A rendőrség rekord számú kiskorút tartóztatott le Nagy-Britanniában terrorista vétségek miatt tavaly, ugyanakkor az őrizetbe vett nők száma is magas volt - derült ki a csütörtökön közzétett hatósági adatokból.
Együttműködési megállapodást kötött a Lengyel Művészeti és Tudományos Akadémia valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A két köztestület a jövőben többek közt kiadvány- és információcserével és új együttműködési formák kialakításával fejleszti kapcsolatait. A holnap kezdődő, két napos Magyar-Lengyel Barátság Napja programsorozat és a Magyar-Lengyel Szolidaritás Évének eseménysorozatába illeszkedő…
Folytatódik idén is a Nemzeti Borkiválóság Program, a fehér- és rozéborok országkóstolóját hirdették meg, amire május 2-ig lehet jelentkezni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára. Gál Péter hozzátette: a tavaly őszi jó termés után kijelenthető, hogy a 2015-ös évjáratú borok jók lesznek.
A magyar kormány célja, hogy kizárólag önkéntes alapon történjen bármifajta menekültcsere vagy betelepítés az Európai Unió és Törökország között készülő esetleges migrációs egyezmény keretében - hangsúlyozta Orbán Viktor csütörtökön, az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozója előtt.
Elnöksége utolsó évében, tavaly 3,32 millió eurót (1,03 milliárd forint) vett fel fizetésként Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezetője, akit korrupciós botránya miatt hat évre eltiltottak minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.
Kamondi Zoltán mindig a saját útján járt, kísérletezett nagy erővel és szenvedéllyel, felforrósította maga körül a levegőt - emelték ki az MTI-nek az elhunyt filmrendezőre emlékezve pályatársai: tanára és alkotótársa, Koltai Lajos operatőr, rendező, valamint egykori osztálytársa, Zilahy Tamás film- és tv-rendező.
Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei - tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-t csütörtökön.
Április 28-tól május elsejéig tart idén a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció. A Földművelésügyi Minisztérium által hatodik alkalommal megrendezett országos szemétgyűjtésről V. Németh Zsolt államtitkárt beszélt az InfoRádióban.
A kubai hatóságok az amerikai elnök látogatása közeledtével szabadon engedtek négy, bebörtönzött ellenzékit, és engedélyezték a távozásukat az Egyesült Államokba - közölték csütörtökön ellenzéki források.
Közzétették francia történészek hazájuk második világháborús titkosszolgálati dokumentumait, amelyek ugyan államtitkokat nem tartalmaznak, de betekintést nyújtanak a francia ellenállók, a nácik és a kémek, köztük olyan hírességek, mint például Coco Chanel divattervező tevékenységébe.
Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei - tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-t csütörtökön.
Ön távozzon! Ön távozzon! Nem, Ön távozzon! A volt fideszes államtitkár, Illés Zoltán hevesen védte a városligeti fákat a munkások vezetőjével szemben. Szerinte a fák kiirtása gyalázat, amit akár polgári engedetlenséggel is meg kell állítani, az építkezés pedig csak néhány ember gazdagodását szolgálja. A teljes jelenet az Indexvideón.
A Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta tulajdonrészét a gyergyószárhegyi Lázár-kastély egyik örököse, így az alapítvány lett az erdélyi reneszánsz építészet műremekének új többségi tulajdonosa - jelentette be csütörtökön a Hargita megyei önkormányzat.
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 keretében idén is folytatódik a komplex szűrés céljából indított országjárás. Az elmúlt hat évben több mint 1000 helyszínen, 4 milliónál is több vizsgálatot végeztek a speciális szűrőállomáson megjelent több mint 300 000 embernél. A kezdeményezés célja az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és kiszűrése.
A brit költségvetés 3,5 milliárd fonttal csökken a következő 4 év során tegnapi bejelentés szerint. Az SZJA adómentes határa 11.500 fontra emelkedik, míg a 40%-os adósáv 45.000 font lesz.
Az erősödő euró nem tesz jót az európai exportcégek működésének, részben ezért estek csütörtökön a nyugat-európai részvényindexek, az amerikai tőzsdék viszont tovább emelkednek, szinte minden szektor...
Oroszország csütörtökön elutasította Barack Obama amerikai elnöknek és az Európai Uniónak az orosz bíróság elé állított Nagyija Szavcsenko ukrán helikopterpilóta szabadon bocsátásáért való közbenjárását.
Csütörtökön is folytatódott az előző nap kezdődött dollárgyengülés a nemzetközi piacon, a forint pedig erősödik. Erősödött a forint 2016.03.17 21:38Az euróval szemben a 310-es, a dollárral szemben a...
Immár 40 dollár fölött mindkét olajfajta. Az amerikai tőzsdék is szakadatlanul emelkednek, de Európa lehanyatlott. A BUX-nak sok volt a reggeli száguldás, visszaesett, de az OTP így is szépet emelkedett.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az elmúlt hónapok elsősorban Kínából kiinduló feltörekvő piaci felfordulása ellenére igen alacsony, sőt az utóbbi időszakban folyamatosan csökken a rendszerszintű...
Összesen 72 ezer szíriai menekült önkéntes alapú befogadásáról állapodhatnak meg az Európai Tanács csütörtökön késő délután kezdődött brüsszeli értekezletén - jelentette a Spiegel Online német hírportál.
Több gyógyszercég is botrányba keveredett az elmúlt hónapokban, ezek közül a Valeant egyesek szerint már közel került a csődhöz. A botránycégekre és azok részvényeinek shortolására szakosodott Citron...
A munkatársat kereső cégek rendre abba ütköznek, hogy egy-egy állásra nem találnak alkalmas jelölteket. A jelenség nem új keletű, különösen a meghirdetett IT és mérnöki állások esetében már évek óta jellemző. Az egyre több szakmában jellemző helyzet azonban kezd általánossá válni, és emiatt drámai következményekkel fenyeget.
Egy magyar csoport fejlesztette ki a növényi alapú, génmanipulációtól mentes, a környezetre, az emberekre és minden más élőlényre ártalmatlan kezelést, aminek alkalmazása után a növények világítanak a sötétben. A jövőben talán a Nemzeti Értéktár Programban is helyet kapó eljárás nem úszta meg a szóviccelést: flavatarnak hívják. (viaMTI)
Magyarország versenyelőnyben van klímateljesítménye miatt, mert alacsony szén-dioxid-kibocsátással képes termelni a gazdaság - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője csütörtökön Szekszárdon.
A dm minőségi eltérés miatt elővigyázatosságból visszahívja a DAS gesunde PLUS Sportness fitness kekszes fehérjeszeleteket (45g) a polcokról, mert a termékben idegen anyagot találtak.
Ismeretlen támadók bántalmaztak egy ukrán konzult az Oroszországhoz tartozó csecsenföldi Groznijban - hozta nyilvánosságra csütörtökön Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.
Nincs bérmegállapodás, öt napig sztrájkolni fognak a volánosok, jelentette be Baranyai Zoltán a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az aláíró szervezetek nevében. Hetek óta tartó eredménytelen...
Egymás után mutatják be okosóráikat a hagyományos órákat gyártó cégek, ami nem véletlen, ezen a piacon óriási a növekedés. A svájci óragyártók egy-két éve még azt gondolták, hogy az okosóra csak egy...
A Barca lenne az első klubcsapat, amely megvédi címét a Bajnokok Ligájában (az 1992-es indulás óta), sőt, a katalánok terve az, hogy két egymás követő évben is véghezviszik a triplázást (BL-cím, bajnoki cím, Spanyol Kupa-cím). Leo Messi egy csütörtöki szponzori eseményen adott rövid helyzetértékelést egy nappal csapata BL-negyeddöntőbe jutása után. Idei és távlati céljairól is beszélt, ami a…
A második napja tartó tömeges tiltakozások ellenére beiktatták új hivatalába csütörtökön Luiz Ináció Lula da Silva korábbi brazil elnököt, akit a Petrobras állami olajcég korrupciós botrányában ellene felhozott vádak ellenére nevezett ki államfői kabinetjének vezetőjévé Dilma Rousseff jelenlegi elnök.
Az OTP SZÉP kártyákról naponta átlagosan 200 millió forintot áramlott a belföldi turizmusba és vendéglátásba az első tavaszi, 4 napos hosszúhétvégén. A kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató várakozásainak megfelelően a május 31-én lejáró, 2014-es feltöltések összege is jelentősen csökkent, de van még mit tenni!
A magyar cégvezetők jóval optimistábban látják gazdasági kilátásaikat, mint megkérdezett külföldi kollégáik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa a társaság vezérigazgatói felmérésére hivatkozva.
Claudio Ranieri, a Leicester City labdarúgócsapatának vezetőedzője nem akar olasz szövetségi kapitány lenni, s reméli, még évekig az angol élvonalban jelenleg listavezető együttessel dolgozhat.
A DVTK Jegesmedvék csapata megvédte címét a jégkorong MOL Ligában, miután a döntő negyedik mérkőzésén 5-2-re legyőzte a MAC Budapestet a Tüskecsarnokban