2016. március 10. csütörtök

márc. 10
8:51
Íyg néz ki az inertnent egy dszlxiáes szmveél (444.hu)
Nem fogsz hinni a szemednek.
márc. 10
8:53
Még ebben az idényben PL-csapatot kaphat Benítez (Sport365)
A Real Madridtól a télen menesztett Rafa Benítez angol lapértesülések szerint még a most is zajló bajnokság során leülhet egy Premier League-csapat kispadjára.
márc. 10
8:53
Hős lett az apából, aki megmentette a fiát egy repülő baseballütőtől (444.hu)
Megnézed ezt a képet, és először feláll a szőr a hátadon, aztán kigördül egy könnycsepp a szemedből.
márc. 10
9:00
Eddig is volt válsághelyzet, csak nem az egész országban (Infostart)
Kiterjesztette az ország egész területére a migrációs válsághelyzetet a kormány - jelentette be a belügyminiszter. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában jelezte, hogy a válsághelyet eddig is érvényben volt, csak nem az egész országra.
márc. 10
9:00
Kétezer migráns rekedt Szerbiában (Infostart)
Csak akkor maradhat Szerbiában az a mintegy kétezer bevándorló, aki a határok lezárása és az ellenőrzések szigorítása nyomán az országban rekedt, ha menedéket kér ott, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza - közölte értesülését a Danas című szerb napilap csütörtökön.
márc. 10
9:03
Mindent tagad Balla Irma vélt gyilkosa (Gondola)
Nem ismerte el bűnösségét, nem tett vallomást, és a kérdésekre sem válaszolt szerdán a Nyíregyházi Törvényszéken az a férfi, akit Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolnak – írta az MTI
márc. 10
9:03
Hallgatóknak árulták a drogot Debrecenben - Fotók! (Kripto Akadémia)
márc. 10
9:05
Kétezer migráns rekedt Szerbiában (Gondola)
Csak akkor maradhat Szerbiában az a mintegy kétezer bevándorló, aki a határok lezárása és az ellenőrzések szigorítása nyomán az országban rekedt, ha menedéket kér ott, ellenkező esetben hazájukba vagy Macedóniába toloncolják őket vissza - közölte értesülését a Danas című szerb napilap csütörtökön
márc. 10
9:05
Újságírókat ütöttek-vertek egy buszon, amit fel is gyújtottak (Kripto Akadémia)
A hatból három utas és a jármű vezetője kórházi ápolásra szorult.
márc. 10
9:06
Hamis óvszert, fogkefét talált a NAV - te felismernéd, hogy nem igazi? (Privátbankár)
Ismeretlen eredetű egészségügyi termékeket foglalt le két vállalkozásnál az adóhatóság.
márc. 10
9:06
A BMW egyik rekordját döntötte meg a másik után (Portfolio)
A BMW kilenc nappal korábban közzétette a 2015-ös év legfontosabb számait, amelyből kiderült, hogy a luxusautó-gyártó rekordot ért el az értékesítések, az árbevétel és a nettó eredmény tekintetében....
márc. 10
9:06
Szinte bárkiből közmunkás lehet: nem véletlenül kritizál az EU (Pénzcentrum)
Figyelmen kívül hagyhatják a beosztási feltételeket....
márc. 10
9:06
Kubatov: senkit nem kértem, hogy menjen a választási irodához (ATV)
Senkit nem kértem arra, hogy a választási irodánál jelenjen meg és sem a népszavazási kezdeményezést benyújtó hölgyet, sem a férjét nem ismerem – jelentette ki a Magyar időknek adott interjúban Kubatov Gábor.
márc. 10
9:07
Már készíti a kabinet az Uber-adót (Gondola)
Olyan jogszabályon dolgozik a szaktárca, amely az új típusú, interneten, okostelefonnal igénybe vehető szolgáltatások adóügyi helyzetét egységesen rendezi.
márc. 10
9:07
Elképesztő: ezek az apró madarak 2000 km-t repülnek szünet nélkül (Kripto Akadémia)
A kutatók a telelőhelyükre tartó, alig 10 centis és három grammos kolibrik repülését figyelték meg.
márc. 10
9:08
Miért hirdetett migrációs válsághelyzetet a kormány? (Privátbankár)
Nem állnak fenn a törvényi feltételei a migrációs válsághelyzet kihirdetésének - a kormány mindenesetre megelőző jelleggel rendelte el.
márc. 10
9:08
Milliárdos ügyfélvagyonnal trükközött a svájci nagybank (Portfolio)
Vizsgálják az olasz hatóságok a Credit Suisse-t. A vád az, hogy a svájci nagybank vagyonosabb ügyfeleinek segített a pénzüket offshore számlákra menekíteni az olasz hatóságok radarja alatt a Reuters...
márc. 10
9:09
40 évesen túlkorosnak ítélve (HR Portál)
Tök ciki, hogy ez inkább valóság, mint fikció! Ez volt az első gondolatom, amikor megnéztem a „Younger”-t – a szenior gyakornok témára reflektáló, itthon még nem játszott, de külföldön két évaddal ezelőtt debütált amerikai sorozatot. Szóval ciki. Mégis, mi mást lehetne mondani arról, ami az életkor megítélése terén a munkaerőpiacon történik? A „fiatalság nimbusz” annyira népszerű, egyben annyira…
márc. 10
9:10
Adót csalt a két nagybank, csúnyán lebuktak (Portfolio)
Tizenkét évnyi pereskedés után a brit bíróság kimondta: a Deutsche Bank és a UBS is bűnös adóelkerülés vádjában, az ügy feltárását még a brit adóhatóság kezdeményezett a két nagybank ellen. A vád...
márc. 10
9:12
Megint rossz hír jött a német gazdaságról (Portfolio)
A növekedési várakozásokkal ellentétben, csökkent Németország exportja januárban, míg az import a vártnál nagyobb mértékben nőtt, ami arra utal, hogy a gyenge külföldi kereslet fékezi a legnagyobb...
márc. 10
9:12
Ma lesz Psota Irén temetése (Infostart)
Ma délután helyezik örök nyugalomra Psota Irént. A Nemzet Színésze kétszer kapott Kossuth-díjat, volt tragika, komika, énekelt, és - ahogyan ő fogalmazott - még táncolni sem restellt.
márc. 10
9:14
A nagy bukó ellenére zsákolták a Twitter-vezér másik sikercégét (Portfolio)
A Square 20 centes egy részvényre jutó veszteségről jelentett a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan, vagyis az első negyedévben azóta, hogy tőzsdére ment a Jack Dorsey cége. A bevételek ugyanakkor...
márc. 10
9:15
Ismét tiltakoznak a taxisok az Uber ellen (Infostart)
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.
márc. 10
9:15
Berecz már a második helyen (Infostart)
A riói olimpiára készülő Berecz Zsombor feljött a második helyre négy futam után a barcelonai Finndingi Európa-bajnokságon.
márc. 10
9:16
Értékes népművészeti kincsekkel találkozhatunk most az aukciókon (Portfolio)
A műtárgy.com ezen a héten az aukciós piac egyik speciális területéről, a népi tárgyak piacáról válogat különeges alkotásokat. Az művészeti aukciókon jellemzően a mindenkori társadalmak elitjei...
márc. 10
9:18
Clinton és Sanders vitája a spanyolajkúak megnyeréséről (Gondola)
A jövő keddi ohiói és floridai választások előtt utoljára csapott össze országos tévévitában az amerikai Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa, és párharcuk ezúttal jobbára a spanyolajkúak megnyeréséről szólt
márc. 10
9:18
Elhunyt a híres magyar származású fotós (Kripto Akadémia)
Egy olyan külföldi fényképésztől búcsúzunk, aki meg akarta ismerni az országot, ahonnan elindult.
márc. 10
9:19
Vegyesen alakult a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök reggelre: a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg az euróval és a japán jennel szemben erősödött.
márc. 10
9:20
Két helyen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap (Gondola)
Két településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Szentkatalinban polgármestert, Dombiratoson településvezetőt és képviselő-testületet is választanak
márc. 10
9:20
Tüntetnek a taxisok az Uber ellen - Megbénulhat a főváros (Kripto Akadémia)
Az a céljuk az, hogy azonnali hatállyal függesszék fel az applikáció működését.
márc. 10
9:24
Mi lesz azokkal a migránsokkal, akikre rázárták a határokat? (Privátbankár)
Több ezer bevándorlóra "zárták rá" a határokat Szerbiában - három út áll előttük.
márc. 10
9:24
Ezért különlegesek az EU-források (Portfolio)
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzőjének előadásával kezdetét vette a Portfolio Uniós Források 2016 című konferenciája, ahol előadást tart Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter "A...
márc. 10
9:24
Medián: a tüntető pedagógusok mögé állt az ország (ATV)
4-ből 3 ember egyetért a tiltakozó pedagógusok céljaival. Kétharmaduk a tanársztrájkot is elfogadható eszköznek tartja - derül ki a HVG számára készített Medián felmérésből.
márc. 10
9:24
Tüntetők próbálták megszállni az éjjel a lengyel miniszterelnöki hivatalt (444.hu)
Mert a kormány nem hajlandó elfogadni az alkotmánybíróság ítéletét, amely szerint alkotmányellenes az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása.
márc. 10
9:26
Rajta van a magyar Google-adó kidolgozásán az NGM (Portfolio)
Új, innovatív adózási megoldásokon dolgozik a gazdasági tárca annak érdekében, hogy a globális internetes vállalkozások a hazai internetes társaságokkal egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a...
márc. 10
9:27
Arsenal: Wenger kiakadt egy üzenet miatt (Agroinform)
A szurkolók durva kritikával illették az Ágyúsok francia mesterét, aki magasról tesz a bántó szavakra.
márc. 10
9:28
Megint útlezárással tiltakoznak a taxisok az Uber ellen (Portfolio)
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak. A résztvevők a...
márc. 10
9:33
Clinton és Sanders legújabb párharca a spanyolajkúak megnyeréséről szólt (Infostart)
A jövő keddi ohiói és floridai választások előtt utoljára csapott össze országos tévévitában az amerikai Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa, és párharcuk ezúttal jobbára a spanyolajkúak megnyeréséről szólt.
márc. 10
9:36
Clinton kitértően reagált, kiszállna-e az email-ügy miatt (Kripto Akadémia)
A Sanderssel vívott legújabb párharc a spanyolajkúak megnyeréséről szólt.
márc. 10
9:42
Csótányok rohangáltak a pékségben - azonnal bezáratta a hatóság (Privátbankár)
3 mázsa alapanyagot, félkész- és készterméket kellett kivonni a forgalomból.
márc. 10
9:42
A munka otthon is munka (HR Portál)
Akkor is, ha nem fizetik meg. Ideje lenne annak is hívni, hiszen a gazdaság működéséhez az otthon végzett fizetetlen munka ugyanúgy hozzájárul, írja Melinda Gates idei levelében, amely a Gates Alapítvány működésének prioritásait határozza meg. Éppen az elmúlt napokban volt hír, hogy a magyar nők több időt töltenek egy nap munkával, mint a férfiak, elsősorban az otthoni munkavégzés miatt. Ha az…
márc. 10
9:42
Vihar előtti csend van a tőzsdéken (Portfolio)
A vezető európai részvényindexek és a magyar tőzsde is a szerdai záróértékének közvetlen közelében tartózkodik. A befektetők láthatóan kivárnak az újabb pozíciók felvételével az EKB ma délutáni...
márc. 10
9:42
Sok helyen áll üresen a fogorvosi praxis (Pénzcentrum)
Van, ahol már 1999 óta nem végeznek fogászati alapellátást....
márc. 10
9:42
Megint tiltakoznak a taxisok, lezárnak egy sávot a Deákon (ATV)
Taxisdemonstráció kezdődött csütörtök reggel a fővárosban, a szervezők közlése szerint a januári demonstráció után ismét az Uber közösségi személyszállító működése ellen tiltakoznak.
márc. 10
9:44
Tüntetnek a taxisok - erre készülj ma a fővárosban (Privátbankár)
Ismét az Uber ellen tartanak demonstrációt.
márc. 10
9:44
Az MNB jelzésére gyengül a forint (Portfolio)
Már szerdán is alig mozdult a forint, a nap második felében sikerült csak egy kis erősödést produkálni, majd ez a kivárás folytatódott csütörtökön is. A befektetők reggel már az EKB délutáni...
márc. 10
9:46
Fontos szabályokhoz nyúlt hozzá a kormány (Portfolio)
A Magyar Közlönyben ma jelentek meg a 2014-2020-as programozási időszakhoz kapcsolódó szabályrendszer módosításáról szóló rendeletek. A legfőbb módosítás a támogatási előleghez kapcsolódik, továbbá...
márc. 10
9:48
Megsarcolnák a Google-t és a Facebook-ot is. Milliárdok kerülik ki a magyar adót (Adózóna)
A kormányhatározat szerint a gazdasági miniszternek 2016. június 30-ig kell jelentést készítenie a kormánynak „a sikeres nemzetközi gyakorlatokat is figyelembe véve a globális internetes vállalkozások adóelkerülésével szembeni fellépés lehetőségeiről”.
márc. 10
9:48
Elismerte Nagy Márton, hogy még tovább vághatják a kamatot (Portfolio)
Lehetséges, hogy az idén még tovább csökken majd a jelenleg 1,35 százalékos jegybanki alapkamat - mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke egy csütörtöki rendezvényen a Reuters tudósítása szerint. A...
márc. 10
9:51
Lövöldözés volt Pittsburgh közelében (Infostart)
Két férfi tüzet nyitott egy bulizó társaságra helyi idő szerint szerda este Pittsburgh közelében, az Egyesült Államokban; legalább öten meghaltak, többen megsebesültek - jelentette a helyi média.

Keresés