2016. március 13. vasárnap

márc. 13
17:19
Rogán megszólalt: ez lesz a cafeteria helyett (Portfolio)
Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer -...
márc. 13
17:19
Lavrov: Moszkva csak akkor működik együtt Washingtonnal, ha érdekében áll (ATV)
Moszkva akkor fog együttműködni Washingtonnal, ha az megfelel az érdekeinek, és kemény választ fog adni a barátságtalan amerikai lépésekre - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz REN-TV kereskedelmi csatornának nyilatkozva.
márc. 13
17:19
Pocsolyában fürdetett csecsemő fényképe mutatja meg, milyenek az állapotok az EU határán (444.hu)
A görög-macedón határnál lévő táborban 14 ezer ember zsúfolódott össze.
márc. 13
17:21
Ötven éves születésnapjára felújították a Lamborghini egyik leghíresebb modelljét (444.hu)
A teljesen újjáépített Miurát csak csodálni lehet majd, megvenni nem.
márc. 13
17:27
Meghalt Verebes József, a "Mágus" (Alternatív Energia)
A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya életének 75. évében hunyt el.
márc. 13
17:29
Kubatov ellen tiltakoztak - Több mint tízezren voltak (Alternatív Energia)
A szombati Fradi-Felcsút meccsen még ötezer szurkoló sem jelent meg, büntetnek a beléptetőrendszer miatt.
márc. 13
17:36
Terrorista támadás ért egy elefántcsontparti üdülőhelyet (Infostart)
Feltehetően terrorista támadás ért vasárnap délután egy elefántcsontparti üdülőhelyet, amelyen külföldiek is rendre vendégeskednek.
márc. 13
17:36
Korpási Bálint bronzérmes (Infostart)
Korpási Bálint bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában vasárnap, a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság zárónapján.
márc. 13
17:36
Brutális mészárlás a népszerű üdülőhelyen (ATV)
Feltehetően terrorista támadás ért vasárnap délután egy elefántcsontparti üdülőhelyet, amelyen külföldiek is rendre vendégeskednek. Az ország elnöke, Alassane Outtara közölte, hogy a támadásnak legkevesebb 16 halálos áldozata van, 14 civil és két katona.
márc. 13
17:38
Saját magát köti gúzsba az új időmérő rendszer (Infostart)
A szakértő szerint nem hozza majd a várt izgalmakat a Formula-1-es autós gyorsasági világbajnokság új, a jövő hétvégén debütáló időmérő edzése, amikor folyamatosan esnek majd ki a leglassabb versenyzők - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor formula-1-es szakkommentátor. A beszélgetést teljes hosszában meghallgathatják hétfőn 18 órától az InfoRádióban.
márc. 13
17:39
Későn ébredt az Arsenal, a Watford megy a Wembleybe! (Sport365)
A Watford idegenben búcsúztatta az elmúlt két kiírás győztesét, az Arsenalt az FA-kupa vasárnap délutáni negyeddöntőjében, és az Evertonhoz, valamint a Crystal Palace-hoz hasonlóan utazhat áprilisban a Wembleybe.
márc. 13
17:45
Elhunyt Verebes József (Gondola)
Életének 75. évében vasárnap elhunyt Verebes József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya
márc. 13
17:51
Lelőttek egy Mig-21-es vadászgépet Szíriában (444.hu)
A szír hadsereg gépének lelövését az orosz kormány jelentette be.
márc. 13
17:53
Nagyon nehéz a tornádókárokról tudósítani, ha közben egy kutya ül egy fűnyíró volánjánál (444.hu)
Mi szóltunk.
márc. 13
17:54
Készülnek az írek a britek kilépésére (Portfolio)
Az ír központi bank megkezdte az előkészületeket egy masszív beáramláshoz az alapkezelők oldaláról, ugyanis egyre többen aggódnak közülük amiatt, hogy ha a britek kilépnek az EU-ból, akkor sokkal...
márc. 13
17:54
Több mint 6,2 millió euróért kelt el három Buddha-szobor (ATV)
Rekordáron, több mint 6,2 millió euróért (mintegy 2 milliárd forintért) kelt el három ritka Buddha-szobor egy franciaországi árverésen.
márc. 13
17:54
Francia foci: Sokkoló eredménnyel lett bajnok a PSG (Agroinform)
Ibra négyet vágott, Cavani duplázott, a PSG kilencet hintett a sereghajtó Troyes otthonában.
márc. 13
17:55
Auschwitzba látogat Ferenc pápa (444.hu)
AFP PHOTO / ANDREAS SOLARO A Vatikán közzétette a Ferenc pápa nyári programját. A pápa a 31. Ifjúsági Világtalálkozóra érkezik Lengyelországba július 27-én és négynapos látogatása során fel fogja keresni a auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor helyszínét is. A krakkói világtalálkozóra amúgy 2,5 millió embert várnak, a pápa július 31-én fog misét celebrálni a tömegnek.
márc. 13
18:09
Érdemes most ezüstbe fektetni? (ProfitLine)
Az alacsony árakat kihasználva az idén is sokan vehetnek ezüstöt, igényeiket azonban a meglévő készletekből elégíthetik ki leginkább, a kínálat ugyanis csökkenhet amiatt, hogy a mostani árszinten a kitermelés nem eléggé kifizetődő a bányászati cégeknek - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.
márc. 13
18:12
Párizs európai szankciókat helyezett kilátásba az iráni rakétakísérletek miatt (Infostart)
Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter európai szankciókat helyezett kilátásba vasárnap az ezen a héten végrehajtott iráni ballisztikusrakéta-kísérletek miatt.
márc. 13
18:12
Hát ezért bóvli Magyarország (Portfolio)
A jegybanktörvény legutóbbi módosításáról, a jelenlegi jegybankelnökről, az MNB alapítványairól és a kormány gazdaságpolitikájáról is kifejtette véleményét Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt...
márc. 13
18:12
Na ne! Tényleg ilyen lesz az időjárás a 11. héten? (Pénzcentrum)
A következő napokban is változékony lesz az időjárás....
márc. 13
18:18
Fidesz: Budapest ma a világ egyik legvonzóbb városa (Gondola)
A Fidesz szerint Budapest ma a világ egyik legvonzóbb városa, ellentétben a szocialisták kormányzása alatti időszakkal
márc. 13
18:18
Új, lenyűgöző szépségű hímoroszlán érkezett a Nyíregyházára - Fotó! (Kripto Akadémia)
Zeusz most ismerkedik a gondozóival, a kifutójával, az oroszlánházzal és annak külső területével.
márc. 13
18:20
Hozza formába magát tavaszra! (Gondola)
Fogyókúra nagyon sokféle létezik. Vannak, akik arra esküsznek, hogy a húst csak zöldségekkel eszik, vannak, akik a káposztalevesben bíznak.
márc. 13
18:21
Brit pénzügyminiszter: inkább most lépünk, minthogy később fizessünk nagyobb árat (Privátbankár)
A rossz gazdasági kilátások miatt fogja vissza a költekezést George Osborne.
márc. 13
18:21
Fiatal gazdák, figyelem! Ezzel is számolnia kell a nyertesnek (Adózóna)
A fiatal gazda pályázaton nyertes, egyéni vállalkozóvá vált magánszemélynek gyermeke született, így közreműködőt kell bevonnia. Ki lehet az, és alkalmazottnak kell-e lennie? – kérdezte olvasónk. Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
márc. 13
18:30
Megnyitják a Dégenfeld Kastélymúzeumot (Infostart)
Az eredeti, áprilisi tervtől eltérően március 15-én már megnyitják a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeumot - közölte Bodnár István igazgató vasárnap az MTI-vel.
márc. 13
18:36
Új, lenyűgöző szépségű hímoroszlán érkezett Nyíregyházára - Fotó! (Kripto Akadémia)
Zeusz most ismerkedik a gondozóival, a kifutójával, az oroszlánházzal és annak külső területével.
márc. 13
18:38
Zuschlag, a minta (Kripto Akadémia)
Azt mondták neki: Jani, mocskos, aljas, undorító, korrupt féregnek kell lefestenünk Puklit.
márc. 13
18:45
A Roma bajnoki formájánál csak a Barcáé jobb (Sport365)
Az AS Roma 2-1-re nyert az Udinese otthonában a Serie A 29. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi együttes sorozatban nyolcadik sikerét aratta a Serie A-ban. Ennél komolyabb szériával csak a Barca büszkélkedhet jelenleg a topligákban (egymás után 12 győzelem).
márc. 13
18:48
A brit pénzügyminiszter nagyobb költségvetési szigort akar (Infostart)
A brit pénzügyminiszter szerint a vártnál sokkal rosszabb külső gazdasági környezet miatt pótlólagos kiadáscsökkentésekre lesz szükség Nagy-Britannia következő költségvetésében.
márc. 13
18:48
Terrortámadás Ankarában, több tucat halott (ATV)
Nagy erejű robbanás történt vasárnap este Ankara belvárosában. Helyi televíziós beszámolók szerint 34-en meghaltak és 125-en megsérültek a gépkocsiba rejtett pokolgép robbanásának következtében. Fél év alatt ez a harmadik pokolgépes terrorakció Törökország fővárosában.
márc. 13
18:54
Választások Németországban - Előretört az Alternatíva (Alternatív Energia)
Mindhárom tartományi parlamentbe bekerültek a jobboldali radikálisok – Visszaesett a CDU.
márc. 13
18:57
A háromból két tartományban vesztett Merkel pártja a vasárnapi választásokon (444.hu)
A populista-bevándorlóellenes AfD a keleti tartományban a második legerősebb párttá tudott válni.
márc. 13
18:59
Nagy erejű robbanás volt a török fővárosban, legalább 27 ember meghalt (444.hu)
Autóba rejtett pokolgép robbant Ankarában.
márc. 13
19:06
Idén is lesz Pilvaker: a rap mellett több színészi játékkal és énekkel (Infostart)
A rap mellett a megszokottnál több színészi játék és ének várja az érdeklődőket az idei Red Bull Pilvakeren, amelyet immáron negyedik éve rendeznek meg március 15-én az Erkel Színházban - mondta el az MTI-nek Farkas Roland "Wolfie", a szervezők egyike.
márc. 13
19:06
Kövér: március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért (ATV)
Március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Midrandben a Dél-afrikai Magyar Szövetség által szervezett március 15-i ünnepségen.
márc. 13
19:08
Merkelék vesztették a legtöbbet a tartományi választáson (ATV)
A 25 éve kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot, de az általa vezetett eddigi kormánykoalíció elveszítette többségét az urnazárás után megjelent első eredménybecslések alapján a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban vasárnap rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson.
márc. 13
19:12
Becslés: az SPD nyert a Rajna-vidék-Pfalzban (Gondola)
A 25 éve kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot, de az általa vezetett eddigi kormánykoalíció elveszítette többségét az urnazárás után megjelent első eredménybecslések alapján a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományban vasárnap rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson
márc. 13
19:12
Nagy erejű robbanás volt Ankarában, sok a halott (Alternatív Energia)
Több jármű és épület is megrongálódott. A helyszínre sok tűzoltót és mentőt vezényeltek.
márc. 13
19:14
Nagy erejű robbanás történt Ankarában (Gondola)
Nagy erejű robbanás történt vasárnap este Ankara belvárosában, a Kizilay terén - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
márc. 13
19:15
Most kiderül, mit tudnak a magyar borok (Privátbankár)
Több mint 20 magyar borász képviseli az országot a világ egyik legrangosabb borkiállításán.
márc. 13
19:16
Itt a Simicska-Jobbik-tengely? (Gondola)
Tavaly láttuk már Vona Gábort óriásplakáton kiskutyát simogatni. Most megnézhetjük, ahogy Simicska simogatja az ölébe gömbölyödő radikális pártvezért.
márc. 13
19:16
Aki lemarad, kimarad! Hatalmas nyereségeket lehet elérni a magyar tőzsdén (ProfitLine)
Ismét örömteli hetet zártak a magyar tőzsdében hívő befektetők. A Magyar Telekom kivételével az összes vezető részvénnyel jelentős heti hozamokat lehetett elérni és a forgalom is szépen növekedett. Nézzük a részleteket!
márc. 13
19:16
Videó: Payet 25 méterről csavart De Gea kapujába! (Sport365)
Dimitri Payet 25 méteres szabadrúgásgólt lőtt az Old Traffordon David de Gea kapujába az FA-kupa-negyeddöntő 68. percében, de a hajrában Anthony Martial egyenlíteni tudott a West Ham ellen a 83. percben (1-1). Újrajátszás lesz az Upton Parkban. Az elődöntő sorsolását hétfőn rendezik.
márc. 13
19:24
Nagy erejű robbanás történt Ankarában (Infostart)
Nagy erejű robbanás történt vasárnap este Ankara belvárosában, a Kizilay terén - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
márc. 13
19:24
Trump elhárít minden felelősséget a rendezvényein történt erőszak miatt (ATV)
Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns elhárított magától minden felelősséget a kampányrendezvényein történt erőszak miatt, és azt állította, hogy ő csupán "üzenetközvetítője" az amerikai társadalom bajainak.
márc. 13
19:30
Mostantól szabadon látogatható Ceausescu palotája (444.hu)
A tizenötezer négyzetméteres palotából a román kormány csinált látványosságot, a múlttal való megbékélés jegyében.
márc. 13
19:32
Obama Londonba utazhat, hogy az EU-ban maradásról győzködje a briteket (444.hu)
Egy kiszivárgott hír szerint komoly szereplő szállhat be a maradás melletti kampányba.

Keresés