Marija Sarapova, az oroszok korábbi világelső teniszezője hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pozitív lett a doppingtesztje januárban, a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon.
Magyarországon is tömegesen terjednek a legújabb, a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsarolóvírusok, melyek egyik leggyakoribb képviselője a CTB-Locker. A váltságdíjat követelő programok ellen egyelőre nincs tökéletes védelem, figyelmeztet a Kürt Zrt., amelyhez több száz panasz érkezett.
Először került magyar alapítvány az Adecco Csoport Win4Youth nevű nemzetközi támogatási programjába. Az Adecco dolgozók és partnerek idén világszerte 9 alapítványért – köztük a Bátor Táborért – futnak, úsznak, kerékpároznak, hogy összegyűljön a támogatáshoz szükséges 3,5 millió kilométer. A múlt héten megrendezett HVG Állásbörzén az álláskeresők is csatlakozhattak a kezdeményezéshez. A cég…
A NAV idén is meghatározta a kiemelt célterületeket és ellenőrizendő tevékenységi köröket, amelyekről a Mazars és a Deloitte összesítése alapján a Napi.hu ír.
Törökország hétfőn az EU-nak tett kötelezettségvállalása minden új illegális migráns visszafogadására (a szíriaiakat is beleértve) több európai vezető szerint is vízválasztó lehet a menekültválság...
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hétfőn a felvidéki magyar párt elnökségének pozsonyi ülésén bejelentette lemondását; a döntést a testület tudomásul vette, így az hatályos.
Az idén eladásainak 70 százalékos növekedésére, egymilliárd dolláros értékesítési árbevételre számít a dél-koreai LG Chem akkumulátor üzletága - számolt be hétfőn a Nikkei Asian Review hírportál.
Elutasította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Barack Obama amerikai elnökkel való találkozóra tett fehér házi javaslatot - közölte helyi idő szerint hétfőn Ned Price, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján a Golden State Warriros 119–113-ra nyert az Orlando Magic ellen. Stephen Curry 41 pontot dobott, s ő lett az első az NBA-ben, aki egy idényben legalább 300 hárompontost értékesített (húsz meccsel az alapszakasz vége előtt 301-nél jár). A Warriors sorozatban 45. hazai meccsét nyerte meg, ami NBA-rekord. A korábbi csúcsot az…
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság hétfői játéknapján az Anaheim Ducks otthon kikapott a Washington Capitalstól, így megszakadt tizenegy meccses győzelmi szériája. Jaromír Jágr megszerezte 1851. pontját az NHL-ben, ezzel megelőzte Gordie Howe-t, s már csak Mark Messier (1887) és Wayne Gretzky (2857) áll előtte az örökranglistán – igaz, utóbbi utolérésére nincs reális esélye. Jágr…
A Magyar Idők nagy cikket írt arról, hogy a kereskedelmi dolgozók, de sőt, még a nagyáruházak is mennyire elégedettek azzal, hogy vasárnap nem dolgozhatnak.
Ennyit az egységes nemzeti helikopterbeszerzésről: a mentők után a rendőrség is külön oldja meg a beszerzést, a hadsereg helikoptereire meg nincs pénz.
Az Európai Unió és Törökország vezetői hétfői brüsszeli csúcstalálkozójukon elsősorban a novemberben létrejött, a menekültválság kezelését célzó egyezmény végrehajtásáról terveztek tárgyalni, azonban...
A GDP-növekedés részletes számai, az infláció, illetve a külkereskedelmi mérleg adatai is ma kilenc órakor látnak napvilágot. A tavalyi negyedik negyedéves GDP-növekedés az előzetes adatok szerint...
Elvi megállapodás született az Európai Unió és Törökország között a migrációs válság kezeléséről körvonalazódó egyezmény főbb vonalairól az uniós és török vezetők hétfő délután kezdődött rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóján. A tervezettnél sokkal hosszabb, éjszakába nyúló tárgyalások végén elfogadott zárónyilatkozat értelmében az uniós vezetők a jövő heti EU-csúcson tovább folytatják a…
Három év, 726 epizód és számtalan balhé, szerelem, megcsalás, félreértés… Az Éjjel-Nappal Budapest szereplői ezekre emlékezve koccintottak a sorozat sikereire.
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó gasztronómiai palettán fontos, nem elhanyagolható szerep jut a kelt tésztának. A sonka-tojás tengely kiegészítéseként ugyanis a legtöbb háztartásban egy jóféle foszlós kalácsot kínálnak.
A jégkorong Magyar Kupa selejtezőjében az esélyesebb Ferencváros nehezen igazolta papírforma fölényét a lelkes Vasassal szemben. A zöld-fehérek a 47. percig egygólos előnyre tettek szert, a 48. percben viszont 12 másodperc alatt dupláztak, majd az összezuhant piros-kékek az 50. percben már ötgólos hátrányba kerültek. A Fradi a második mérkőzését nyerte meg a selejtezőben, a Vasas a másodikat…
A vártnál sokkal gyengébb adatok jelentek meg kedden a kínai külkereskedelem alakulásáról, hiszen az export majdnem hét éve nem látott mértékben zuhant februárban. A rossz számokban szerepe lehetett...
Tüntetések voltak hétfő este több szlovákiai városban a neonáci ideológia térnyerésének veszélye ellen, miután bejutott a parlamentbe a szombati választáson a Marián Kotleba vezette szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk-Néppárt (LS-NS).
Az államháztartás központi alrendszere februárban 14,8 milliárd forintos többletel zárt, szemben az egy évvel korábbi 256,9 milliárd forintos hiánnyal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormány.hu oldalon.
Michiganben és Mississippiben demokraták és republikánusok egyaránt előválasztásokon voksolnak, Idahóban és Hawaiin csak a republikánusok tartanak jelölőgyűléseket kedden.
Március 8-án ünnepeljük a magyar férfi kézilabda-válogatott felnőtt világversenyen szerzett eddigi egyetlen érmének harmincadik évfordulóját: 1986-ban Zürichben világbajnoki második lett a nemzeti együttes.
Fotó: Kovács Tamás / MTI Múlt héten a Magyar Nemzet írt arról, hogy a köztársasági elnök nem írja alá a legendás jegybanki titoktörvényt, mostanra már a Népszabadság szerint a Fideszben is "biztosra veszik", hogy ez így lesz. A lap szerint valószínűbb, hogy Áder nem a parlamentnek küldi vissza a törvényt, mert akkor jó eséllyel változatlan formában szavaznák meg, és másodjára már alá kellene…
A nyári Eb-re készülő magyar labdarúgó-válogatott Horvátország elleni, március 26-i felkészülési meccsére már csaknem tízezer belépő elékelt, így jó eséllyel többen lesznek a Groupama Arénában ezen az egy találkozón, mint, amennyien legutóbb a teljes NB I-es fordulóra kilátogattak. (Mint ismert, a hat összecsapást 14 660-an látták a helyszínen.)
Kiderült: jogerősen is védetté nyilvánították Munkácsy Golgota című festményét, ez alapján Pákh Imre, a festmény tulajdonosa, csak külön engedéllyel viheti ki az országból, emellett az állam...
Miközben Erdősi László herceghalmi polgármester a szabadságát tölti, a helyi képviselők ma újra szavazhatnak a testület feloszlatásáról, ezzel távolítva el a vezetőt a község éléről. Többek szerint azonban az egész akciót jó előre megrendezték a képviselők, akik többsége nem is akar igazi változást.
Végre szövegszerűen is megjelenik az, hogy a schengeni szabályokat be kell tartani és a nyugat-balkáni útvonalon az illegális migrációs hullámot meg kell állítani – mondta Kovács Zoltán.
A vártnál kisebb ütemben zsugorodott a Japán gazdaság 2015 negyedik negyedévében: a piacok arra számítottak, hogy a nyers adatnál rosszabb teljesítményről számolnak be a GDP felülvizsgálata után, ám...