Fotográfiák, metszetek és egyéb archív dokumentumok révén segítene rekonstruálni az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet fegyveresei által elpusztított palmürai műkincseket a szentpétervári Ermitázs.
A magyar megtakarítással kombinált biztosítások működése a szakembereknek is komoly fejtörést okozhat, mivel legtöbbjük rendkívül komplikált és - tisztelet a kivételnek - nehezen átlátható. Nem...
Több száz ember is meghalhat évente a kormány tervezett szabálymódosítása miatt - legalábbis ezt állítják a kéményseprők. A tervek szerint ugyanis ritkítanák a kémények kötelező ellenőrzését. Csakhogy, a szakemberek szerint már most is rengeteg veszélyes kémény van, amiket rendszeresen kell ellenőrizni. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese viszont azt mondja: nem zárja ki egymást a…
A kedden megjelent 2015-ös nominális GDP adattal számolva a korábban közölt 75,5 százaléknál is alacsonyabb, 75,3 százalékos volt tavaly az európai uniós módszertannal számolt GDP-arányos államadósság. A tavalyi GDP folyó áron 33 711,84 milliárd forintot tett ki - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett részletes jelentéséből.
Donald Trump, republikánus elnökjelölt-aspiráns változatlanul erős az amerikai Délen, két szövetségi államban, Michiganban és Mississippiben tartott előválasztáson aratott nagyarányú győzelmet, a demokratáknál pedig Hillary Clinton ugyan győzött Missisippiben, de alulmaradt Michigan államban Bernie Sanderssel szemben. Idahóban Ted Cruz texasi szenátor nyert.
Donald Trump, republikánus elnökjelölt-aspiráns változatlanul erős az amerikai Délen, két szövetségi államban, Michiganban és Mississippiben tartott előválasztáson aratott nagy arányú győzelmet, a demokratáknál pedig Hillary Clinton győzött Missisippiben.
A Real Madrid az AS Romát, a Wolfsburg pedig a Gentet győzte le hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcainak keddi visszavágóin, s ezzel mindkét együttes bejutott a nyolc közé.
Az első világháború során, 2016 márciusában, vagyis pontosan 100 éve hozták tető alá a Sykes-Picot egyezményt (majd májusban írták alá), ami a szétesőben lévő Ottomán Birodalom arab részeit hivatott felosztani a gyarmati hatalmak közt. Nagyon rosszul sikerült, és igazán nagyot közel 100 év után robbant.
Concerto Budapest a Müpában, Marco Ferreri a Műcsarnokban, Kertész Imre-est a Nyitott Műhelyben és még sok minden más - ezek lesznek ma a legizgalmasabb programok
A kft.-k kötelező tőkeemelésének elhalasztásáról megszavazott, de tegnap estig még ki nem hirdetett törvénymódosítással nemcsak időt nyernek a kft.-k, hanem új szabályokra, illetve a korábbiak átértelmezett alkalmazására is figyelniük kell.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt állította szerdán, hogy országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerelhető méretűre kicsinyíteni atomtölteteit. Észak-Korea adatokat lopott vezető dél-koreai tisztségviselők okostelefonjairól - közölte szerdán a dél-koreai titkosszolgálat (NIS).
A külgazdasági és külügyminiszter üdvözli, hogy immár Szlovénia és Szerbia is nem csak beszélnek a határok megvédéséről, hanem valóban tesznek is érte.
Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns változatlanul erős az amerikai Délen, két szövetségi államban, Michiganban és Mississippiben tartott előválasztáson aratott nagyarányú győzelmet. A demokratáknál pedig Hillary Clinton ugyan győzött Missisippiben, de alulmaradt Michigan államban Bernie Sandersszel szemben. Idahóban Ted Cruz texasi szenátor nyert.
Lezuhant egy amerikai katonai felderítő repülőgép Észak-Irakban, de a személyzet mind a négy tagja ép bőrrel megúszta a becsapódást, sérüléseket sem szenvedtek - közölte kedden a Pentagon.
Lezuhant egy amerikai katonai felderítő repülőgép Észak-Irakban, de a személyzet mind a négy tagja ép bőrrel megúszta a becsapódást, sérüléseket sem szenvedtek - közölte kedden a Pentagon.