetemista vesztette életét, és 44-en megsérültek, köztük egy magyar diák is könnyebben - közölte a spanyol sajtó hétfőn.
A leszállópálya sérüléseinek helyreállítása után hétfő reggel újraindult a légi közlekedés a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városban, a szombati szerencsétlenség helyszínén; közben arról adott hírt az orosz média, hogy Moszkvában kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító.
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pártja elsöprő győzelmet aratott vasárnap az előre hozott parlamenti választáson, a szavazatok 82 százalékát szerezve meg - közölte hétfőn a választási bizottság, ismertetve az előzetes eredményeket.
Bár Közép-Európa még továbbra is nagyon jelentős részben Lengyelországról szól az ingatlanpiacon, Budapest is kezd újra láthatóvá válni a befektetők számára. Egy most megjelent nemzetközi kutatás...
A tógazdasági halértékesítés és a bővülő horgászati turizmus hozta a jó eredményt a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-nél - mondta a társaság vezérigazgatója. Szári Zsolt hozzátette: csak a horgászjegyekből származó bevétel 10 százalékkal nőtt.
Az MNB 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Bankra, annak a személyi kölcsöneivel kapcsolatos jogsértő kereskedelmi kommunikációja miatt. A hitelintézet számos hirdetésében nem megfelelő módon tette közzé a teljes hiteldíj-mutatót.
Hihetetlen pechje van a Bundesliga 2-ben, az 1860 Münchenben futballozó Simon Krisztiánnak, aki éppen csak elkezdte az edzéseket, most pedig újra megsérült.
"Tessely Zoli [fideszes parlamenti képviselő] kért meg, hogy a kötelező betelepítési kvóta ügyét vegyük fel a napirendi pontjaink közé" - írta a falu jegyzőjének egy helyi képviselő. Fel is vették.
Nyolc magyarországi étteremben is lehet francia menüsort fogyasztani hétfőn, a Gout de France (Franciaország íze) elnevezésű gasztronómiai világünnep keretében - közölte Franciaország magyarországi nagykövete az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Tim Howard tíz év után eligazol az Evertontól, és nyártól az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő Colorado Rapidsben folytatja a pályafutását.
Az utolsó Volkswagen Phaeton is kigördült a németek drezdai gyárának kapuján – ezzel, még ha csak ideiglenesen is, de parkolópályára került a VW prémium kategóriás részvétele. A drezdai "üveggyár" átalakul, a luxusmodell sorsáról pedig a gyártó vélhetően hamarosan végleges döntést hoz.
Völner Pál szerint az új Ptk. módosításai a hitelezésnél fontos szerepet játszó zálogszabályokat is érinteni fogja - többek között erről is beszélt a Magyar Időknek adott interjújában az igazságügyi...
Embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség három román és két szír állampolgárral szemben, aki a vád szerint tavaly augusztusban harminckét külföldit próbált Németországba csempészni - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe hétfőn, az éppen zajló amerikai–dél-koreai katonai hadgyakorlatokra válaszul – adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség
Embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség három román és két szír állampolgárral szemben, aki a vád szerint tavaly augusztusban harminckét külföldit próbált Németországba csempészni – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel
A kínai gazdaság javulás jeleit mutatja, ezzel párhuzamosan pedig az utóbbi hónapok intenzív tőkekiáramlása a közeljövőben lassulhat, idézte a Reuters több vezető kínai politikus egy vasárnapi...
Hat hónapon keresztül készítettek rejtett kamerás felvételeket Szaúd Arábiában dokumentumfilmesek. A közeljövőben adásba kerülő képsorokon leplezetlenül mutatják be a diktatúrában tapasztalható mindennapos brutalitást.