A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Bursasporral foglalkozó bursaspordabugun.com megvizsgálta a csapat játékosainak értékváltozásait.
Honti József, a labdarúgó NB III-ban szereplő Dabas vezetőedzője csapata vasárnapi bajnokiján, a szünetben rosszul lett, összeesett az öltözőben – mint a Nemzeti Sport Online megtudta: a szakvezető agyvérzést kapott, azóta is kórházban ápolják.
Tizenhat produkció, köztük hét nagyszínpadi és kilenc stúdióelőadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.
Halálra gázolt egy személyautó egy 33 éves nőt Fábiánházán hétfő délután - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Autózás közben dolgozni, aludni? Már a ma 100 éves BMW jövőképe is az automatizált, önjáró autókon alapszik. A cég szerint a következő évtizedben nagyobb változások elé néz az autóipar, mint az előző harminc évben történtek. Főleg a digitalizálás lesz döntő, és a BMW ebben továbbra is élen szeretne járni.
Jelentősen romlott az elmúlt negyedévben a világgazdaság növekedési környezete, elsősorban a kínai gazdaság lassulása és a feltörekvő térséget ért negatív olajpiaci ársokk miatt, de globális...
Az elmúlt hetekben, hónapokban szinte folyamatosan, meglepően alacsony árszintig csökkentek az üzemanyagárak, azonban a napokban visszafordult a folyamat és szépen csendben kúsznak felfelé az árak.
Csoportos keresetben szeretné mihamarabb jogi úton rendezni a részvényesek emissziós botrány miatt ellene emelt kártérítési igényét a Volkswagen. Hírügynökségi értesülések szerint a Volkswagen a...
A Ford európai központja minden évben pontozásos versenyt rendez az Európa 50 piacán dolgozó Ford ügyfélszolgálatok között: a megmérettetést a 2014-es sikert megismételve 2015-ben ismét a magyar csapat nyerte. Az első helyezés azért is nagyon komoly eredmény, mert az elégedett ügyfelek visszajelzései alapján megszületett eredmény objektív képet ad a magyar szakemberek elhivatottságáról és…
A szuperautók ligája egyre népesebb, annak ellenére, hogy limitált példányszámú, különleges hibrid szériákról van szó. Ezúttal a Ferrari bővíti a kört, méghozzá egy még élménydúsabb, fényűző újdonsággal a LaFerrari Spider formájában. A nyitott csúcsmodellről készül információ egy privát bemutató alkalmával szivárgott ki.
A legnagyobb autószalonok nem csak arra szolgáltatnak kiváló lehetőséget, hogy minden újdonságot megcsodálhassunk egy helyen, hanem arra is, hogy első kézből szerezzünk információkat a gyáriaktól. Idén az Opel első emberével, Dr. Karl-Thomas Neumann Úrral adódott lehetőségünk személyesen is váltani pár szót, aki érdekes témákat érintve tárta fel előttünk a villámosok jövőjére vonatkozó terveket.
Mazda CX-5, Subaru Outback és Honda Jazz állt a táblázatban egymás alatt – közülük választhattam társat kétszemélyes hétvégi sítúránkhoz Ausztriába. Előbbi kettő – és különösen az Outback – gyakorlatilag tökéletes választás síeléshez: tágas, csendes, és minden tereppel megbirkózik. Végül mit választottam? Hát az új Honda Jazzt, amely így bizonyíthatta, hogy egy alapvetően városi használatra szánt…
Megnyílt az első, nemzetközi normáknak megfelelő migránstábor az észak-franciaországi Grande-Synthe-ben, alig negyven kilométerre Calais-tól, ahol második hete folyik a dzsungelnek is nevezett sátortábor felszámolása.
Floridai körúton van Storcz Botond felnőtt vezetőedző, aki sorra látogatja a tengerentúlon tréningező magyar csoportokat. A szakember megtekintette Kárász Anna munkáját, járt Mórocz István csoportjánál, az elkövetkező időszakban pedig Tampában Szabó Gabriella és Kozák Danuta felkészülésébe pillant bele - számolt be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján.
Hatalmas sprintet vágott ki Mario Mandzukic, a Juventus támadója az Atalanta elleni vasárnapi olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés második félidejének elején. A horvát játékos az Atalanta egyik kontraakciója során vágtázott a pálya egyik végéből a másikhoz, hogy helyettesítse a védőket.
Levélben tiltakoztak a kulturális miniszternél a dél-olaszországi Caserta királyi palotájának múzeumőreinek és más dolgozóinak szakszervezetei a szerintük "sztahanovista" igazgató ellen, aki túl sokat dolgozik.
Gyengült hétfőn a forint a bankközi devizakereskedelemben. Az euró hétfő este hat óra után tartott 309,94 forintos jegyzése a forint 0,63 százalékos gyengülésének felel meg a napi kezdőárfolyamhoz képest. A dollárt este 281,44 forinton jegyezték, 0,51 százalékkal erősebben a hétfői kezdésnél, a svájci frankot pedig 282,89 forinton, 0,44 százalékkal erősebben. Péntek este az eurót 307,68 ...
Kizárta a szíriai válság rendezési lehetőségei közül a katonai megoldást Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán.
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a Maccabi Ahi Názáret Maccabi Herzlija elleni izraeli másodosztályú mérkőzésén, amikor az orvosi csapatnak pályára kellett lépnie.
A magyar női labdarúgó-válogatott 1–0-ra megverte a hajrában tizenegyest hibázó íreket a Ciprus-kupa elnevezésű felkészülési torna harmadik fordulójában, ezzel fennállása 251. meccsén a 100. győzelmét könyvelte el. A mieink az A-csoport harmadik helyén végeztek, és szerdán Walesszel játszanak az ötödik helyért.
Ifj. Vidnyánszky Attila kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Nemzeti Színházban megrendezett első Magyar Filmdíj gáláján. A Színházi és Filmművészeti Egyetemen tavaly végzett, mindössze 23 éves színész első nagyjátékfilmjében, Goda Kriszta: Veszettek című drámájában nyújtott alakításával olyan színészekkel szerepelt egy kategóriában, mint Kulka János, Thuróczy Szabolcs, Gáspár Tibor vagy Bede-…
Horvátország egyik legkedveltebb turisztikai célpontját, Dubrovnikot ellepték a világ minden részéből érkezett Star Wars rajongók, ott forgatják ugyanis a sorozat következő epizódjának néhány jelenetét.
Megnyílt az első, nemzetközi normáknak megfelelő migránstábor az észak-franciaországi Grande-Synthe-ben, alig negyven kilométerre Calais-tól, ahol második hete folyik a dzsungelnek is nevezett sátortábor felszámolása.
A parkolási rendelet várható módosításáig a közterület-felügyelők nem bírságolják meg azokat az autósokat, akik éppen akkor vásárolják meg a parkolócédulát - közölte a Városháza sajtóosztálya. A főváros a Kúria korábbi döntése miatt változtatott a meglévő gyakorlaton.
Újabb felmérés jelzi Angela Merkel támogatottságának növekedését Németországban: a kancellár munkájával elégedettek aránya a februári 32 százalékról 37 százalékra emelkedett a YouGov közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint.
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője a HSV-től elszenvedett vereség után arról beszélt, hogy időben jött a zakó, amelynek jótékony hatása lehet a csapat szezonhajrájára.
A csütörtöki EKB-ülés és különböző politikai kockázatok késztethették kivárásra az európai befektetőket hétfőn, három emelkedéssel zárt hét után. Az olaj nagyon szépen emelkedik, a vasérc egyenesen száguld. Budapest az árral szembe menve is tudott emelkedni, a forint kissé gyengült.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának, illetve a Mol igazgatósági alelnökének közvetett tulajdonosi részesedésével működő Sertorius Global Opportunities Fund 400.000 darab OTP, és 70.000...
Kizárta a szíriai válság rendezési lehetőségei közül a katonai megoldást Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán.
Az LMP aláírásgyűjtésbe kezd a megyei jogú városokban annak érdekében, hogy a települések visszakaphassák oktatási intézményeiket, abban a tizenkét megyei jogú városban pedig, ahol a párt képviselettel rendelkezik, határozati javaslatot is benyújtanak ennek érdekében.
A kockázatot jelentő aktuális gazdasági folyamatokra és adózói magatartásokra tekintettel a NAV idén is meghatározta azokat a kiemelt vizsgálati célokat és főbb ellenőrizendő tevékenységi köröket, amelyekre fokozott figyelmet kíván fordítani a 2016-os évben. A Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere rávilágít a tájékoztató leglényegesebb részleteire.
A kerek idomok kedvelőinek szentélye lesz lassan az American Airlines Aréna. A Miami Heat csarnokában legutóbb egy lelkes drukker miatt tévedt el a kamera fókusza, most pedig a félidei show egyik szereplője vonzotta a férfiszemeket (is)…
Hét díjat, köztük a legjobb nagyjátékfilmnek és rendezésnek járó elismerést is megkapta a "Liza, a rókatündér" a vasárnap este megrendezett első Magyar Filmdíj-gálán.