Végre szövegszerűen is megjelenik az, hogy a schengeni szabályokat be kell tartani és a nyugat-balkáni útvonalon az illegális migrációs hullámot meg kell állítani.
Kedvez az idén a naptár az adófizetőknek: más évekhez és hónapokhoz képest négy nappal később kell márciusban a különböző közteher-befizetéseket teljesíteni.
Vége van annak az időnek, amikor ellenőrzés nélkül lehetett a nyugat-balkáni útvonalon közlekedni, az uniós vezetők döntöttek: le kell zárni az embercsempész útvonalakat, ami azt jelenti, hogy a határokon is helyre kell állítani a rendet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben újságíróknak az Európai Unió és Törökország vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozóját követően kedd hajnalban.
Felvásárolhatja a Wells Fargo az American Expresst - értesült a Fox Business News. A hírre 1,2 százalékot erősödött a kártyatársaság részvényeinek árfolyama a hétfői kereskedés végére. A fizetési...
Egyre több migráns dönt úgy, hogy az európai életből kiábrándulva inkább visszatér a hazájába, ugyanis a háborút is elviselhetőbbnek tartják, mint a német életet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,08 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 24 911,31 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 15,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Stagnálással nyitott kedd reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is egy hajszállal 310 felett jár az árfolyam. Közben a feltörekvő devizák piacain inkább negatív a hangulat. Kedd reggel...
Durva meglepetést okozott Kína, gyakorlatilag összezuhant az ország külkereskedelme, ez pedig felerősítette a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmeket a befektetők körében. Így nem csoda,...
Ez majdnem a fele a teljes tavalyi adatnak, amikor 157 embert ítéltek halálra. A módszer jellemzően lefejezés kard által. Volt olyan idén, amikor egyetlen nap 47 embert ítéltek halálra - közben az ország már az életéért kapálózik. (Independent)
1986. március 8-án érte el legnagyobb sikerét a magyar férfi kézilabda-válogatott, ugyanis pontosan harminc évvel ezelőtt lett világbajnoki ezüstérmes.
2 dl tej 20 dkg liszt 20 dkg vaj 1 kk cukor egy csipet só 5 db tojás 5 dl tej 4 ek liszt 4 tojás sárgája 2 db vaníliás cukor 2 dl cukrásztejszín 2 ek porcukor
Jogerősen is védetté nyilvánították a Munkácsy-trilógia részét képző Golgota című festményt - közölte az alkotás védettségének ügyében első- és másodfokon is eljáró Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a Magyar Időkkel
Több mint 250 betöltetlen háziorvosi körzet van Magyarországon - derül ki az Országos Alapellátási Intézet (OALI) által közzétett listából, amelyet kedden ismertetett a Magyar Hírlap
Az Európai Fejlesztési Bank (EIB) 500 millió eurós hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára, első lépcsőben 140 millió euró felhasználásáról írtak alá szerződést hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), a hitelkeret az úthálózat modernizációját szolgálja, azon részekét, amelyeket az ország nem európai uniós forrásból finanszíroz - mondta Hornung Ágnes, a tárca pénzügyekért felelős…
Már több mint kilencezren kaptak új szervet Magyarországon a hazai transzplantációk kezdete, 1973 óta - derül ki a szervátültetéseket is koordináló Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) legfrissebb adataiból, amelyeket kedden ismertetett a Magyar Idők
A munkáltatónak a munkaviszonnyal összefüggésben széles körű ellenőrzési joga van, mely többek között az Mt.11.§-án alapul. A korábbiakban bemutattam, hogy a munkahelyi ellenőrzésre milyen általános szabályok vonatkoznak. Ebben az elemzésben egyes konkrét ellenőrzési formákat fogok górcső alá venni.
Durva meglepetést okozott Kína, gyakorlatilag összezuhant az ország külkereskedelme, ez pedig felerősítette a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmeket a befektetők körében. Így nem csoda,...
Vége van annak az időnek, amikor ellenőrzés nélkül lehetett a nyugat-balkáni útvonalon közlekedni, az uniós vezetők döntöttek: le kell zárni az embercsempész útvonalakat.
A Bank of England arra készül, hogy megvédje a brit bankokat a forrásaik elapadásától, ha megtörténik a Brexit. A terv az, hogy a jegybank gyakorlatilag elárasztja őket pénzzel - írja a Financial...
Az elmúlt évtizedekben sok tévhitet próbáltak tudományosan megalapozott állításként feltüntetni, ezért halt ki majdnem a nyolcvanas évek végén a hazai mangalicaállomány.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a Tesla Motorst Magyarországra csábítsa annak érdekében, hogy ne torpanjon meg a hazai járműipar növekedése - erről Szijjártó Péter beszélt. A...
Stagnálással nyitott kedd reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is egy hajszállal 310 felett jár az árfolyam. Közben a feltörekvő devizák piacain inkább negatív a hangulat.Eddig tartott ki...
Lemondott a 85 százalékban állami tulajdonban lévő francia energetikai vállalat, az EDF pénzügyi igazgatója, részben emiatt esett közel 7 százalékot az EDF árfolyama. Az igazgató azért távozhatott,...
Az előzetes becsléssel megegyező mértékben, éves alapon 3,1%-kal bővült GDP Magyarországon tavaly a negyedik negyedévben. A negyedéves alapú növekedés 1% volt. A növekedéshez a mezőgazdaság és az...
Drasztikusan csökkentené a kéményellenőrzések számát a kormány, egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata pedig meg is szűnne a kabinet javaslata alapján - írja a Magyar Nemzet
A múlt év negyedik negyedévében 3,2, a 2015-ös év egészében 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakával összehasonlítva - erősítette meg a részletes adatok alapján második becslésében kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).