Az Észak-Amerikában foglalkoztatott dolgozóinak körülbelül negyedétől válhat meg rövidesen a Nomura, írja a Bloomberg. A hír bár még nem hivatalos, jól illeszkedne japán vállalat borús kilátásaiba,...
Minimálisan gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a nemzetközi devizakereskedelemben reggelhez képest. Az eurót 18.30-kor 313,58 forinton jegyezték a reggeli 313,27 forinttal szemben. Napközben 312,98 és 314,48 forint között mozgott az euró. A dollár árfolyama a reggeli 280,30 forintról 280,52 forintra erősödött, a svájci franké pedig 287,33 forintról 287,61 forintra…
A budapesti olimpia megrendezését össznemzeti üggyé, 16 millió magyar szívügyévé kell tenni – mondta Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja, az Olimpiai Védnökök Testületének elnöke a bécsi magyar nagykövetségen, magyar közönségnek tartott előadásán csütörtökön este.
Behatoltak a szíriai kormányerők csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által megszállva tartott ókori romvárosba, Palmürába - jelentette a szíriai állami televízió. Ellenzéki források szerint a hadsereg egyelőre a város délnyugati részébe nyomult be.
Kilencévi és két hónapi, szigorított őrizetben letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a belgorodi bíróság azt az orvost, akit világszerte hírhedté tettek a kórházi biztonsági kamerák televíziókban és közösségi oldalakon bemutatott felvételei, amelyek azt rögzítették, hogyan ütött agyon egy beteget. Ilja Zelengyinov sebészt az orosz büntető törvénykönyvnek az egészségkárosodás szándékos…
Kiszámíthatóságot, méltányos bérezést és életpályamodellt kérnek a vám- és pénzügyi dolgozók a Nemzeti Adó és Vámhatóság (NAV) irányítóitól - fogalmazott a Vám és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Némileg meglepő eredmények születtek a darts Premier League nyolcadik fordulójában Liverpoolban. A világelső és a PL-t is vezető Michael van Gerwen nem bírt a kiesőjelölt Robert Thorntonnal, de Phil Taylor is csak 6–6-ot ért el Peter Wright ellen.
Az MLSZ elnöke csütörtökön látogatta meg a fiúkat Telkiben. Csányi emlékplakettet adott át a 75. válogatottságát elérő Dzsudzsák Balázsnak, és az ötvenszer válogatott Priskin Tamásnak. A csapat is cukiskodott egyet: Csányi Sándort születésnapja alkamából egy rajzzal köszöntötték. (NemzetiSport)