Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyvereseit és a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége ellen tavaly elkövetett terrorista merényletet éltette az a huszonkét éves szomáliai imám, akit az olasz hatóságok egy menekülttáborban vettek őrizetbe szerdán.
A magyar női kézilabda-válogatott 27–24-re legyőzte Lengyelországot idegenben Koszalinban Európa-bajnoki selejtezőn. Ezen a találkozón mutatkozott be a nemzeti csapat szakvezetőjeként az Ambros Martín, Elek Gábor páros.
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az áprilisi olimpiai selejtezőtornára készülő férfi vízilabda-válogatott 16 fős keretét, amelyből 13 játékost nevez majd a trieszti eseményre.
Az államfő által kezdeményezett előzetes normakontroll ügyében az a kérdés, "szembe mer-e menni Orbán Alkotmánybírósága Orbánnal" - áll a Demokratikus Koalíció(DK) szerda délutáni közleményében.
Zlatan Ibrahimovic egy gólt előkészített, egyet lőtt, a PSG 4-2-es összesítéssel, kettős győzelemmel ejtette ki a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A magyar női kézilabda-válogatott három góllal győzött a lengyelek vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat 3. fordulójában. Ez volt a debütáló mérkőzése az Elek Gábor, Ambros Martín szövetségi kapitányi kettősnek.
A Paris Saint-Germain a hazai pályán aratott 2–1-es győzelem után idegenben is hasonló különbséggel győzte le a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel jutott be a legjobb nyolc közé. A PSG-ben gólt és gólpasszt jegyzett Zlatan Ibrahimovic, a londoni csapatban megsérült a gólszerző Diego Costa.
Fogolycserét javasolt szerdán az ukrán elnök Moszkvának, hogy elérje Nagyija Szavcsenko ukrán katonai pilótanő kiszabadulását, akit börtönbüntetés fenyeget Oroszországban.
A Houston Texans alaposan bevásárolt az NFL-es szabadügynökpiac nyitásának napján: irányítónak a bajnok Denvert elhagyó Brock Osweilert, futónak a Miamiból érkező Lamar Millert, támadó falembernek a Kansas Cityt elhagyó Jeff Allent szerződtette. A Super Bowl-győztes Broncos Osweiler távozásával és Peyton Manning visszavonulásával átmenetileg irányító nélkül maradt.
A Benfica kettős győzelemmel ütötte ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Zenitet. Az oroszok portugál vezetőedzője csalódottan nyilatkozott a mérkőzést követően.
Az első kanadaiak, akikkel a szírek találkoztak, teljes testet takaró szőrös állatjelmezt viseltek. Nem mintha a szíreket félteni kéne, ha hülye jelmezekről van szó.
Több új-zélandi állampolgár dicsekedett közösségi médiafelületeken azzal, hogy nem csak egy szavazatot adott le az új nemzeti lobogóról szóló, múlt héten kezdődött referendumon - közölte szerdán a csendes-óceáni szigetország választási bizottsága.
Mint arról beszámoltunk, a Slovan Bratislava 1–0-ra legyőzte a Michalovcét a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A mindent eldöntő találatot a hazai csapat magyar légiósa, Priskin Tamás szerezte. Íme, a gól!
A Paris Saint-Germain a hazai pályán aratott 2–1-es győzelem után idegenben is hasonló különbséggel győzte le a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel jutott be a legjobb nyolc közé. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!
Magyarország stratégiai partnerként tekint Dél-Afrikára, az Európai Unió tagjaként is igyekszik erősíteni az Európa és Afrika közötti együttműködést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Fokvárosban.
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe - jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadsereg vezérkarából származó információkra hivatkozva.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja kiállt Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett, miután értesült Románia köztársasági elnökének döntéséről, aki visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében a képviselőcsoport szerdán.
Jelentősen megnőtt az érdeklődés az európai uniós politika iránt Magyarországon és az EU-tagországok átlagában egyaránt - derült ki az Eurobarometer címmel szerdán ismertetett közvélemény-kutatásból.
Elvetette a brit parlament azt a kormányzati törvénymódosítási tervezetet, amely központi jogszabályi korlátozás helyett a helyi önkormányzatokra bízta volna a boltok vasárnapi nyitva tartásának szabályozását.